Svédországban receptre írják fel az utazást

Svédország régóta lépésekkel előbb jár az oktatásban vagy éppen a családtámogatási rendszerét illetően más országokhoz képest. Most is egy merész, újító lépést tesznek az állampolgáraik jóllétéért: receptre írják fel depressziós betegeknek a rövid vakációkat. 

Nemrég mi is írtunk a gyakori, rövid utazások pozitív hatásairól, egy széleskörű kutatásból ugyanis kiderült, hogy éveket adhatnak hozzá az életünkhöz. Svédország ezt annyira komolyan veszi, hogy mostantól a pszichiáterek depresszió kezelésére, stresszcsökkentésre és kiégés ellen is felírják a pácienseknek az utazást. Arra jutottak ugyanis, hogy a környezet megváltoztatása akár még a gyógyszereknél is gyorsabban képes javítani az emberek állapotán, mindezt az idegtudomány pedig alá is támasztja: pusztán környezetváltással újrahuzalozhatjuk az agyunk működését, aminek ugyanolyan hatása lehet, mint egy terápiának. 

Utazz, és gyógyulj!

A terápiás hatás annak köszönhető, hogy az agyunk folyamatos felfedezésre született, az elménk újdonságokra kíváncsi, amikor pedig utazunk, az érzékeink szinte újjáélednek, olyan mintha az agyunk „fellélegezne” egy hosszú, feszültséggel teli időszak után. Ez fontos első lépés a vágyott érzelmi egyensúly felé. A tudósok nem csak a levegőbe beszélnek, méréseket végeztek a hipotézisük igazolására, és azt találták, hogy egy három-négy napos kiruccanás 25 százalékkal mérsékelti a kortizol, a stresszhormon szintjét a szervezetben, és negyven százalékkal növelheti a kreativitást, az agyunk új felfedezésekre jut, összekapcsol korábbi megfigyeléseket. Amit hajlamosak vagyunk lustaságnak cimkézni, az valójában az érzelmi kimerültség jele, gyakran ez rejlik a szorongás és az alvási nehézségek mögött is. 

Az érzelmi jóllét ugyanolyan fontos

Svédországban úgy hiszik, a mentális egészségünk, a boldogság ugyanannyi odafigyelést igényel, mint a testi épségünk. A megelőzésre, és az emberek elégedettségének megőrzésére törekszenek, ami paradigmaváltás az orvostudományban, hiszen eddig alapvetően meggyógyításra, nem megelőzésre törekedtek. Az utazással a testünk és az elménk is lelassul, kikerülünk a mókuskerékből, újra kapcsolódunk önmagunkkal, új gondolataink, felismeréseink születnek. A túlfáradás, idegrendszeri kimerülés elkerülésére a környezetváltozás lehet az egyik legjobb megelőzés, mert az idegrendszerünket a folyamatos hajtás után emlékezteti arra, milyen érzés elégedettnek lenni, nem a határidők szorításában létezni. 

Remind magazin

A legjobb az egészben az, hogy már párnapos vakációval, egy vízparti hétvégével vagy egy barátoknál tett látogatással is elérhetjük a kívánt hatást. Természetesen a szükséges orvosi kezelést nem helyettesítheti egy nyaralás, nem kérdés, hogy súlyosabb esetben az orvosi kezelések akár életmentőek is lehetnek. Svédország kezdeményezése ugyanakkor több, mint figyelemre méltó, nyilvános diskurzust indít a megelőzésről és az emberi lét holisztikus megközelítéséről.

Fotó: Daniel Xavier, Pixabay/pexels.com

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

A boldog élet kulcsa a svédek kezében van

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik