Generációk együtt a jövő menedzsereiért – Galambos Márton és Tóth Máté

A Menedzserszövetség idei MasterClass Duo mentorprogramja a generációk közötti párbeszédet és tudásmegosztást helyezi a középpontba: ikonikus mentor párosok – tapasztalt nagyvállalati vezetők és fiatal, már bizonyított menedzserek – együtt mutatják meg, hogyan épülhet a jövő vezetői generációja. A cikksorozat 10 ikonikus párosa nem csupán példakép – ők a 2025-ös MasterClass Duo exkluzív program mentorai is. Ezek a generációkon átívelő, kivételes vezető párosok kortól függetlenül olyan hiteles szereplők, akiknek példái, gondolatai nemcsak inspirálnak, de irányt is mutatnak minden generáció számára – és a Menedzserszövetség célja, hogy ezek az értékek minél többekhez eljussanak.

Galambos Márton

2013-ban a Forbes alapító-főszerkesztője lett, ma a cég vezérigazgatója és kisebbségi társtulajdonosa. Tanulmányait Budapesten, Berlinben és az USA-ban végezte, 20 évet újságíróként dolgozott. Csatlakozott a Business Fest nemzetközi eseménysorozat befektetői csapatához is.

Tóth Máté

Közgazdász, a Simon’s Burger hazai gyorsétteremlánc egyik alapítója és tulajdonosa.

Ha bárkit választhatnál/választhattál volna mentorodnak a világon, ki lenne az?

G. M.: Izgalmas lenne a mostani vezetői helyzetben a nagyapáimmal beszélgetni. Mindketten nagy szervezeteket vezettek, sok emberért feleltek, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek vezetésről, üzletről, valamint arról, hogyan lehet hosszú távon fenntarthatóan működtetni egy szervezetet.

T. M.: S. Truett Cathyt választanám, a Chick-fil-A amerikai gyorsétteremlánc alapítóját. Ő példát mutatott abban, hogyan lehet egyetlen étteremből országos hálózatot építeni úgy, hogy közben soha nem adja fel az alapvető értékeit. Inspiráló számomra, hogy a minőséget, a vendégélményt és az emberséget a növekedés fölé helyezte, miközben képes volt folyamatosan újítani és alkalmazkodni a változó környezethez.

Oszd meg azt a történetet, ami a legemlékezetesebb volt az életedben mentorként vagy mentoráltként!

G. M.: Van, aki az önismereti útján indult el, más a jogi egyetemet hagyta ott, volt, aki vállalkozónak készült, aztán meggondolta magát. Megtisztelő és tanulságos volt mentorként kísérni őket ebben a folyamatban, látni, hogy hogyan találják meg saját erősségeiket, miként alakítják a céljaikat, és hogyan tanulnak a hibáikból. Ezek a pillanatok mindig emlékeztetnek arra, hogy a mentorálás nemcsak tanítás, hanem folyamatos kölcsönhatás és tanulás is.

T. M.: Kapitány Istvánnal bár még nem sokszor találkoztam, minden alkalommal mérhetetlen inspirációt kaptam tőle. Egy személyes találkozónkat követően az irodánkban éjszakába nyúlóan beszélgettünk üzletről, életről és értékekről. Hitelessége, őszintesége és a családjához való hozzáállása mély nyomot hagyott bennem.

Ha egyetlen mondatban fogalmazhatnád meg a legfontosabb vezetői tanácsodat egy fiatal, tapasztaltabb vezetőnek, mi lenne az?


G. M.: Amit mondunk, számít. Amit teszünk, talán még többet számít. A legtöbbet mégis a jelenlétünk, a példamutatásunk és a személyiségünk teszi hozzá a csapathoz vagy a céghez.

T. M.: Lehet bármilyen jó a terméked, igazi sikert csak akkor érsz el, ha inspirált emberekkel veszed körül magad. Egy olyan csapattal, akik hisznek a történetedben, osztoznak a víziódban és hajlandók minden energiájukat beletenni abba, hogy együtt valóra váltsátok az álmot, amit egyedül sosem tudnál megvalósítani.

Felsővezetőknek segít a mentorprogram

A Menedzserszövetség által életre hívott, hazánkban egyedülálló MasterClass Duo mentorprogram azokat a felső vezetőket segíti az útjukon, akik a jövő csúcsvezetőivé szeretnének válni – közvetlenül ezeknek a kivételes mentoroknak az iránymutatásával.

A fenti cikk támogatott tartalom.

Fotó: Ajkai Dávid

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

A család nem kötelesség a szeretetre

Gyerekkorunk óta azt tanuljuk, hogy a család mindennél fontosabb. Halljuk, hogy a vér kötelez, hogy a szüleinket tisztelnünk kell, hogy...

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Júniusban nyitja meg kapuit a XI. kerületben a BudaWest Irodaházban a MDExpert Clinic, amely mögött a hazai orvosesztétikai piac egyik...

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Szilárdi Noémivel

A Kamay Ko kollekciói nem csupán ruhák, hanem üzenetek is. A márka alapítója, Szilárdi Noémi szerint minden darabnak történetet kell...

5 Galaxy AI-funkció, ami segít megőrizni a nyár pillanatait

Ugye, veled is előfordult már, hogy hazaértél egy nyaralásról, végigpörgetted a képeket, és valahogy egyik sem adta vissza az érzést,...

EZ IS ÉRDEKELHET

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Szilárdi Noémivel

5 Galaxy AI-funkció, ami segít megőrizni a nyár pillanatait

Kevesebb arcfeltöltés, több harmónia – új trend az esztétikai orvoslásban

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást