A Liget varázsa és a kötelező sport
Vági Bence számára a művészet nem egy elit térben kezdődött, hanem hétvégi családi programként, amikor a nagyszüleivel rendszeresen jártak a Városligetbe, ahol a cirkusz, az állatkert és a kiállításokjelentették a kikapcsolódást. Bence úgy érzi, a sok élmény közül leginkább a cirkusz volt az a meghatározó élmény, amely hatott rá, és hozzájárult ahhoz, hogy hivatásként az előadóművészetet válassza. Sőt, a ligeti élmények nemcsak emlékek maradtak, hanem egy későbbi alkotói univerzum magjai lettek.
Mindemellett a sport is meghatározó része volt az életének már gyermekkorában is, miután édesapja élsportoló volt. Így nem volt kérdés, hogy Bencének sportolnia kell, azt azonban ő dönthette el, hogy melyik mozgásformát választja, és ő táncolni szeretett volna. Mint mondja, a gyerekbalettet akkor még nem hivatásként, hanem sokkal inkább ösztönösen választotta.
A felismerés: a tánc az alkotás eszköze is lehet
Vági Bence életében a valódi fordulópontot nem az jelentette, amikor táncolni kezdett, hanem amikor ráébredt: a tánc akár eszköz is lehet. Eszköz arra, hogy létrehozzon valamit, hogy ne csupán előadó legyen, hanem alkotó is egyben. Ez a felismerés erősödött meg benne, amikor a Liverpool Institute for Performing Arts falai közé került, az intézménybe, amelyet Paul McCartney alapított. A LIPA nemcsak előadókat képez, hanem kreatorokat is, vagyis olyan szakembereket, akik produkciókat álmodnak és valósítanak meg.
Itt nemcsak táncosként tanult, hanem megtapasztalta, mit jelent csapatban gondolkodni, társulatot vezetni, mások munkáját megbecsülni és felemelni. Akkor talán még nem volt teljesen tudatos benne, de ma már látja: ez volt az egyik legnagyobb ajándék az élettől.
Táncos vagy kreátor?
Az egyetem után azonban nem az eufória, hanem a vívódás lett úrrá Bence lelkében. Friss diplomásként, 22-23 évesen ott állt egy megválaszolatnak kérdés előtt: elszegődjön egy általa szeretett társulathoz táncosként, vagy vállalja, hogy már most alkotóként definiálja magát?
Válaszképpen egy óra alatt megírta első, Non Solus című darabját, melyben a tánc és a cirkusz egyenrangú felekként léptek színpadra. A forma nemcsak műfaji kísérlet volt, hanem Bence belső állapotának lenyomata is: hitbéli keresés, párkapcsolati nehézségek, az egyedüllét érzése akkor is, amikor az ember nincs egyedül. Ez a személyes mélység később a Recirquel előadásainak egyik védjegyévé vált.
Földön maradni, amikor mások a magasba emelnek
A siker, az elismerés könnyen elragadhat egy művészt. Vági Bence szerint azonban az élő műfaj – különösen az, amelyben artisták dolgoznak – nem engedi meg az önfeledt lebegést. A napi rutin, a koncentráció, a felelősség folyamatos jelenlétet követel. Különösen a tánc műfajában egy rossz mozdulat akár végzetes is lehet. Ez a fajta felelősség nem kompatibilis az egóval.
Bence büszke arra, hogy társulati vezetőként évek óta közel 40-45 művészt tart össze, és mindezt „nem ostorral, hanem inspirációval” teszi. Nem az a kérdés, hogy félnek-e tőle, hanem hogy hisznek-e benne. Ő az utóbbit választja. Ez az a bizalom, ami jobban tölti, mint bármilyen külső címke.
Egy világ Budapesten
A tavaly év végén bemutatott, minden korábbit meghaladó produkció, a Walk My World a budapesti Millenárison új szintre emelte az alkotói gondolkodást. Egy hatezer négyzetméteres immerzív tér, ahol a néző nem csupán szemlélő, hanem sétáló vendég egy megalkotott univerzumban.
„Teljes őrület Budapest szívében létrehozni egy ekkora immerzív előadást” – fogalmaz. A visszajelzések azonban azt mutatják: a kockázat megtérült. A táncosok is kíváncsian érkeztek, mert érdekelte őket, hogyan gondolkodik, hogyan épít világokat Bence, akiben mindeközben már a következő nagy vállalás is formálódik: 2027-re új kreáció készül a Müpa Budapest számára, ezúttal a klasszikus, frontális színházi forma kedvelőinek.
A maraton törvénye
Arra a kérdésre, hogy hol tart most Vági Bence az életében, elsősorban magánemberként válaszolt. Többet szeretne lenni önmagával és a párjával. Megtanulta keményen hajszolni a célokat, de tudja, ő sem csodamatériából van összerakva. A belső iránytűje egyszerű, ennek ellenére úgy érzi, a nagyívű dolgok nem születnek meg erőfeszítés nélkül. És ha valóban sok embernek akarnak erőt adni, „kódolni kell beléjük a szeretetet”.
Hogy miért fontos ez? Mert Bence a legmélyebb pontokon is a tiszta utat, vagyis a szeretetet és a törődést választja a harc, a hazugság és a bosszú helyett, mert hisz abban, hogy a türelmesebb, a szeretet-alapú építkezés szebb életet ad mindenkinek. Így lett Vági Bence élete nemcsak egy művészi karrier, hanem tudatos döntések sorozata. És talán éppen ez az, ami miatt története túlmutat a színház falain.
