A nomen est omen latin kifejezés. Szó szerinti fordításban: a név előjel vagy a név jósjel. A mondás jelentését talán így fogalmazhatjuk meg: nevében a sorsa, vagy a név elárulja viselőjét. Még jobban leegyszerűsítve a dolgot: a név maga az ember. Azaz a név beszédes, amely egyrészt elárulja viselője fő tulajdonságát, másrészt jelezheti a neki megírt sorsot. De mi a helyzet akkor, ha egy alkotó megválik születési nevétől? Így épp felvett nevével leplezheti kilétét, származását, nemét. Új és más sorsot kreálhat magának: művészit. Többféle oka is lehet a gondosan választott és használt új névnek. Nézzünk pár példát, a teljesség igénye nélkül!
Nevében a sorsa?
Bizonyos korokban, bizonyos társadalmi körökben nem volt ildomos az alkotói létet választani. Egy arisztokratának vagy egy polgárnak például nem mindig engedte meg a helyzete vagy a rangja, hogy saját nevén publikáljon. Gondoljunk csak Márai Sándor esetére, aki még a 20. században sem írhatott a saját születési nevén, azaz Grosschmid Sándorként, mert büszke kassai polgár édesapja nem engedte meg fiának, hogy a családot ily módon kompromittálja. A bősz atya másik fia sem a saját nevén lehetett filmrendező, hanem Radványi Gézaként. Valljuk be, a két fekete bárány jól érezte, hogy a születési nevükben megírt sorsuk szűk enne nekik. Nevet cseréltek, fittyet hánytak az elvárásokra, elhagyták az előre kikövezett utat, új névvel új életet kezdtek. Majd később világhírűek lettek, de nem az öreg pater familias családnevén, hanem saját, választott művésznevükön.
Két évszázaddal korábban az angol Jane Austent, az örökifjú szívtipró Mr. Darcy megalkotóját, a Büszkeség és balítélet és az Értelem és érzelem című könyv szerzőjét, nem ismerte senki. Ma a tízfontos bankjegyen díszeleg a portréja, és műveit újra és újra megfilmesítik. Saját, férfiak által dominált korában szürke eminenciásként alkotott, és könyveit úgy adták ki, hogy a cím alá mindössze annyit írtak: novel by a lady, azaz egy nő által írt regény.
Hasonló sors jutott a Brontë nővéreknek is, igaz, ők nem a névtelenséget, hanem a férfi álnevet választották a társadalmi kényszer súlya alatt. Biztos nagy megnyugvás és óriási elégtétel lenne a Jane Eyre és az Üvöltő szelek szerzőinek, ha látnák, hogy köteteiket temérdek nyelvre lefordították és meg is filmesítették.
Írók és álnevek
Brit elődeihez képest George Sand, nemesi származású francia írónő annyira komolyan vette a maszkulinitást, hogy nemcsak férfi művésznevet vett fel, de férfi ruhában járt és szivarozott. Engedély nélkül! Hogy Chopint női vagy férfi perszónája ölelte, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a születési nevén Amantine Lucile Aurore Dupin de Francueil és a lengyel származású, Párizsban élő komponista között romantikus kapcsolat alakult ki. George Sand botrányokkal tarkított élete nemcsak Chopint vonzotta, hanem az olvasókat is. Madame George Sand saját korában híresebb volt, mint férfi kollégái, például Balzac vagy Hugo. Miközben már a 19. században a női egyenjogúságért harcolt és támadta a házasság elavult intézményét, megírt hetven regényt, több tucatnyi mesét, színdarabot és politikai esszét.
Szintén férfi néven kezdett publikálni Karen Blixen dán írónő, tehetős és köztiszteletnek örvendő család sarjaként, egy báró exférjjel a háttérben. Isak Dinesen néven megjelent első kötetének sikerével kiderült, hogy íróként nem éget le senkit (magát sem). Később már saját nevén publikálta a Volt egy farmom Afrikában című regényét. A kötetből Távol Afrikától címmel hét Oscar-díjat nyert film készült 1985-ben.
A rejtőzködő írók között akadt olyan is, aki nőként másik női álnevet választott magának. Gondolták volna, hogy a krimi királynőjének volt egy igencsak romantikus oldala is? Agatha Christie Mary Westmacott néven hat regényt publikált. Bizonyítékul lássunk pár egyáltalán nem vérfagyasztó címet: Távol telt tőled a tavaszom, A lányom mindig a lányom, A rózsa és a tiszafa. Agatha húsz évig képes volt őrizni ezt a titkát, és közben írta másik énje, Mary történeteit, amelyek – a krimijeihez képest – szerényen fogytak az üzletekben.
Más író is vágyott az ismeretlenségre. A francia Romain Gary megunta, hogy minden könyve sikeres, és mindenért ajnározzák. Émile Ajar néven kezdett el egy új alkotói életet. A párizsi szerző Rióból adta fel egy borítékban az Előttem az élet című új kötetét, majd hivatalos programokon egy unokaöccsével játszatta el alteregója szerepét. Így is befutott, és Romain Gary után Émile Ajar álnéven is megnyerte a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t 1975-ben. Egyébként eredetileg Roman Kacew néven született. Művésznév volt George Orwellé is (Állatfarm, 1984), aki Eric Arthur Blair néven látta meg a napvilágot. Állítása szerint utálta keresztnevét, és nem szerette volna, ha családját zaklatják kritikus és ironikus könyvei miatt. Ugyancsak a famíliája elől bújt el Lewis Caroll, az Alice csodaországban című könyv szerzője. Civilben matematikus volt és tanár, ráadásul erősen vallásos családból származott. Ezért a hétköznapokon azt a nevét használta, amelyen született, és a katedrán, a fűszeresnél és teázás közben Charles Lutwidge Dodgson maradt.
Voltak olyan szerzők is, akik ennél is tovább merészkedtek. Nevük helyére mondatot állítottak. Egy amerikai újságíró, Samuel Langhorne Clemens a 19. században olyan álnevet választott magának, amely eredetileg egy kiáltás volt. Amikor a Mississippi hajóin a mérőónt kezelő matróz azt akarta közölni a többiekkel, hogy még alkalmas a víz a hajózásra, akkor azt kiáltotta égiesen, hogy „Mark twain!” (ma: Mark two!), vagyis hogy „Kettes jel!” Samuel Langhorne Clemens egy
alkalommal úgy döntött, ez lesz az ő írói neve, mert nagyon szeretett hajózni. Így lett Tom Sawyer és Huckleberry Finn megalkotója Mark Twain.
A 20. század eleji avantgárd mozgalom, a dadaizmus alapítója is regényes módon választotta művésznevét. A moldvai születésű Samuel Rosenstock a román „trist în țară”, azaz „szomorú az országban” kifejezést emelte identitássá, és lett Tristan Tzara.
Fotó: Getty Images
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
