A vajúdás csendes támasza – interjú Kardos Zsuzsi dúlával

A szülés egy természetes folyamat, mely akkor a legoptimálisabb, ha minél kevésbé avatkoznak bele. Ehhez egy jellemzően női segítő tapasztalata értékes hozzájárulás. Ő lehet a dúla, aki szemben a kórházi szülésznővel nem vizsgál, fizikai beavatkozást nem hajt végre, de nem is bába, aki elsősorban csak az otthonszüléseket kíséri. Arról, hogy pontosan mi a dúla feladata, Kardos Zsuzsi dúla, jógaoktatót Molnár-Zolnay Fruzsina kérdezte.

Ki a dúla és miben tud segíteni?

A dúla elsősorban jelenlétével támogat a mind természetesebb szülésre való felkészítéstől a gyermekágyi időszak végéig, amikor akár még főz is, ha kell. Ám a dúla segítsége egy programcsászáros szülésnél is jelentős lehet, gondoljunk csak az aranyóra első szoptatásaira, amikor az édesanya a műtétet követően még a fejét sem emelheti meg.

Hogyan fogadják a hazai orvosok a dúla jelenlétét a szülőszobán?

A gyermekek, a haldoklók és a szülő nők még járványügyi helyzetben is jogosultak egy kísérőre a kórházakban, de egyidejűleg az édesapa és a dúla jelenléte sajnos csak kevés helyen engedélyezett a vajúdó mellett, ami jól tükrözi a szemléletet. Ha egy kórházban csak egy kísérő lehet a szülő nő mellett, általában az az apa. De az édesapák gyakran nem rendelkeznek elég tudással a szüléssegítésben, a szülésznők pedig nincsenek az anya mellett folyamatosan. Vagyis a kismama az apával a vajúdás nagy részét magára hagyva tölti. Egy dúla viszont már a vajúdás kezdetétől végig kísérheti a nőt. A dúla folyamatos és támogató jelenléte már önmagában nyugtató, sőt, fájdalomcsillapító hatású.

dula

Sok bába közt elvész a gyerek – tartja a mondás. Nincs feszültség a szülésznő vagy az orvos és dúla között a szülőszoba kiélezett helyzeteiben, főleg, ha különböznek az álláspontok?

Én szeretek minél láthatatlanabb maradni az egészségügyi személyzet számára. És közben amennyire tudok, igyekszem segítségükre lenni. A cél közös, a dúla pedig a kórházi munkát is megkönnyítheti. De vannak más vérmérsékletű segítők is. Más szakirodalomból tanul az orvos, és másból a dúla. Néha nehéz megélni, hogy eltérő szemlélettel állunk a kismama mellett, még akkor is, ha mindannyian a legjobbat szeretnénk. Dúlaként ismerem a kismama szüléssel kapcsolatos vágyait, ám a kérdésekben nem én döntök, és jogi képviselője sem vagyok a szülő nőnek, ezért, ha eljön egy kritikus pillanat, amikor a medikalizált szülés más folytatást szorgalmazna, mint ahogy a kismama tervezte, a legjobb, ha ő maga teszi fel a kérdést, hogy esetleg várhatunk-e még a beavatkozással.

Császárral születettként három császárral szült gyermek boldog édesanyja vagyok, nincs a császármetszéses szülés túlságosan démonizálva?

Volt idő, amikor azt gondholhatták az anyák, hogy császáros szüléssel a vajúdás nehézségeit kikerülve mind a gyermek, mind az édesanya jobban jár. De az, hogy a hüvelyi szülés kevesebb egészségügyi kockázatot rejt mind az anya, mind a gyermek számára, a tudomány mai állása szerint nem megkérdőjelezhető. A baba áthaladása a szülőcsatornán pótolhatatlan idegrendszeri fejlettséget ad. Ráadásul, ha nem halad keresztül a szülőcsatornán, nem találkozik azzal a hüvelyflórával, amely később az ekcémával, vagy akár az asztmával szemben is hatékony védelmet jelent. Vagy, ha például a köldökzsinórt túl hamar, még a pulzálás alatt vágják el, a gyermek nem tudja feltölteni a vasraktárait, és ennek is következményei lehetnek az egészségére nézve. A természetesre tervezett, ám császárral befejezett szülések után gyakran hallani: mindegy, a lényeg, hogy egészséges! Ám az, hogy egy baba valóban egészség-e, nem mindig a szülőszobán, olykor sokkal később derül csak ki. Mindenképpen fontos kiemelni azt is, hogy a császár sokszor életmentő beavatkozást jelent, és megnyugtató, hogy az orvostudománynak hála, élhetünk ezzel a lehetőséggel, amennyiben szükséges.

Remind magazin

Hogyan lettél dúla?

Előbb jógát, majd kismama jógát oktattam, de az óráim észrevétlenül is szülésfelkészítéssé váltak. A jóga technikáit remekül lehet a vajúdáskor használni. A megfelelő légzés fájdalomcsillapító hatású és segíti az idegrendszer hangolódását is. De közös metszet még a relaxálás elsajátításának fontossága, az érzetfigyelés vagy az izmok tudatos feszítésének és lazításának képessége is.

Remind magazin

Hatalmas bizalmat feltételez egy ilyen együttműködés. Hogy alakul ki a kötelék kismama és dúla között?

Ajánlás útján is érkeznek kismamák, de az internetes bemutatkozás is sokat elárul az ismeretleneknek, de a személyes találkozásnál dől el minden. Valóban nagy bizalomra van szükség, mégis előfordul, hogy szülés előtt csak néhányszor találkozunk. Másnál rendszeres a kapcsolattartás, a finisben pedig már pillanatról pillanatra követem a történéseket. Ugyanakkor, amikor egy szülés után hazaindulok, a kórház folyosóján az az érzés fog el, ha most valamelyik szobából kilépne egy vadidegen nő, vagy a párja, és azt mondaná: „Hé, te dúla vagy? Gyere, segíts!” Habozás nélkül igent mondanék.

Fotó: pexels.com; freepik.com

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz