Mi a kedvenc francia idézeted vagy közmondásod?
Nagyon szeretem a modern francia irodalmat, Marguerite Duras az egyik olyan szerző, akinek a műveiből a legtöbb idézetet kiírtam és kiírom mind a mai napig magamnak. De most mégis egy másik műből, Gustave Flaubert klasszikusából, a Bovarynéből emelnék ki egy gondolatot Ambrus Zoltán fordításában: „A szenvedély ellen mennydörögnek! De hiszen csak egyetlen egy szép dolog van a földön: a szenvedély! Ez a forrása a hősiességnek, a lelkesedésnek, a költészetnek, a zenének, az összes művészeteknek, mindennek, a mi szóra érdemes!” Ez nem csupán a kedvenc idézetem, hanem ez az igazi hitvallásom is a munkában és a magánéletben egyaránt. A művészet, a zene, az irodalom gyermekkorom óta örök mentsvárat és doppingszert jelent az életemben.
Mikor kerültél kapcsolatba a francia nyelvvel és kultúrával?
Kamaszkoromban kezdtem el franciául tanulni. Szerencsém volt, mert a családom kötődött a francia kultúrához, és sok könyvet, filmet megismertettek velem. Huszonkét éve pedig anyanyelvi környezetben élhetek, először Brüsszelben, majd itt Párizsban. A francia életérzéssel maximálisan tudok azonosulni.
Hamarosan százéves lesz a Párizsi Magyar Intézet, amelynek több neve és funkciója is volt már. Megosztanál velünk emlékezetes történetet a múltból?
Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy a Párizsi Magyar Intézet létezik. Így személy szerint én is büszke vagyok arra, hogy egy hamarosan százéves, legendás intézmény vezetője lehetek. Számos partneri kapcsolatot építettünk ki az elmúlt években és továbbra is keressük azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a magyar kultúrát a befogadó intézmény és ezáltal a közönség számára is izgalmas, előremutató és elsősorban a párbeszéden alapuló együttműködés keretében mutathatjuk be. Így mára rengeteg szakmai, partneri együttműködésünk van nem csak Párizs-, de Franciaország-szerte is, amelynek köszönhetően a magyar kultúra hatványozottan és az elmúlt két és fél év tapasztalatai szerint jóval nagyobb láthatósággal van jelen a francia kulturális szcénában. Visszakanyarodva a történeti gyökerekhez: Bécs, Berlin és Róma után a párizsi Collegium Hungaricum volt a negyedik, amelyet gróf Klebelsberg Kunó alapított 1928-ban, elsősorban abból a célból, hogy a magyar fiatalok külföldi tanulmányokkal gazdagíthassák tudásukat és szélesítsék látókörüket. Ebből az eredetileg oktatási együttműködésből alakultak ki a későbbi, kulturális és kultúrdiplomáciai feladatkörök. Érdekes megemlíteni, hogy maga a kultúrdiplomácia szó is magyar eredetű, elsőként egy francia kötődésű magyar irodalomtörténész, Hankiss János használta 1936-ban. Idén lesz negyven éve, hogy a rue Bonaparte-on, a Saint-Sulpice templom és a Luxembourg-kert között elhelyezkedő impozáns épület ad otthont annak az intézménynek, amelynek mindenkori missziója az, hogy a magyar kultúra sokszínűségével megragadja és elkápráztassa a francia közönséget. Az elmúlt évtizedekben rengeteg jobbnál jobb program zajlott az intézet falai között, és fontos kapcsolatok születtek itt. Nehéz kiragadni egy konkrét pillanatot, mert nagyra értékelek minden emberi találkozást, amely gazdagít és előbbre visz, de ha most mégis megteszem, akkor kettő kapcsolódást emelnék ki: az egyik Lucien Hervé özvegyének, a cikk megjelenésekor a 100. születésnapját ünneplő Hervé-Elkán Judithnak a barátsága.
Rendkívüli, inspiráló személyiség ő, akitől minden egyes találkozásunkkor tanulok valamit: hitet, erőt, emberi tartást; próbálok elraktározni magamban minden pillanatot, amit vele tölthettem eddig. A másik számomra nagyon kedves és megható találkozás Vera Molnárral történt, aki először nem is hitte el, hogy fiatal nőként én vagyok az intézet igazgatója, és akivel volt olyan találkozásunk is, ami „közös” kompozíció elkészítésével végződött, ami azért elég váratlan élmény volt.
Párizs az egyik legvágyottabb úticél, sok a turista, de a város önmagában is lüktető metropolisz. Hogyan tudjátok vonzóvá és láthatóvá tenni a magyar kultúrát?
Ahogy az előzőekben említettem, olyan partnereket keresünk elsősorban, akik rendelkeznek a projektnek megfelelő helyszínnel, ahol az együttműködések a magyar kultúra bemutatásán keresztül tudnak közös teret teremteni, ahol a magyar kultúra nem zárt identitásként, hanem sajátos európai hangként tud megjelenni. A befogadó közeg is akkor nyit, ha nem idegenséggel, hanem kapcsolódási pontokkal találkozik. A hangsúly az együttműködésen és a kapcsolódási pontokon van. Ez különösen fontos egy olyan városban, mint Párizs, ahol a kulturális sokszínűség az identitás része. A külső helyszíneken szinte minden eseményünkkel a közönség újabb és újabb rétegeit tudjuk elérni. Óriási előny, hogy a magyar kultúrának számos olyan műfaja van, például a filmművészet, ahol sok-sok évtizedes francia jelenléttel rendelkezünk, és nem kell a franciáknak bizonyítani nagyságunkat és érdemeinket.
Rengeteg a magyar filmes program. Kik szeretik Párizsban a magyar filmeket?
Minden generáció nyitott a magyar filmekre. Nincs olyan nagy, több száz fős terem, amely ne lenne tele, ha magyar filmet vetítünk. Az elmúlt két és fél évben tartottunk Jancsó Miklós-, Elek Judit-, Fábri Zoltán-, Mészáros Márta-sorozatot, jelenleg egy Szabó István-retrospektív megy a Latin negyed emblematikus mozijában, a Le Champo-ban. A nyitóvetítésen az Oscar-díjas rendezőt is a körünkben tudhattuk, megható volt látni, ahogy a rajongók várták a mozi előtt Szabó István érkezését. A Forum des Images, a Reflet Médicis és a Cinémathèque Française is partnerünk, szeretnek velünk együtt dolgozni. Márciusban a Cinémathèque Française-zel együtt szervez intézetünk Enyedi Ildikó filmjeiből vetítéssorozatot. Aix-en-Provence-ban pedig idén magyar fókusz lesz a Biennálén, ennek keretén belül egy hónapon át magyar filmeket vetítenek a város vezető mozijában.
Budapesten Vasarely és Gauguin munkáiból két francia-magyar kiállítást rendez idén a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria, várhatóak Párizsban is magyar képzőművészeti programok?
Az Aix-en-Provence-ban található Vasarely Alapítvánnyal szoros az együttműködésünk. Most zárt be az a közös kiállításunk, amely Victor Vasarely feleségének, Spinner Klárának a művészetét mutatta be. A tárlat megy tovább a Vasarely120 keretében, Pécsett kerül bemutatásra. Párizsban április közepén nyílik Ferenczy Károly Modernité hongroise című életmű-kiállítása a Petit Palais-ban, a Szépművészeti Múzeum szervezésében. Ennek kapcsán intézetünk meghívására a megnyitón egy fiatal magyar klasszikus formáció, a Körössy-Osztrosits duó zenél majd. A fiatal művészeket lehetőség szerint támogatjuk rezidenciaprogrammal is, hogy francia alkotókkal működhessenek együtt, inspirálónak és motiválónak tartjuk a kulturális fúziót. Fontosnak tartom, hogy a fiatal generációt minél több programba bevonjuk, hogy bekerülhessenek a francia vérkeringésbe. Gondolkodunk összművészeti programokban is, ahol az irodalom, a gasztronómia, a magyar borkultúra és a képzőművészet együtt lehet jelen. A furmint például nagyon kedveltté kezd válni a francia borfogyasztók körében. A gasztronómia területén arra törekszünk, hogy a francia közönségnek bemutassuk: a gulyáson és a pogácsán kívül – bár nagyon szeretem mindkettőt – is létezik magyar specialitás.
Te vagy a második női vezető az intézet élén. Mennyire gyakori ez Párizsban?
Párizsban nem ritka jelenség ez, külföldi kulturális intézeteket gyakran vezetnek nők, de a legnagyobb francia intézmények, múzeumok esetében is gyakori a női vezető. Kifejezetten jók a tapasztalataim ezzel kapcsolatosan, nagyon könnyen megtalálom velük a hangot.
Mit tanultál az elmúlt évek munkájából?
Lassan húsz éve dolgozom külföldi kulturális intézetben, rengeteg tapasztalat van már mögöttem. Mégis minden egyes hely, helyzet és szereplő más, ezáltal más kihívásokat rejt magában. Mindenből lehet tanulni és azt keresni a siker esetén is, hogy hogyan fejlődhetünk, hogyan lehetünk még jobbak. Bizonyos fokú alázat nélkül ezt a munkát nem lehet hosszú távon eredményesen végezni.
Hogyan ünnepelnéd az intézmény 100 éves fennállását, ha sem a büdzsének, sem a fantáziának nem kellene határt szabni?
2001-ben volt utoljára úgynevezett „saison culturelle”, azaz magyar évad Párizsban, ebben az időszakban az utca embere lépten nyomon találkozott a magyar kultúra különböző műfajaival. Egy hasonlóan nagy volumenű, intenzív kulturális jelenlétet biztosító évadjellegű rendezvénysorozatról álmodnék, mert ezzel lehet elérni a legnagyobb láthatóságot. 2028-ra, az évfordulóra a legszívesebben újjá varázsolnám a Párizsi Magyar Intézet épületét, amelynek minden szegletén érződne a hagyományokon nyugvó, de a 21. század kihívásaira érzékeny, megújulni képes magyar kultúra. A klasszikus zene, a jazz és a népzene mellett a fiatal fotó- és képzőművészeknek ugyanúgy lenne bemutatkozási helye, mint nagy elődeiknek. A design, a divat, az innováció és a tudomány szintén szerves részét képezné a kínált programoknak, mint ahogy ma is azt teszi.
