Beszélgetésünk apropója a legújabb, immár nyolcadik, zenekaroddal közös albumotok megjelenése, amely a Medúza címet kapta. Adsz egy kis támpontot a cím megfejtéséhez?
Pár éve láttam Luciano Garbati argentin-olasz származású szobrász Medúza című szobrát, ami nagy hatással volt rám. Medusza története az egyik legismertebb mítosz. Ez a mű egy csavarral ábrázolja: Medusza vágja le Perszeusz fejét. Hihetetlen erő van ebben az alkotásban! A szobor igazságot szolgáltat, hiszen a mögötte lévő történet az egyik első áldozathibáztatás a történelemben: Medusza ártatlan papnő volt, akit Poszeidón megerőszakolt, ezért Pallasz Athéné elátkozta a nőt és ijesztő szörnyeteggé változtatta. Párhuzamot éreztem a saját életemmel: azzal, ahogy én is elveszítem a saját egyéniségem és eltorzulok egy mérgező kapcsolatban. Azt hiszem, hogy ezzel a lemezzel sikerült lezárnom azt a kétéves munkát, ami a válás utáni gyógyulásról szólt. A lemezborítón megint Borsi Flóra világhírű fotóssal dolgoztam együtt, aki a Borikönyv és a Szédülés borítóival is fantasztikusat alkotott.
Mit jelent neked a szövegírás?
Nem tartom magam szövegírónak, de volt már, hogy egy dalszöveg megírása után ugyanazt az eufóriát éreztem, mint egy jól sikerül színházi alakítás vagy koncert után. Író-költő családból jövök (Bori nagyapja Jékely Zoltán író és költő, dédapja Áprily Lajos költő – a szerk.), ilyenkor mintha összerezonálnék a nagyapámmal és a dédapámmal. Megérzem, mit élhettek át, amikor jött az ihlet, és az tényleg majdnem olyan eufória, mint színpadon lenni.
Van egy, a dalokon átívelő üzenete a lemeznek?
Szerintem akkor jó egy album – ahogy akármilyen más művészeti alkotás is –, ha az, aki hallgatja, azt érzi, hogy ez róla, az ő életéről szól. Nem szerettem volna semmit üzenni, de azt gondolom, hogy a lemeznek mégis van üzenete, mert a visszajelzésekből kiderül, hogy rengetegen hallgatják. Tövisházi Ambrus zeneszerző és producer, aki állandó szerzőtársam, régóta szerette volna, hogy beszéljek valamelyik lemezen, de valahogy eddig nem találtam rá indokot. Ennek az albumnak viszont nagyon jót tett, hogy rákerült két rövid prózai rész. Az első track, A test egy éjszakai rémálmom, amiben egy nőt kidobtak az ablakon. Egy kicsit olyan, mintha az egész lemez ennek a halott nőnek az emlékeiből állna össze.
Tövisházi Ambrus most is a korábban megszokott szerepkörökben remekel?
Persze, zeneszerzőként és producerként továbbra is remekel, de már nem ő a billentyűs a zenekarban. A helyére egy nagyon fiatal, zseniális billentyűs zeneszerző került, Hodován Milán. Ambrus pedig végre annak szentelheti a teljes idejét, amit igazán szeret csinálni: a zeneszerzésnek. Neki a rengeteg utazás, turnébuszban zötykölődés, backstage-ben várakozás, hajnalban hazaérés már nem jön be.
Milyen változásokat említenél még a korábbi albumokhoz képest?
Most először énekelnek rajta a rajongók. Kitaláltuk, hogy milyen jó lenne a lemez végén egy kórus, és meghirdettük az oldalainkon, hogy akinek van kedve, az énekelje fel és küldje el azt a pár sort, amivel végződik a lemez – mi is meglepődtünk, hogy milyen sokan jelentkeztek. Így végre lemezen is bevonódhatott a közönség, nem csak a koncerteken, ahol mindig van stagediving, felveszem az emberek ruháját, lefektetem őket a földre, és mindenféle más extrém dolgok történnek.
Mi az, ami feldob, motivál az életben?
Annyira kevés időnk van, nem vesztegethetjük el. Minden napnak úgy állok neki, hogy arra gondolok, hátha az utolsó lesz. Igyekszem mindent úgy csinálni, hogy nekem és a szeretteimnek a lehető legjobb legyen, másokat sem háttérbe szorítva.
Törekszel a munka és a magánélet egyensúlyára?
Mérleg vagyok, nálam az egyensúly alapvető. (Nevet.)
A Péterfy Bori & Love Band mely újabb koncertjei körvonalazódtak már?
Az Akváriumban fantasztikusan jól sikerült a lemezbemutató, most főleg klubkoncertek vannak, de készülünk egy különleges, kicsit színháziasabb koncertre is, ami december 30-án, a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz. Az ilyen színpadi térben szeretjük kihasználni azt a ritka lehetőséget, hogy a közönség leülhet, mi pedig egy pszichedelikus utazásra repítjük el őket, elővéve sok ritkán játszott számunkat. Egy ilyen koncert mindig kivételes, egyszeri és megismételhetetlen élmény, ráadásul ilyenkor jobban behozhatom a színésznői perszónámat.
Fotó: Szente Lulu; helyszín: Frida
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
„A szeretetért, az elfogadásért sokszor teljesen elapróztam magam” – Interjú Tóth Verával
