Az életvégi tervezés elsőre ijesztően hangzik, de megnyugvást ad

Mondják, a halálra nem lehet felkészülni, és aki már elvesztett legalább egy közeli hozzátartozót, most bizonyára bólogat. Mégis vannak eszközök arra, hogy felkészüljünk a lehetetlenre. Ebben segít most két szakember. Vermes Nikolett írása.

Két dolog biztos az életben: a születés és a halál. Mindegyikben közös, hogy – normális esetben – ilyenkor nagyobb figyelem terelődik a születendő, illetve a haldokló emberre. De ameddig a születést boldogság járja át, és szívesen beszélünk róla, addig a halált átszövi a szomorúság, és bizony nem szívesen beszélünk róla. Pedig a kommunikáció segít a méltóságteljes elengedésben és a gyászban is, többek között ezért is olyan fontos a Magyar Hospice Alapítvány Életvégi tervezés néven ismert szolgáltatása.

A halál elfogadása mindig is az emberi létezés egyik legnagyobb kihívása volt. A modern társadalmakban ez különösen igaz, ahol a halál és a haldoklás még mindig tabunak számít. Az emberek gyakran félnek szembenézni a halál tényével, mert ismeretlen és kiszámíthatatlan. Ezt a félelemmel vegyes bizonytalanságot csak tovább fokozza a mai világban tapasztalható mikro családok, illetve a közösségi kapcsolatok meggyengülése, ez megnehezíti a beteg otthoni ellátását is” – mondja Dr. Kádas Júlia, a Magyar Hospice Alapítvány főorvosa, aki praxisa során maga is gyakran tapasztalja, hogy az emberek többsége nem akar vagy nem tud szembesülni a halál tényével, és a családok nem tudják, hogyan beszéljenek a haldokló rokonukkal, ami csak még nehezebbé teszi a helyzetet.

Ezért is olyan lényeges az Életvégi tervezés, amelynek egyik célja, hogy megdöntse a tabukat és megkönnyítse a kommunikációt a betegek és hozzátartozóik között. Ilyenkor a szakemberek nemcsak a betegséggel kapcsolatos döntésekben adnak eligazítást, hanem abban is, hogy a család és a beteg megküzdjön az elmúlás gondolatával.

eletvegi_tervezes

Lépésről lépésre

A Magyar Hospice Alapítvány életvégi tervezés programja tehát egy olyan átfogó szolgáltatás, amely segít felkészülni az élet utolsó szakaszára, legyen szó hónapokról vagy hetekről. Az érintettek gyakorlatilag bármikor felkereshetik a Magyar Hospice Alapítványt, hogy támogatást kérjenek. Hogy mire számíthatnak ilyenkor? Mit ad egy személyes beszélgetés a Hospice házban, amelyet az interneten fellelhető anyagok nem helyettesítenek?

„Egy életvégi beszélgetés magában foglalja a betegséggel kapcsolatos kérdéseket, mint például az egészségügyi ellátás típusát és helyszínét, a fájdalomcsillapítást, valamint a pszichológiai támogatást. Ez egy nagyon személyre szabott folyamat, amelyet a beteg és családja igényeihez igazítunk. Így a hozzátartozók és maga a beteg is felkészülhet azokra a tennivalókra, amelyek elkerülhetetlenek az élet utolsó szakaszában. Beszélünk a temetkezési rendelkezésről, a hagyatékkezelésről, valamint az online hagyatékról is” – ezt már Csikós Dóra meséli, a Magyar Hospice Alapítvány Életvégi tervezés programjának vezetője. Mint mondja, nagy megnyugvást ad az érintetteknek, hogy a konzultációk során először átbeszélhetik a beteg állapotát és azt, hogy milyen ellátásra van szüksége.

A beteg és családja arról is tájékozódhat, hogy milyen típusú egészségügyi ellátások léteznek az élet végén, és melyik mire alkalmas. A hospice ellátás az egyik ilyen típus, ami elsősorban végstádiumú daganatos betegeknek segít otthoni, illetve intézményi szakellátás formájában. Ugyanis manapság egyre többen ragaszkodnak ahhoz, hogy, ha lehet, a haldokló a saját otthonában vegyen búcsút a szeretteitől.

eletvegi_tervezes

„Ágyban, párnák közt halni meg!”

Vitatott, hogy hol biztonságosabb felkészülni az utolsó órákra, otthon vagy hospice házban? Dr. Kádas Júlia elmondása alapján ez egy személyes döntés, és mindkét lehetőségnek megvannak a maga előnyei és hátrányai.

„Az otthoni hospice ellátás lehetőséget ad arra, hogy a beteg a családja körében töltse az utolsó napjait, ami nagyban hozzájárulhat a lelki békéjéhez. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor az otthoni ellátás nem megoldható, például ha nincs megfelelő családi támogatás, de az is előfordulhat, hogy a beteg állapota olyan mértékben romlik, hogy intézményi ellátásra van szükség.”

Csikós Dóra megerősíti, hogy a hospice házban minden adott ahhoz, hogy a beteg méltósággal és fájdalommentesen élhesse meg az utolsó órákat. „A hospice házakban a hozzátartozók is bármikor látogathatják a beteget, és részt vehetnek az ápolásában, ha akarnak, minden napot együtt tölthetnek a szerettükkel, még éjszakai pihenőhelyet is tudunk biztosítani a családtagoknak, közeli barátoknak, amennyiben valóban minden időt a haldokló mellett szeretnének tölteni.”

eletvegi_tervezes

Ugyanakkor az Életvégi tervezés nemcsak az élet utolsó szakaszának megkönnyítésében játszik fontos szerepet, hanem a gyász feldolgozásában is, legalábbis, ami az első lépéseket illeti. A családtagok részletes útmutatást kapnak arról, hogy mi vár rájuk a gyász időszakában, és hogyan tudják megkönnyíteni ezt az elviselhetetlennek tűnő időszakot. Hiszen amennyiben a család tudja, hogy mi vár rájuk, és hogyan készülhetnek fel a közeljövőre, csökken a halállal kapcsolatos ügyintézés okozta stressz és szorongás. Arról nem beszélve, hogy mindig emlékeztetik a hozzátartozókat: nyugodtak lehetne, mert mindent megtettek a betegért. Ez a tudat megnyugvást ad a zilált állapotban.

Az Életvégi tervezés a beteg nélküli életre is felkészít, és bár valóban azonnal kaphatnak segítséget a Magyar Hospice Alapítványnál kopogtató érintettek, a szakemberek egyöntetűen tanácsolják, legyen bátorságunk ahhoz, hogy időben kérjünk segítséget, mind a szerettünk, mind a saját érdekünkben.

Kiemelt kép: Pexels / Mathias Reding; fotók: Magyar Hospice Alapítvány

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

EZ IS ÉRDEKELHET

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben