„Már nem érdekel, hogy mit mondanak rólam. Viszont emberből vagyok” – A Tudatos döntések podcast vendége Csermely Ákos volt

Mi a siker? Hogyan lehetünk önazonosak és hitelesek szakemberként és magánemberként? – egyebek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Remind magazin Tudatos döntések című legújabb podcastjében a műsor házigazdája, Szilágyi Gábor és beszélgetőpartnere, Csermely Ákos producer, televíziós szakember, konferencia- és rendezvényszervező.

Érzelmek, színház, konferencia

Az elmúlt évtizedek alatt Csermely Ákos a média világának számos területén letette névjegyét. Ám a hazai konferenciaszervezés atyja nemcsak megbízhatóságával vívta ki mások elismerését, és olykor irigységét, hanem szókimondó őszinteségével is akarva-akaratlanul felhívta magára a figyelmet. Csakúgy, mint a néha túlcsorduló érzelmeivel, melyeknek gyakran a színpadon is utat enged. Hogy miért történik ez rendre így, Ákos a podcast-beszélgetés során ezt is elárulta.
„A színpad az érzelmek színpada, az érzelmek médiája. Ezért szoktam a konferenciáimat konferenciaszínház produkciónak hívni. Így tudom a leginkább átadni, hogy itt érzelmekről van szó, akkor is, ha nagyon személyes, és akkor is, ha nagyon bulváros témákról beszélünk. Az embereknek figyelmét le kell kötni, azt pedig csak dinamikus érzelmek átadásával lehet igazán jól csinálni.” – mondta a média- és internetes piac megkerülhetetlen szereplője, aki őszintén vallott arról is, hogy az ő élete sem volt mentes a hullámvölgyektől.

Légy önmagad és tanulj meg hallgatni is!

Bár a bukások és a felemelkedések sokszor próbára tették, de ugyanakkor meg is edzették. Tudatos döntéseinek és tapasztalatának köszönhetően Ákos ma már úgy érzi, nincs az a mélység, amiből ne tudna talpra állni. Azt pedig, hogy mi volt számára eddig az élet egyik legnagyobb tanítása, így fogalmazta meg:
„Élj abban a luxusban, hogy önmagad légy, ne szégyelld magad, és tanuld meg, hogy nem kell mindig megmondani az igazat! Ez utóbbival nem azt mondom, hogy hazudjunk, sokkal inkább azt értem alatta, nem kell mindenre mindig válaszolni. Talán számomra ez utóbbi volt a legnehezebb lecke.” – mondta Szilágyi Gábornak Csermely Ákos.

Mi a siker?

A podcast egyik másik nagy témaköre a siker és az odavezető út megtalálása volt. A beszélgetés során Csermely Ákos elmondta, nincs a birtokában a siker receptje, hiszen mindenki más-más eszközökkel éri azt el. Azt azonban saját példáján megtanulta, csak akkor lehet valaki igazán jó abban, amit csinál, ha azt valódi profizmussal, szinte már-már ösztönösen teszi.
„Az én sikerem titka az a szenvedély, amivel hatni tudok másokra” – fogalmazott Csermely Ákos, aki a beszélgetés során bepillantást engedett az októberben 25. alkalommal megrendezendő Internet Hungary kulisszatitkaiba is.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Saját érzéseinknél nincs jobb iránytű – a Tudatos döntések podcast legújabb vendége Sárospataki Albert volt

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

A család nem kötelesség a szeretetre

Gyerekkorunk óta azt tanuljuk, hogy a család mindennél fontosabb. Halljuk, hogy a vér kötelez, hogy a szüleinket tisztelnünk kell, hogy...

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Júniusban nyitja meg kapuit a XI. kerületben a BudaWest Irodaházban a MDExpert Clinic, amely mögött a hazai orvosesztétikai piac egyik...

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Szilárdi Noémivel

A Kamay Ko kollekciói nem csupán ruhák, hanem üzenetek is. A márka alapítója, Szilárdi Noémi szerint minden darabnak történetet kell...

5 Galaxy AI-funkció, ami segít megőrizni a nyár pillanatait

Ugye, veled is előfordult már, hogy hazaértél egy nyaralásról, végigpörgetted a képeket, és valahogy egyik sem adta vissza az érzést,...

EZ IS ÉRDEKELHET

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Szilárdi Noémivel

5 Galaxy AI-funkció, ami segít megőrizni a nyár pillanatait

Kevesebb arcfeltöltés, több harmónia – új trend az esztétikai orvoslásban

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást