hirdetés
A halálról mindenkinek valamilyen egyéni elképzelése van, melyet az elmúlással való első személyes találkozásunk nagy részben befolyásol. Hétéves voltam, mikor nagyapám meghalt. Emlékszem, a család összegyűlt a házában este virrasztani. Míg a felnőttek bent ültek és az elhunytról emlékeztek meg, mi, gyerekek kint futkároztunk a kertben és szellemeset játszottunk. Csak később, otthon az ágyban fekve gondolkodtam el azon, hogy mit jelent meghalni, akkor tudatosult bennem igazán, hogy nagyapa elment, többé nincs velünk, már nem létezik, és egyszer majd velem is ez történik. Ettől nagyon megijedtem, napokig nem aludtam, szorongásom akkor enyhült mikor a temetőben meglátogattuk a sírját. „Csak az hal meg, akit nem szeretnek” – hirdette a sírkőbe vésett felirat, ami némi megnyugvást hozott számomra, főleg, miután a hazafelé úton folyton azt kérdeztem a szüleimtől, hogy szeretnek-e engem?
Számomra ez volt az első találkozás a halállal, de valószínűleg mindenkinek megvan a maga sztorija, a saját felismerése, amiről talán azóta sem beszélt, bár a téma mindig eszébe jut. Irvin D. Yalom így ír erről Szemben a nappal című könyvében: „Az élet egy bizonyos pontján – néha ifjúkorban, néha később – mindenkinek rá kell ébrednie a halandóságra. Annyi mindenféle válthatja ki ezt: egy pillantás a tükörbe a megereszkedett arcunkra, őszülő hajunkra, görnyedt vállunkra, a születésnapok menetelése, különösen a kerek évfordulóké – ötven, hatvan, hetven, találkozás egy baráttal, akivel régóta nem találkoztunk, saját régi fotóinknak és azokénak nézegetése, akik már rég halottak és gyerekkorunkban körülvettek minket, egy álombéli találkozás Halál Úrral.”
Ha nem is sok, de azért akad olyan hely, ahol szóba kerül az elmúlás, a haldoklás témaköre. Az úgynevezett Halál Kávéházak például pont azért jöttek létre, hogy szembemenjenek a tabusítással. A Halál Kávéház Budapest csoport 2015 óta létezik, alapítói és szervezői dr. Nemes László filozófus, bioetikus és Szimon Petra pszichológus, gyászkísérő. „A Halál Kávéház mozgalom már igen elterjedt Európában, Angliában és az Egyesült Államokban” – kezdi beszélgetésünket dr. Nemes László. „A lényege, hogy hétköznapi emberek jönnek össze, nyilvános helyeken, rendszerint egy kávéházban, étteremben, hogy alkalmanként vagy rendszeresen beszélgessenek teljesen kötetlenül a halálról, a haldoklásról, a végességről, az életvégi döntések etikai és társadalmi vonatkozásairól. A mozgalom Svájcból indult útjára 2000-ben, a neves szociológus, Bernard Crettaz rendezte meg az első ilyen közösségi diskurzust Café Mortel néven, és világszerte hamar elterjedt. Legtöbbünknek, ha eszébe jut az elmúlás, ha gondolkodni szeretnénk róla, akkor kisétálunk a temetőbe, megnézünk egy ilyen témájú filmet, szomorú zenét hallgatunk, holott elmehetünk egy Halál Kávéházba is, ahol más emberek társaságában, egy csoportban is megtehetjük ezt. A hangsúly a közösségi élményen van.”
„Egy Halál Kávéház eseményt minden olyan helyen érdemes megszervezni, ahol erre nyitott emberek vannak, akár fesztiválokon is” – folytatja Szimon Petra. „Többször jártunk már a Sziget Fesztiválon vagy a Művészetek Völgyében is, mindenhol nagy érdeklődés kísérte a beszélgetéseket. A mozgalom missziója annak módosítására tesz kísérletet, hogy korunk embere a nyugati világban a halál kérdését egyfajta tabunak tekinti, nehezükre esik még a gondolata is. A Halál Kávéházakban tulajdonképpen élesebben nézünk szembe a témával, és bármilyen kérdést feltehetünk a végességgel kapcsolatban.”
A teljes cikket megtalálod a Remind Bookazine tizedik lapszámában! Kattints, és szerezd be most!
Fotó: Rawpixel
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
Anti-aging helyett aging! – Beszélgetés László Krisztina főszerkesztővel a Remind legújabb lapszámáról
hirdetés
