hirdetés
Ahogy a legtöbb kultfilm, úgy Sofia Coppola 2003-as remekműve sem öregszik, vagy ha igen, akkor észrevétlenül és zseniálisan. Az Elveszett jelentés-re teljesen áll az arisztotelészi mondás, miszerint az egész több, mint alkotóelemeinek összessége, ezért nehéz is megfogalmazni részeiben, miről is szól ez a fantasztikus, romantikus-drámai-humoros-művészi alkotás.
Tokióban járunk, ahol ugyanabban a szállodában lakik egy fiatal, friss házas amerikai lány (Scarlett Johansson) és egy idősebb, huszonöt éve házas amerikai filmsztár (Bill Murray). Míg a férfi életközepi, a lány úgymond életeleji válságot él meg házasságával és azon túlmenően az élet értelmével kapcsolatban: a két ember egy számukra teljesen idegen kultúrában, valahogy az életet kipihenni nem tudó állandósult jet-lagben találkozik.
A film csodálatosan járja körbe az elidegenedés, a másik meg nem értése és saját magunk meg nem értetése, majd pedig a teljes összekapcsolódás és felemelkedés bonyolult, de mégis valahol nagyon egyszerű érzéseit. Saját tempójában gyönyörűen sodró film ez, amit évente egyszer mindig újranézek, és minden alkalommal valami újat viszek magammal belőle.
„Nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak” – talán Babits Mihály nagyon igaz gondolata foglalja leginkább össze a Mielőtt-sorozat eredőjét. Richard Linklater gyönyörű sagája az elsöprő-de-meg-nem-valósuló, a megvalósulni-látszó és a megvalósulásban-vajon-megtartható szerelem himnusza időn és téren átívelően két emberről. A sorozat három egész estés filmből áll, és mindegyik rész között kilenc év telik el (nem csak filmes időben, hanem a színészek valós öregedésében és a mozis megjelenésben is): a sorozat első része a Mielőtt felkel a nap (1995), ezt követi a Mielőtt lemegy a nap (2004), majd pedig a sorozat utolsó része, a Mielőtt éjfélt üt az óra (2013).
A Mielőtt felkel a nap egy Budapestről Bécsen át Párizsba tartó vonaton kezdődik, ahol Jesse, az útkereső fiatal amerikai srác (Ethan Hawke) és Celine, a végzős francia diáklány (Julie Delpy) találkoznak és azonnal mély irodalmi és lelki beszélgetésbe elegyednek. A srácnak másnap reggel indul a repülője Bécsből, és megkérdi Celine-t, nem szállna le inkább előbb Bécsben és töltené-e vele ezt az utolsó estét. Céline beleegyezik, és egy minden módon varázslatos estét töltenek együtt addig, amíg felkel a nap. A sorozat második és harmadik részeinek is ők a főszereplői, de életükben időközben eltelt kilenc év és földrajzilag is máshol járunk – viszont vannak olyan dolgok, melyek között, ha egy élet is telik el, nem változik semmi.
A Mielőtt-filmek költőien, álmodozva, filozofálva, humorosan, emberien, szépséggel és mélységgel mesél arról a fajta emberi találkozásról és kapcsolódásról, melyre akkor is igent kell mondanunk, ha a racionális érvek mind ellene szólnak, mert csak így léphetünk be a szerelemnek ebbe az egészen varázslatos univerzumába.
Jakub Procházka (Adam Sandler) nemzete büszkesége, milliók tekintete tapad a tévéképernyőre, amikor feltűnik az arca, hiszen ő Csehország első űrhajósa. Egy magányos, egy éven át tartó küldetésre indul a galaxis szélére, hogy tanulmányozza az éjszakai égbolton feltűnt, különös felhőt, a rejtélyes Choprát alkotó részecskéket. A HuszJános1 fedélzetén csak a SuperCallon keresztül be-bejelentkező földi kapcsolattartójával, terapeutájával és várandós feleségével, Lenkával (Carey Mulligan) válthat néhány szót.
A küldetés első fél éve zökkenőmentesen halad, Jakub rendszeresen elvégzi az adatgyűjtő szimulációkat, karban tartja az űrhajót és hírt ad magáról a földieknek, azonban egy nap Lenkának nyoma veszik, ezzel párhuzamosan pedig a HuszJános1-en feltűnik egy váratlan vendég: egy hatalmas, szőrős pókszerű lény – Jakub pedig emlékezni kezd. Eszébe jut magányos gyerekkora, a Lenkával való megismerkedésének csodálatos extázisa és űrhajós karrierjének mérföldkövei, amelyek rendre háttérbe szorították házasságának kulcsmozzanatait.
Emlékei, amelyekkel az űrhajón és mogyoróvaján túl osztozik pókszerű útitársával, az emberi fajról szolgálnak információként a földönkívüli lénynek, de kíváncsisága kiapadhatatlannak tűnik, újabb és újabb kérdésekkel bombázza Jakubot az életéről, és az űrhajós egyre nagyobb bizonyossággal hiszi: Lenka nem véletlenül tűnt el.
A Csernobil rendezője, Johan Renck sci-fije óda az elszalasztott lehetőségekhez, hiszen felveti: életünk értelme és célja talán fényévekkel közelebb vannak hozzánk, mint ahogyan azt hisszük.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
hirdetés
