Interjúnk apropóját legújabb filmszerepe, a Mambo Maternicában nyújtott alakítása adja. Schmied Zoltán a film sajtóvetítése után, a Művész Mozi nyüzsgő előterében mesélt e legutóbbi munkája mellett eddigi pályafutásáról, a rendezőkkel való együttműködéseiről és arról a játékos attitűdről, amely mindmáig a legfőbb mozgatórúgója.
A Pince Színház stúdiósaként indultál, és bár felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mégsem kezdted meg a tanulmányaidat, helyette a független szcéna felé vetted az utat. Az Atlantis Színház tekinthető az alma materednek, játszottál a Merlinben, majd a Nemzeti Színház tagja lettél, végül a Centrál Színháznál kötöttél ki. Hogyan lettél független színészből a Nemzeti Színház tagja?
Elég egyszerűen: a Merlinben Jordán Tamás rendezett, és amikor megpályázta, majd el is nyerte a Nemzeti Színház igazgatói pozícióját, elhívott néhányunkat, a következő évadra pedig már le is szerződtetett. Belekóstoltam a szabadúszásba, és volt egy kis kitérőm a Thália Színházba is. 2009-től a Centrál Színház társulatához tartozom, de a kis színházak projektjei továbbra is vonzanak, ilyen például a jelenleg is futó Bármit mondhatsz című darab a Rózsavölgyi Szalonban, amelyben Kovács Patrícia a partnerem, de mondhatnám a Gólemet is, ahol a Lefitymálva című előadásban játszom.
Ezek nagyon különböző szellemiségű játszóhelyek.
Inkább a rendezők voltak meghatározóak, akiktől rengeteget tanultam, és a mai napig is tanulok tőlük. Még huszonévesektől is. Elég, ha a most bemutatott Mambo Maternica fiatal, első filmes alkotójára, Nagy Borbálára gondolok. Az alapokat Horgas Ádámtól hozom, még az atlantiszos időkből. Máté Gábornak is volt az Atlantisban egy hiánypótló színészkurzusa. A Nemzetiben Valló Péterrel dolgoztam sokat, akivel például Jean Racine Andromachéja kapcsán arra kerestük a megoldást, hogyan lehet egy verses művet minél természetesebben megszólaltatni a színpadon, és abból egy előadás is született.
Voltak más meghatározó rendezőid is?
Persze, Mohácsi János, Zsótér Sándor, Jordán Tamás, Valló Péter, Puskás Tamás, Ördög Tamás, Borgula András, Alföldi Róbert, és még sorolhatnám. Tőlük nagyon sokat tanultam. De, hogy kitől mi marad meg… mondatok, instrukciók, amelyek néha eszembe jutnak próbán vagy előadás közben, és akkor ott sokat segítenek.
Hogy ennyiféle nagy egyéniséggel gördülékenyen működtél együtt, mutatja, könnyen alkalmazkodsz.
Ez valószínűleg így van. Érdekel, mit akar a rendező, és megpróbálom megérteni a világot, amit ő lát. Ha ez sikerül, szívesen megyek vele. Ha viszont nem találom a rendező narratívájában az igazságot, vagy egyszerűen csak nem hiszek benne, akkor nem működöm jól. Ilyenkor lelassulok és bizonytalanná válok, ami kívülről is meglátszik.
Alföldi Róberttel is dolgoztál, vele külön történetetek van. Ő küldött el a Nemzeti Színházból.
Igen, de ez jó rég volt már, nincs bennem tüske. Sőt, azt gondolom, hogy valójában neki köszönhetem a későbbi karrieremet. Lehet, hogy ha nem mond fel nekem, nem megyek a Centrálba, nem talál meg A mi kis falunk, és nem forgatom le azokat a filmeket sem, amelyek pedig igen kedvesek nekem.
Ez azért egy ritka hozzáállás.
Ezt nem gondolom. A színészet egy hosszú életpálya, nem engedhetjük meg magunknak, hogy sokáig rágódjunk dolgokon.
A független oldal továbbra is szívügyed. Hogy fér össze a kísérletező kedv a kőszínházi léttel?
Végső soron mindkettő a színészetről szól. A Centrálban is lehet kísérletezni, csak más keretek között, mint egy független társulatnál. Utóbbi esetében közelebb vagy a nézőhöz, és ez az intim helyzet nagyon izgat. A független szcénában bátrabban lehet témákhoz nyúlni, más kérdések, problémák kerülnek elő. A kettős közeg hozadéka, hogy a kétféle munkafolyamat kölcsönhatásba kerül; a színjátszásomban az egyik rész erősíti a másikat.
Az interjúnk aktualitását adó új filmszerepedben egy női történet férfi nézőpontját képviseled. Mi fogott meg a Mambo Maternica-ban?
Fontos kérdésekről szól, ráadásul olyanokról, amelyek csak első ránézésre tűnnek női témáknak, valójában ezek ugyanúgy a férfiakra is tartoznak. Arra is rávilágít, mennyire nélkülözhetetlen beszélni az érzéseinkről, mert ha nem tesszük, az félreértésekhez, rosszabb esetben komoly bajokhoz vezet – akár egy kapcsolatban, akár egy döntésnél. Azt pedig kifejezetten érdekesnek találom, hogy három országban játszódik három különböző, de hasonlóan nehéz helyzetben. Szeretem, ha egy szerep mélyen elgondolkodtat, ha keresni kell hozzá a kapaszkodókat. Tetszik a koncepció is, hogy inkább kérdések vetődnek fel válaszok adása helyett, és ez minden bizonnyal továbbgondolásra készteti a nézőt.
Kerültél nehéz helyzetbe ezen a forgatáson?
Technikai nehézség jut csak az eszembe: amikor vezetés közben játszottam. Egyszerre kellett figyelni a kamerára, a forgalomra és a jelenet egészére. Ez kihívás volt, pedig nem először csináltam ilyet.
Azt feltételeztem volna, hogy az intim jelenetet mondod, ahol odaadó férjként egy meghitt jelenetben kellett helytállnod.
Valóban nehéz egy kamera előtti intim szituáció, de ha a rendező, a stáb, a partner profin kezeli az ilyen helyzeteket, akkor nem lehet probléma. Mind a ketten pontosan tudtuk milyen érzésekből kell dolgoznunk. Egyébként ma már sokszor úgynevezett intim koordinátorok segítik a színészeket az ilyen jeleneteknél.
Beleviszed a saját életedet a szerepeidbe? Vagy fordítva: nem játszol szerepet időnként a privát életben?
Elkerülhetetlen, hogy a szerepeimben megjelenjen a saját életem, de inkább csak öntudatlanul. Minél idősebb az ember, annál több tapasztalatból dolgozik, de nem kell mindent személyesen átélni ahhoz, hogy hiteles legyél, sokszor a képzelet is elég. Visszafelé pedig: sosem játszom el az életemet.
Mit üzennél annak, aki épp a színészi pályával kacérkodik?
A játék öröme a legfontosabb – ez közhely, de igaz. Gyerekként imádunk játszani, valahogy ezt a játékos énünket kell megőrizni színészként is. Néha sikerül, néha nem, de ez is benne van, és ettől szép az egész. Kicsit olyan ez, mint a legózás. Mi is legófigurák vagyunk: sikeresen felépítjük magunkat, de olyan is van, hogy összeomlunk. Aztán összeszedjük magunkat és új életre kelünk.
Fotó: Várnay Nikolett
