Meséltek arról, hogyan ismerkedtetek meg?
Balogh-Mázi Mária: Petya, te jobban meséled ezt a történetet.
Balogh Petya: Nekem jobb a memóriám. (Nevet.) Még egyetemi pályafutásunk alatt találkoztunk. A kollégiumban egy szinten laktunk Majával.
Maja: A szemközti szobákban.
Petya: A gépteremben ismerkedtünk meg. Ráadásul úgy, hogy egy akkori, ILC nevű chatprogramban kezdtünk el beszélgetni. Talán a második alkalommal jöttünk rá, hogy egy gépteremben ülünk – egymásnak háttal.
Maja: Ez azért már nagyon rég volt, valamikor 1995-ben.
Azonnal párkapcsolatnak indult a ti ismertségetek?
Petya: Viszonylag hamar párkapcsolat lett belőle.
Maja: Csak aztán Petya túl sokat programozott, én túl sokat buliztam, úgyhogy a bimbózó románcunknak itt vége szakadt. Petya: Nem volt nagy átfedés az életünkben. Én éjszaka programoztam, nappal aludtam.
Maja: Én meg éjszaka buliztam, nappal tanultam.
Hogyan jutottatok el eddig a pillanatig? Ma lényegében egy vállalkozáshalmazt működtettek és szimbiózisban éltek.
Petya: Miután összejöttünk, három hónapig jártunk. Aztán húsz évig szinte semmit nem tudtunk egymásról.
Maja: Csak annyit, amennyit az ismerősökön keresztül tudtunk meg.
Petya: Kapcsolatunk viszont nem volt. Aztán a személyes gödreink legmélyebb pontján a Facebook összehozott minket, és viszonylag hamar újra lángra lobbant a szerelem. Amikor összejöttünk, az volt az első koncepció, hogy hagyjuk abba, amit csinálunk, és menjünk nyugdíjba együtt. Ezt olyan szempontból nem sikerült megvalósítanunk, hogy mire mindketten felmondtunk, egy csomó startuppal megtelt a naptár, de az első egy-két évben még ezt nem gondoltuk munkának.
Maja: Akkor még nem is nagyon kértünk érte részesedést.
Petya: Nem tekintettük magunkat cégnek.
Egyszerűen leültünk beszélgetni érdekes emberekkel, és meséltünk nekik az üzleti világról.
Addigra mi már mindketten túl voltunk egy-egy sikeres startup exiten, mindketten informatikai háttérrel rendelkeztünk, mindketten részt vettünk nagy, izgalmas szoftver projektekben– ezekből merítkezve segítettünk az induló vállalkozóknak. Meg általában mindig sütöttünk-főztünk, úgyhogy kaja mellett ültünk le beszélgetni.
Ekkor mennyi idősek voltatok?
Petya: Ez még a Panni előtti időszak: before Panni. Most novemberben lettünk tízévesek, mint pár, úgyhogy nagyjából nyáron lesz tíz éve, hogy ez az időszakunk elkezdődött. Rengeteget utaztunk akkoriban, és sok száz startup alapítóval beszélgettünk a teraszunkon vagy az étkezőasztalunk mellett.
Volt olyan pont, hogy úgy éreztétek, ez már egy vállalkozás?
Maja: Nem igazán. Az első irodánk akkor lett, amikor már Panni megszületett, mert mégsem lehetett odavinni az embereket, ahol egy kisbaba is élt. Akkor bérelt Petya egy szobát az OTP fölött a Krisztina téren.
Maja, van egy nagyon kedves posztod az Instagramon, amiben azt írod, hogy Petyának volt egy álma, te pedig utána loholtál, hogy segíts neki a megvalósításban. Ez mennyire írja le a köztetek lévő dinamikát a munkában?
Maja: Szerintem tökéletesen.
Te hogy vagy ezzel a szereppel?
Maja: Nekem nagyon fontos volt, hogy olyan társam legyen, akire fel tudok nézni. Szerénytelenség nélkül mondom, én elég intelligensnek meg rátermettnek tartom magam, úgyhogy viszonylag nehéz volt ilyen társat találnom, de Petya megugrotta a lécet. Felnézek rá és maximálisan bízom abban, hogy amit ő kitalál, az jó lesz. Megvalósításban ő linkóci meg szétszórt, és nem tudja végigvinni a dolgokat, de itt vagyok én, aki meg igen. Ez egy tök jó dinamika kettőnk között.
Jól tud működni, hogy ő megálmodik valamit, én meg megszervezem, hogy abból valóság váljon.
Én nem biztos, hogy meg tudnám álmodni ezeket, ő meg nem biztos, hogy meg tudná valósítani, amit megálmodik.
Ez egy szuper dinamika! Ti valóban kiegészítitek egymást.
Petya: Én víziókban gondolkozom, és más oldalról nézem a világot, mint a körülöttem levők, Maja pedig nagyon praktikus munkalépésekre bontva, felügyelve azokat, minden részletet átgondolva valósítja meg ezeket. Szoktunk közösen ötletelni is. Nekem mindig sok ötletem van, együtt szűrjük ki, hogy ezek közül melyik jó és melyik rossz.
Maja: Ezzel a felállással mindketten jól érezzük magunkat.
A magánéleteteket le tudjátok választani a munkáról? Vagy a ti esetetekben ez a kettő nem igazán válik el egymástól?
Maja: Nem lehet ezt a kettőt elválasztani. Mind a kettő én vagyok.
Mi a helyzet akkor, amikor a kislányotokkal, Pannival vagytok?
Maja: Ő azért kiköveteli magának, hogy fókuszban legyen.
Petya: Valójában az a kihívás, hogy találunk-e a héten olyan órát vagy fél órát, amikor mi ketten nyugodtan át tudunk beszélni egymással dolgokat. Ez kihívást jelent, mert azért sűrű az életünk. Nagyon sok mindent csinálunk egyszerre és nagyok sok mindent szeretnénk csinálni. Mindkettőnknek borzasztóan tele van a keze, és mellette van egy közös gyerekünk, nekem van két nagy gyerekem, akikkel szintén igyekszem sokat foglalkozni. Gyereket nevelni azért szívás, mert borzasztó mennyiségű munka. Az a sajnálatos, hogy én nemcsak a munkahelyemen vagyok szétszórt és ábrándozó, hanem néha otthon is.
Maja: Nem néha. (Nevet.)
Petya: Valóban: nem néha. Ebből a szempontból nagyon hálás vagyok a sorsnak Majáért. Annyira máshogy működik az agyunk! Ha én elindulok fogat mosni, akkor semmi mást nem veszek észre magam körül, mert akkor én „megyek fogat mosni üzemmódban” vagyok, Maja pedig egyszerre mindig tizenöt dolgot csinál.
Az alapján, ahogy megismertelek benneteket, azt mondanám, hogy a sikeretek titka ez az isteni dinamika, ami közöttetek van.
Maja: Szerintem az is a sikerünk titka, hogy egyikünknek sem büdös a munka. Számomra nem létezik olyan feladat, amire azt mondom, hogy én ezt egy milliárdos feleségeként nem csinálom meg. Ha kell, akkor fogom magam, és vásárolok az irodába vécépapírt, ha kell, megszerkesztek egy táblázatot. Azért, hogy elérjük a célt, én bármit megteszek. Petya is ilyen. Például kiexportálja az adatbázisból a neveket, pedig ez nem egy vezető feladata lenne.
Petya: Ebben benne van talán az is, hogy amikor kezdtük, az oktatások esetében is ketten oldottunk meg mindent.
Maja: Petya szerelte a hangosítást, én osztottam a füzeteket. Ezzel semmi gond.
Petya: Az elején és a végén pedig pakoltunk meg takarítottunk. Mind a ketten nagyon aktívak vagyunk, meg szerintem van egy nagyon mély tisztelet és bizalom egymás iránt. Ha Maja azt mondja, hogy valami rendben lesz, akkor én tudom, hogy amiatt nem kell aggódnom. Maja a legokosabb nő, akivel találkoztam.
Maja: Te meg a legokosabb férfi, akivel találkoztam. (Nevet.) Részemről is igaz, hogy tudom, nem kell bizonyos dolgokon stresszelnem, mert Petya megoldja. Mondjuk ettől függetlenül néha stresszelek. A KÜRT Akadémia STRT Holding általi felvásárlása egy hosszú tárgyalás folyamata volt, amiben én nem vettem részt, mert kétség sem merült fel bennem, hogy Petya ezt végigviszi a STRT-os kollégákkal, és a végén lesz egy megállapodás. Miközben, ha én lettem volna ott, lehet, hogy nem tudtam volna ilyen türelemmel végigvinni.
Sikerről beszélünk, de kíváncsi vagyok, hogy számotokra mit jelent a siker?
Maja: Attól függ, hogy az élet melyik területén. Azt mondjuk sikernek tekintem, hogy életemben először lecsúsztam síléccel a havas pályán. (Nevet.) Persze kérdés, hogy mi sikeresek vagyunk-e? Van olyan ember, akinek a szemében én sikeres vagyok, de számára a siker azt jelenti, hogy van egy jól menő cégem, vagy hogy az újságban szerepelek, de nem biztos, hogy látja azt, ami e mögött van. Nehéz téma ez, én ezért nem is szoktam azon gondolkodni, hogy vajon sikeres vagyok-e vagy sem.
Petya: Szerintem ennek többféle értelmezése van. Az üzleti siker esetében nagyon sokat segít az, hogy mindig van olyan célunk, ami mögött ott van a személyes motiváció, tudjuk, hogy egy klassz dolgot csinálunk, ami ad egyfajta elhivatottságot.
Amiben jók vagyunk mindketten, az az, hogy brutális teljesítményre vagyunk képesek a magunk működésében.
Ami szintén közös kulcsunk a sikerhez, hogy ehhez megszerezzük a külső elismerést is.
Maja: Jók vagyunk a kommunikációban.
Petya: Kívülről nem látszik, de amikor a Balogh Petyával találkozik valaki a médiában, abban mi szinte biztosan mindketten benne vagyunk. A családi brand, amit építünk, egy közös produktum. Ebben megvan mindkettőnknek a szerepe, de ezt nem mindenki látja. Lényegében én vagyok a tartalom, ő meg annak a felelőse, hogy ez a tartalom mindenkihez eljusson. Van egy nagy küldetésünk, amiért sokat dolgozunk – és most már nem csak mi ketten, hanem egy nagyon komoly csapat –, és abban is jók vagyunk, hogy az eredményeink sikerét bezsebeljük, mint cég. Ezt pedig arra tudjuk használni, hogy tovább növekedjünk.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
