Napjaink oktatási rendszere nem minden gyerek számára otthonos. Vannak, akik „nem férnek bele” azokba a szűk keretekbe, amiket az iskolák kijelölnek. Rostás Eszter – négygyerekes édesanyaként és a pilisi Almáskert egyik alapítójaként – régóta figyeli, milyen érzékeny határ húzódik aközött, amit a gyerek nem tud, és amit még nem kapott meg.
A természet mint pedagógiai tér
A Piliscsabán nyújtózkodó Almáskert igazi zöld oázis. „Ciripelnek a tücskök, leng a szél, füves terület, ameddig a szem ellát” – festi le a képet Rostás Eszter. A gyerekek egy vaskannában gyógyteát készítenek, kukoricát darálnak, tyúkokat etetnek, kecskét fejnek, trágyát lapátolnak, répát pucolnak, ebédet főznek bográcsban, segédkeznek fahasogatás közben… Ám, nem ez a lényeg, hanem az, ahogy mindezt teszik.
„Olyan tevékenységeket végzünk, amelyekben nemcsak együtt lélegeznek a természettel, hanem alkotóan vesznek részt benne” – meséli Rostás Eszter. A pedagógusok, faművesek, és más mesterek nem csak felügyelnek: együtt dolgoznak a gyerekekkel. Sugározzák azt, amiben jók, és ez a hiteles jelenlét vonja be a gyerekeket is a flow-élménybe.
Miközben egy osztály, illetve kisebb-nagyobb gyerekcsapatok kint töltik a napjukat, napjaikat, átrendeződnek a szerepek. „Aki bent, az iskolában például nem jól számol, itt lehet, hogy a legjobban mászik fára.” Az önbizalom és az önismeret nem lexikai úton épül, hanem tapasztalatokon keresztül, és amikor a gyerekek visszatérnek a tanterembe, a tanulás is más minőséget kaphat.
A nevelés lassú műfaj és közös munka
A farm-alapú nevelés egyik szószólója, Peter Guttenhoffer körülbelül 4-11 éves kor között álmodott meg egy ívet – egy alapgyermekkort, ahol a nevelés az alapélményekből indul: mozgásból, egyensúlyból, gondoskodásból… Természetesen érkeznek hozzájuk tinédzserek is – legtöbben a középiskolai szociális gyakorlatukat töltik itt –, és bár néha kihívást jelent számukra reggeltől délutánig letenni a telefont, végül sikerül nekik tudatosan jelen lenni.
„Olyan ez, mint az ujjgyakorlatok a zongorán. Vissza kell térnünk valami eredendőhöz, hogy gyakoroljuk, ami egykor alapvetésnek számított” – fogalmaz Eszter, az Almáskert munkatársa. Egy olyan életmódhoz nyúlnak vissza ilyenkor, ahol nem nyomódnak el az alapérzékek a képernyőfény, az információs zaj, az állandó tartalomfogyasztás bűvöletében, hanem azok újra megerősödnek.
Izgalmas jelenség, hogy az Almáskert-beli tapasztalatok nem csak a gyerekekre, hanem szüleikre is pozitívan hatnak. „Mindannyiunknak van önnevelési képessége. Amikor látjuk, hogy a gyerekünknek mire van szüksége, olykor önmagunkon kell először változtatni. Például, hogy megtanuljuk élvezni a csendet, türelmesnek lenni, minden nap elmenni egy jó sétára a szabadban.”
A gondoskodás kultúrája
Rostás Eszterék tíz éve kezdték az Almáskert munkáját. Az elsőként foglalkozásokra érkező gyerekek ma már 16-17 évesek. Bár nem látják még, merre tart a teljes pályaválasztási ív, egyértelmű minták már most kirajzolódnak.
„A gyermekek, akik korábban például túlmozgásosak voltak, most képesek koncentrálni. Vagy, akik mindig csak a saját akaratukat követték, már sokkal inkább együttműködőek.”
Ez nem „csak” nevelés kérdése, jóval inkább egy gondoskodási kultúráé, ahol a földdel való munka nemcsak fejlesztési eszköz, hanem közösségépítő erő – egy olyan közösséghez, amelynek tagjai egymásról és önmagukról is képesek jól gondoskodni.
Tervek, amik a jövőbe nőnek
A Richter Anna Díj lehetőséget teremt arra, hogy finanszírozzák a foglalkozásokat, hiszen az Almáskert nem oktatási intézmény, nem kap állami támogatást. A mesterek és pedagógusok többnyire önkéntesként dolgoznak.
„Célunk, hogy a szervezetünk biztos lábakon álljon” – mondja Rostás Eszter, aki a támogatói kör építésén is aktívan dolgozik. Hosszú távon nemcsak gyerekeket szeretnének fogadni az Almáskertben, hanem idősebb generációk tagjait is. A cél egy olyan biodinamikus birtok megteremtése, ahol a kicsinek szüksége van a nagyra, az idősnek a fiatalra – ahol az élet nem töredezett szakaszokra válik szét, hanem szép ívként halad végig.
„Dolgunk van a Földdel” – vallják az Almáskert pedagógusai, mesterei, önkéntesei, és talán ez nem is metafora, jóval inkább a konkrét valóság, amelyben a környezetet, egymást és önmagunkat is megtanuljuk jobban szeretni.
Borítókép: Canva, további fotók: Almáskert
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
Nagykovácsi, Kisiskola – Így tanul 86 kisdiák a fenntarthatóbb életről a Pilis lankái között
