Kevés időnk van, nem vesztegethetjük el – Interjú Péterfy Borival

Péterfy Bori csaknem egyszerre indult színészként és énekesként – a legendás Arvisura Színházi Társaságnál kezdett, énekesként pedig az Amorf Ördögök énekeseként keltett feltűnést –, de országos ismertségét saját zenekarának, a Péterfy Bori & Love Bandnek köszönheti. Színésznőként is ugyanolyan aktív, mint énekesként, és azóta is folyamatosan játszik színházban, filmekben és sorozatokban. Kiss Annamária a napokban megjelent, Medúza című albumáról kérdezte.

Beszélgetésünk apropója a legújabb, immár nyolcadik, zenekaroddal közös albumotok megjelenése, amely a Medúza címet kapta. Adsz egy kis támpontot a cím megfejtéséhez?

Pár éve láttam Luciano Garbati argentin-olasz származású szobrász Medúza című szobrát, ami nagy hatással volt rám. Medusza története az egyik legismertebb mítosz. Ez a mű egy csavarral ábrázolja: Medusza vágja le Perszeusz fejét. Hihetetlen erő van ebben az alkotásban! A szobor igazságot szolgáltat, hiszen a mögötte lévő történet az egyik első áldozathibáztatás a történelemben: Medusza ártatlan papnő volt, akit Poszeidón megerőszakolt, ezért Pallasz Athéné elátkozta a nőt és ijesztő szörnyeteggé változtatta. Párhuzamot éreztem a saját életemmel: azzal, ahogy én is elveszítem a saját egyéniségem és eltorzulok egy mérgező kapcsolatban. Azt hiszem, hogy ezzel a lemezzel sikerült lezárnom azt a kétéves munkát, ami a válás utáni gyógyulásról szólt. A lemezborítón megint Borsi Flóra világhírű fotóssal dolgoztam együtt, aki a Borikönyv és a Szédülés borítóival is fantasztikusat alkotott.  

Mit jelent neked a szövegírás?

Nem tartom magam szövegírónak, de volt már, hogy egy dalszöveg megírása után ugyanazt az eufóriát éreztem, mint egy jól sikerül színházi alakítás vagy koncert után. Író-költő családból jövök (Bori nagyapja Jékely Zoltán író és költő, dédapja Áprily Lajos költő – a szerk.), ilyenkor mintha összerezonálnék a nagyapámmal és a dédapámmal. Megérzem, mit élhettek át, amikor jött az ihlet, és az tényleg majdnem olyan eufória, mint színpadon lenni. 

Van egy, a dalokon átívelő üzenete a lemeznek?

Szerintem akkor jó egy album – ahogy akármilyen más művészeti alkotás is –, ha az, aki hallgatja, azt érzi, hogy ez róla, az ő életéről szól. Nem szerettem volna semmit üzenni, de azt gondolom, hogy a lemeznek mégis van üzenete, mert a visszajelzésekből kiderül, hogy rengetegen hallgatják. Tövisházi Ambrus zeneszerző és producer, aki állandó szerzőtársam, régóta szerette volna, hogy beszéljek valamelyik lemezen, de valahogy eddig nem találtam rá indokot. Ennek az albumnak viszont nagyon jót tett, hogy rákerült két rövid prózai rész. Az első track, A test egy éjszakai rémálmom, amiben egy nőt kidobtak az ablakon. Egy kicsit olyan, mintha az egész lemez ennek a halott nőnek az emlékeiből állna össze. 

peterfy-bori

Tövisházi Ambrus most is a korábban megszokott szerepkörökben remekel?

Persze, zeneszerzőként és producerként továbbra is remekel, de már nem ő a billentyűs a zenekarban. A helyére egy nagyon fiatal, zseniális billentyűs zeneszerző került, Hodován Milán. Ambrus pedig végre annak szentelheti a teljes idejét, amit igazán szeret csinálni: a zeneszerzésnek. Neki a rengeteg utazás, turnébuszban zötykölődés, backstage-ben várakozás, hajnalban hazaérés már nem jön be. 

Milyen változásokat említenél még a korábbi albumokhoz képest?

Most először énekelnek rajta a rajongók. Kitaláltuk, hogy milyen jó lenne a lemez végén egy kórus, és meghirdettük az oldalainkon, hogy akinek van kedve, az énekelje fel és küldje el azt a pár sort, amivel végződik a lemez – mi is meglepődtünk, hogy milyen sokan jelentkeztek. Így végre lemezen is bevonódhatott a közönség, nem csak a koncerteken, ahol mindig van stagediving, felveszem az emberek ruháját, lefektetem őket a földre, és mindenféle más extrém dolgok történnek. 

peterfy-bori

Mi az, ami feldob, motivál az életben?

Annyira kevés időnk van, nem vesztegethetjük el. Minden napnak úgy állok neki, hogy arra gondolok, hátha az utolsó lesz. Igyekszem mindent úgy csinálni, hogy nekem és a szeretteimnek a lehető legjobb legyen, másokat sem háttérbe szorítva. 

Törekszel a munka és a magánélet egyensúlyára?

Mérleg vagyok, nálam az egyensúly alapvető. (Nevet.)

A Péterfy Bori & Love Band mely újabb koncertjei körvonalazódtak már?

Az Akváriumban fantasztikusan jól sikerült a lemezbemutató, most főleg klubkoncertek vannak, de készülünk egy különleges, kicsit színháziasabb koncertre is, ami december 30-án, a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz. Az ilyen színpadi térben szeretjük kihasználni azt a ritka lehetőséget, hogy a közönség leülhet, mi pedig egy pszichedelikus utazásra repítjük el őket, elővéve sok ritkán játszott számunkat. Egy ilyen koncert mindig kivételes, egyszeri és megismételhetetlen élmény, ráadásul ilyenkor jobban behozhatom a színésznői perszónámat. 

Fotó: Szente Lulu; helyszín: Frida

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

„A szeretetért, az elfogadásért sokszor teljesen elapróztam magam” – Interjú Tóth Verával

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

Mitől válik egy közönség valódi közösséggé, és hogyan születhetnek mély emberi kapcsolatok az online térben? Kovács Eszter, a Mat on...

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

Az emlősebészet fejlődésének köszönhetően ma már olyan beavatkozások is elvégezhetők, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A robotasszisztált műtétek új...

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Mit jelent az otthon, ha bármikor elveszíthetjük? És mennyire ismerjük valójában önmagunkat, ha a legfontosabb igazságokat is képesek vagyunk elrejteni?...

EZ IS ÉRDEKELHET

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Harmincöt év egyetlen napba sűrítve – ilyen volt a Toyota 35. évfordulója

Elolvastad? Beszéljünk róla! – A könyvklubok új kora

Közösséget csak bizalomra lehet építeni – interjú Yasur Majidivel, a Jenna Import Kft., Z. Textile ügyvezető igazgatójával