Amit kisgyerekként látunk, bevésődik – Generációk a dietetikus szemével 

Mekkora jelentősége van tapasztalataid szerint a generációs mintáknak az étkezési szokások kialakításában?

Óriási! Az ételeket, az ízanyagokat az anyatejen, sőt már a köldökzsinóron keresztül is szívjuk magunkba. Ahogy az ezzel kapcsolatos szorongásokat is. Amit kisgyerekként látunk, bevésődik. A gyermek nem azt tanulja meg, amit tanítanak neki, hanem amit lát, érez. Ha a gyermek azt látja, hogy anya reggelizik, apa meg közben kint az erkélyen cigizik, akkor ő sem fog minden étkezéshez nyugodtan leülni, nem is fogja érteni, hogy neki miért nem szabad felállni az asztaltól. Vagy ha anya salátát vacsorázik, míg a többiek paradicsomos tésztát, és anyán látszik, hogy rosszkedvű, akkor isten ments, hogy salátát egyen, hiszen attól rosszkedvű lesz. Szerintem ártalmas az is, hogy a konyhai feladatok szinte mindig a nőkre maradnak, ha nem is a főzésben, de akkor a szendvics-csomagolásban részt kellene vennie mindkét félnek, ne fosszuk meg az apákat sem a táplálás ajándékától.

Milyen generációs mintákat látsz megjelenni a praxisodban? Hogyan lehet ezeket a mintákat felülírni, ha már tisztába jöttünk azzal, hogy az adott szokás káros számunkra?

Ha a gyereknek rossz kedve van, megüti magát, vagy mennek érte az óvodába, iskolába, édességet kap vigasztalásként, jutalomként. Aztán mikor felnőttként megbánt a főnök, vagy a párunk, vagy csak épphogy túléltük a napot, akkor tanult minta szerint, az ételhez nyúlunk. Ez két okból káros. Egyrészt, mert ilyenkor rendszerint nem a testünk igényli feltétlen a törődést, és ilyenkor nem tudatosan táplálkozunk, túlzásba esünk. Másrészt ez még messzebb visz attól, hogy az érzelmeinkkel kapcsolódjunk. Nem azt mondom, hogy az érzelmi evésnek egy szinten nincs létjogosultsága, de az automatikus választása káros lehet a testünknek és a lelkünknek is.

Másik gyakori példa az adagnagyság és az ételek aránya a tányéron. Sok étteremben a tányéron nagy adag hús és köret szerepel, ha ez kicsi, akkor szinte nem is tekintjük ételnek. Nem elég változatos a köretkínálat, a zöldség pedig a legritkábban jelenik meg olyan mennyiségben, ahogy az kellene. Ami régi, az nem jelenti azt, hogy automatikusan jó is! Ha eltérünk a korábbi generációk hagyományától, olyan mintha szentségtörést követnénk el. Pedig lehetne ezt olyan szépen csinálni. Mindkét oldalról nyitottsággal, figyelemmel, megértéssel, kíváncsisággal.

A közelmúlt tendenciái – tudatosság fokozása az étkezés terén, időszakos böjt „divatja”, bizonyos élelmiszerek elhagyása akkor is, ha orvosilag nem lenne indokolt – jelei már megmutatkoznak a nálad megjelenő pácienseknél? Vagy ezek a tendenciák inkább csak egy szűk rétegre jellemzőek?

Azt hittem, hogy ez csak egy szűk réteget érint, szinte csak a nagyon egészségtudatos „Instagram buborékot”, de az az igazság, hogy már a kórházi betegeknél, ahol mindenféle korosztály megfordul és az ország minden pontjáról érkeznek, is látom ezeket a trendeket. Igaz, sok a daganatos betegünk, akik nagyon keresik, hogy mit lehetne tenni minél hatékonyabban a baj kezelésére. És épp ezt látom a fő problémának; akkor gondolkodunk, mikor már gond van. Amikor már betegek vagyunk, vagy egyre szembetűnőbbek az öregedés jelei, akkor akarjuk meghekkelni a rendszert mindenáron. Még mindig nem a megelőzésre koncentrálunk, hanem inkább a korai diagnosztikára, egyre bonyolultabb és drágább szűrésekre, tesztekre. Amikor érezzük, hogy nagy a baj, akkor pedig bevállalunk drasztikus diétákat, felesleges, drága kúrákat. Fontosnak tartom hozzátenni, hogy a tudatosság, táplálkozási ismeretek megszerzésére való igény alapvetően egy nagyon jó dolog, csak sajnos sok esetben átcsap egyfajta pánikba. És mikor az ember jól akar viselkedni – jelen esetben jól enni – akkor miért azonnal a tiltásban, tiltólistákban, koplalásban, mentességben, megvonásban keresi a megoldást? Először jól kéne ennünk, megtölteni az étkezésünket minden földi (hazai) jóval, csak utána kizárni, diétázni, böjtölni.

Az étkezési szokások terén milyen – akár pozitív, akár negatív – változásokat látsz, amelyek szembetűnőek számodra?

Sajnos a változtatások gyakran nem egy komplex rendszerben történnek. Van erőfeszítés, de nincs hozzá tartozó alapos tudás, megértés, és emiatt a változtatások nem is hozhatnak valós eredményt.

Néhány példa:

• nagyon jó a kovászos kenyér, de nem kell démonizálni az élesztős kenyeret sem
• fehér helyett barna kenyér – de ha csak színezve van a kenyér, attól nem lesz egészségesebb
• rizs helyett bulgur: mindkettőnek megvan a helye és szerepe, mindkettő egyaránt értékes gabona
• liszt helyett zabliszt: ha ugyanannyit és egyoldalúan zabot használunk, az nem járul hozzá a változatos, azaz az egészséges étkezéshez
• napraforgóolaj helyett olívaolaj: ha ugyanabban a mennyiségben használjuk, akkor az ugyanannyi energia (kalória), a legfontosabb az lenne, hogy változatosan használjuk őket.

Sajnos még mindig túl sok sót használunk és nem sportolunk rendszeresen. Még mindig hajlamosak vagyunk megvenni egy „szép” ember által reklámozott készítményt, de több zöldséget, gyümölcsöt, magvat nem eszünk, nem ülünk ki az őszi napsütésben három órát olvasni a parkba, vagy a ház elé.

Megosztanál egy személyes szokást, amely nálatok jellemző a családban, amit tovább vinnél, vagy épp ellenkezőleg, megváltoztatnál?

Náluk nagyon ritkán volt édesség, gyakorlatilag nem is volt, évente talán egyszer nutella, de az alá is margarint kentünk, hogy spóroljunk vele. Édesanyám egészségtudatosságra próbált nevelni, plusz az anyagi lehetőségei is korlátozottak voltak. Én szeretnék rugalmasabb lenni, rendszeresen készíteni otthon finomságokat, és szeretnék nasis fiókot is. Egészséges viszonyra törekedni az édességekkel, hogy lehessen otthon úgy édesség, hogy az nem fogy el azonnal.

Ha szeretnél tovább olvasni a témában, keresd Tiefentahler Eszter Egyet a mamáért, egyet a papáért… című írását a Remind Bookazine kilencedik számban! Kattints, és rendeld meg most!

Borítókép: fauxels / Pexels; további fotók: Ron Lach / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!