Hogyan írnád körül a szentélyerdők fogalmát azoknak, akik most találkoznak legelőször ezzel a kifejezéssel? Melyek a legidősebb famatuzsálemek?
Olyan erdőket nevezhetünk szentélyerdőnek, amelyek emlékeztetnek a régmúlt idők vadonjaira, és ahol megélhető még valami a háborítatlan természet szépségéből. A rendszeres erdőgazdálkodás kora előtt a természetes folyamatok szabadon alakították az erdők fajösszetételét – hogy például milyen arányban alkotják tölgyek, hársak, juharok; milyen méretű, korú, formájú fákat, cserjéket találunk ott, és milyenné, mennyire bonyolulttá válik az erdő szerkezete. Az ország kerekítve kétmillió hektárnyi erdejéből szűrtük le azt a nem egészen 15 ezer hektárt – ami kevesebb mint egy százalék –, ahol az erdő fafajösszetétele ma valamelyest hasonlít a természetesre, és idős fák is előfordulnak bennük. Száznegyven évnél húztunk (alsó) határt. Ahol ennél idősebb fákkal is találkozunk, ott jó eséllyel régóta nem volt hagyományos erdőgazdálkodás, hiszen hazánkban a legtöbb esetben 120-130 éves kor körül minden erdőt levágnak. A kivételeket kerestük tehát, amelyek valamilyen oknál fogva kimaradtak a megszokott erdőgazdálkodási gyakorlatból. A mesekönyvek illusztrációit idézik ezek az öreg erdőfoltok. A legidősebb erdei fák pontos korát nem ismerjük. Az Országos Erdőállomány Adattár csak hozzávetőleges korokat tartalmaz – a legkorosabb fáknak is otthont adó állomány a Bakonyalján található, több mint 260 éves tölgyekkel, bükkökkel. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy itt-ott ennél jóval idősebbek is előfordulnak.
Hogy látod, mivel gazdagodik a természetszeretők és -járók gondolatisága, ha megismerkednek a szentélyerdők fogalmával? És mit nyújt azoknak, akik eddig nem igazán mélyültek el a hazai erdők szépségeiben és az azokat érintő problémákban (pl. túlhasználat)?
A szentélyerdők egy része ismert kirándulóhelyek közelében van, adott esetben túraútvonal is áthalad rajtuk. Például a budapesti Normafán, a debreceni Nagyerdőben, vagy a pécsi Jakab-hegyen sokak találkozhatnak velük. Aki közel lakik, oda jár túrázni, sportolni, kutyát sétáltatni, piknikezni. Viszont amíg nem tudatosítjuk magunkban, hogy ezek a helyszínek különlegesek, nem tanuljuk meg felismerni a rájuk jellemző értékeket, addig az itt látott erdők is „csak” erdők – zöld hátterek a szabadidős tevékenységeinkhez. Hogy párhuzamot mondjak: hiába él valaki egy település történelmi óvárosában, vagy látogatja azt meg, amíg nem tanulja meg a történelmét, építészetének jellegzetességeit, nem tud arról, hogy amit lát, abból a minőségből milyen kevés maradt, addig az épített környezetet sem értékeli a helyén. Ha valaki kicsit megismeri az öreg erdők tulajdonságait, például, hogy miért fontos a méretes idős fák („matuzsálemek”) jelenléte, a bennük gyakran látható holt faanyag – álló és fekvő holtfák –, mi a lékek jelentősége a felújulásban, milyen élővilág kötődik hozzájuk, az egy csodás világba nyer bepillantást. Akár külföldi útjain is hasznosíthatja az ismereteit. Jobban megértheti, mekkora rombolással járhat a nem megfelelő kezelés, a rossz fakitermelési gyakorlat alkalmazása. Szóba tud állni a helyileg illetékes nemzeti parki szakemberekkel, erdészekkel, önkormányzati munkatársakkal, és tudatosabban állhat ki a saját lakóhelye erdeinek védelmében.
Mi motiválta a Szentélyerdők Magyarországon című hiánypótló könyved megírását, és mi volt a munka legnehezebb része?
A legfőbb motiváció a kíváncsiság volt! Hol vannak még olyan idős, értékes erdők az országban, amelyek közül néhányat ismerünk, mint erdőökológusok, de ki tudja, akad-e párjuk máshol is? Térképre tenni a valóság addig nem ismert elemeit szerintem mindig izgalmas küldetés. A másik fontos motiváció az értékmentés. Olyan természeti értékekről van szó, amelyek hiába találhatók akár védett természeti területen – a jogszabályaink alapján megtörténhet, hogy végül levágják, szakszóval véghasználják az idős erdőfoltot. Több nehéz része volt a munkának. A megalapozó tanulmány is körülményesen állt össze, mivel csak néhány éve használunk olyan mutatókat, amikkel jól leírható egy erdő természetességi állapota. Általam utólagosan hozzáadott szempont volt a minimum 140 éves korú fák jelenléte, ami miatt sok alföldi szentély kikerült a látókörünkből, mert ott ilyen korú fák szinte sehol nincsenek erdőben; hogy egy konkrét példát is hozzak a lehatárolás nehézségeire. A terepi felkeresések sem mindig egyszerűek – néhány apró erdőtömb eléréséhez egy hegység belsejében néha órákig kell autózni, majd gyalogolni; és mire odaérek, már a fényviszonyok sem biztos, hogy jók lesznek a fotózáshoz, vagy akár a részletes bejáráshoz. Megírni a könyvet szintén sok kihívással járt. Milyen információk lehetnek érdekesek egy szakembernek, melyek a hétköznapi érdeklődőnek? Hogyan mutassam be a történeti hátteret, az élővilágot, amihez sok-sok további kutatásra is szükség lehetne, de akkor nem érek sosem a végére. Mint a különféle jelenségekről körképet adni szándékozó kötetek többsége, ez is kompromisszumok mentén jött létre, de az újszerű témaválasztása miatt talán megbocsáthatók a hiányosságai.
Könyvedben a túralehetőségeket is számba veszed – van-e aktuális kedvenced ezek közül, ami valamiért nagyon közel áll a szívedhez?
Több is van, természetesen. A legtöbb szentélyerdő a Bükkben található; ott nagyszerű túrákra többet is fel lehet fűzni belőlük. A Mátra gerince is érdekes, ha a Kékestetőtől keletnek haladunk, ugyanúgy megragadó öreg szentélyerdők kerülnek a szemünk elé. A Dunántúlon a kedvencem a Tátika-erdőrezervátum a Keszthelyi-hegységben, míg a Répce-menti Csáfordi erdő nemcsak talán az egyetlen, őserdő hangulatú síkvidéki erdőnk, de a tőzikék virágzása idején felejthetetlen látvány. Budapest határain belül a Normafa öreg fái lenyűgözők, de a Nagy-Hárs-hegy ugyancsak a kedvenceim közé tartozik. Kevesebb infrastruktúra és látogató, harmonikusabb erdőtakaró jellemzi. A mecseki Jakab-hegy szintén kedvenc; vörös homokkövön növő különleges tölgyesek borítják a déli lejtőket, például a Zsongor-kő alatti erdőrészletben.
A 101. oldalon arról írsz, hogy milyen feladatok állnak még előttünk a legjobb állapotú szentélyek védelméért. Szakmai és szakmapolitikai döntés, hogy hol húzzuk meg a szentélyek határait, mennyit vonunk be ebbe a körbe, és milyen finomabb szempontok szerint. Most hogy látod, mely szereplők tudására és aktív közreműködésére van ehhez szükség?
Nehéz kérdés, egyelőre bízunk benne, hogy azok a körülmények, amelyek eddig megóvták ezeket az öreg állományokat, pár évig még biztosítják a jövőjüket. Idő kell ugyanis ahhoz, hogy esetleges jogszabály-változtatással, a kezelőkkel folytatott egyeztetések során felvethető legyen a hosszú távú védelmük. Zöld civil szervezetként csak javaslatokkal élhetünk, a döntések minden esetben az olyan kezelőknél vannak, mint állami erdőgazdaságok, nemzetipark-igazgatóságok, esetleg magántulajdonosok.
Weboldalatok erdőkereső funkciójával könnyen megtalálhatjuk, amit keresünk és a térképes nézet is nagyon hasznos. Vannak-e további ötleteitek, hogy hogyan dolgozzátok fel a könyv anyagát, eljut-e például valamilyen formában iskolák részére?
Dolgozunk a könyv utánnyomásán, együttműködünk a Magyar Természetvédők Szövetségével a helyszínek bemutatásában, szentélyerdőkről szóló cikkekkel érjük el az iskolás gyermekeket biológiapályázatok, -versenyek során, illetve alkalmi túrákat is vezetünk. Sajnos nagyon csekély kapacitással rendelkezünk a gyakorlati ismeretterjesztéshez, ezért bízom benne, hogy idővel más műhelyek, legfőképpen a nemzetipark-igazgatóságok fel fogják tudni karolni az idős erdőfoltok ügyét.
Az Erdő program vezetőjeként főként milyen feladatokból és felelősségekből tevődik össze a munkád a WWF-nél?
Alapvető küldetésem a szakmapolitikai együttműködések segítése, és az ezzel kapcsolatos kommunikáció. Igyekszem hidat teremteni az erdészek, természetvédelmi szakemberek, kutatók, politikusok és a nagyközönség között, hogy a döntések jobban elmozduljanak az erdők természetes működésének támogatása irányába. Tehát egyre több olyan erdőnk legyen, ami önfenntartó módon működik, gazdag élővilágnak ad otthont, ellenáll a legkülönbözőbb környezeti kihívásoknak, és az életünknek is maradandó része. Sokat egyeztetek különféle szakemberekkel, terepre és rendezvényekre járok, ismeretterjesztő anyagokat írok, néha a közösségi médiában is képviselem az erdők ügyét. Vannak eredményeink a jelenleg hatályos erdőtörvény alakításában, az egyik legnagyobb szentélyerdő – a börzsönyi Csarna-völgy – megóvásában. Évek óta harcolunk a nemzeti parkok erdeinek jobb kezeléséért, számos esetben fellépve a vágásterületek ellen. Évtizedek óta részt veszünk erdők helyreállítását végző projektekben, jelenleg három hegyvidéken egyszerre, de olyan alföldi területeken is, mint Nagykőrös vagy Mohács térsége. Úgy érzem és látom, hogy napjainkban fordulópontnál vagyunk; a klímaváltozás kihívásai, a sokféle körvonalazódó veszéllyel teli jövő egyre inkább afelé tereli a felelősen gondolkodó embereket, hogy kiálljanak a közvetlen környezetük védelméért, ami sokaknál az erdőkkel kezdődik.
Fotók: Gálhidy László
