Sci-fibe illő technológia lehet az ivóvíz új forrása

A globális felmelegedés miatt felmerülő problémák egy részére megoldást jelenthet a levegőből kinyerhető ivóvíz. Szalóky Bálint írása.
 

Az Arizonai Állami Egyetem egyik docense, Cody Friesen a BBC beszámolója szerint olyan napenergiával működő hidropanelt fejlesztett, amely vizet nyer ki a levegőből. Friesen szeretne elsősorban olyan területek problémáira megoldást kínálni, mint például Nevada déli része, ahol komoly válságot okoz az aszály – olyannyira, hogy rendszeresen előfordul a vízhasználat korlátozása.

 

Évszázadnyi tudás

Bármilyen hihetetlen, Friesen nem találta fel a spanyolviaszt. Sőt több évszázados technológiához nyúlt vissza, és helyezte át modern köntösbe. Az, hogy a levegőből nedvességhez jussunk, sokkal korábban megfogalmazódott az emberekben. Feljegyzések szerint Peruban például már az 1500-as években próbálták különféle hálókkal és fákkal kinyerni a vizet a ködből, és mind a mai napig használják ezeket a módszereket. Időszerűvé vált, hogy a globális felmelegedés egyre inkább érzékelhető hatásai miatt újragondolják ezeket az eljárásokat, és segítségül hívják a ma rendelkezésre álló technológiai lehetőségeket.

Friesen cége, a Source Global terméke első látásra nem több méretes napkollektornál, közelebbről megnézve azonban egyértelmű, hogy a kollektor csupán egy része az egységnek. A napenergiával működtetett ventilátorok a levegőt a két kollektor között lévő hidropanelbe terelik, amelyben a különféle nedvességet felfogó és elnyelő anyagok fejtik ki hatásukat. A végeredmény magas páratartalmú, végül folyadékként lecsapódó gáz. Ahhoz, hogy iható legyen, még ásványokat adnak hozzá.

 
 

Sci-finek hangzik? Olyannyira nem az, hogy a termék egyre elterjedtebb, és jelenleg számos videót találunk arról, hogy emberek saját otthonukban használják, és mostanra leszűrték a tapasztalataikat. Az egyik felmerülő aggály, hogy az eszközök elég hangosak, de szerencsére beállítható egy csendes mód (ilyenkor lassabban pörögnek a ventilátorok, egyúttal sajnos csökken a hatékonyság). Emellett meglehetősen drágák: a fenti videó készítője például két panelre 6000 dollárt költött. A tizenöt évre szóló garancia miatt évi 400 dolláros amortizációval számol, és évente 500 dollárt fizet a karbantartásra. Ezért átlagosan napi 7 és fél liter vizet nyert, ami valószínűleg nagyobb kincs egy sivatag közepén, mint ebben a jól felszerelt, méretes családi házban.

 

Mindenkinek elérhető

Friesen célja sem az, hogy találmánya a gazdagok hóbortja legyen, hanem, hogy olyan helyeken férjenek hozzá ivóvízhez, ahol jelenleg ez problémát jelent. Mint a BBC-nek kiemelte, egyik ügyfelük például egy olyan Közép-szaharai iskola, ahol a tanulóknak korábban órákat kellett gyalogolniuk azért, hogy iható vizet találjanak. Az eszköz valóban nem ismer korlátokat: a cég központja Arizonában van, ahol nyáron a relatív páratartalom mindössze 5%, mégis hatékonyan zajlik a víztermelés.

A Föld légköre valójában hatszor annyi folyadékot tartalmaz, mint a bolygó folyói, így hosszú távon mindenképp rejlik potenciál a Source Global-éhoz hasonló megoldásokban. A jövőben a hatékonyságot növelheti, és ezzel együtt a költségeket is csökkentheti a mesterséges intelligencia bevonása, hiszen így lehetőség nyílik számos tényező (páratartalom, hőmérséklet, napfény, stb.) folyamatos monitorozására és lereagálására. Jelenleg Friesen panelenként 4-5 liter folyadékkal számol (ez egyébként kicsit több, mint a fenti videó felhasználói tapasztalatai), ám ezekkel a módszerekkel szerinte ez máris akár 7-9 literrel növelhető.

 
levego_ivoviz
 

Erősödő konkurencia

A Source Global nem az egyedüli cég, amely hasonló megoldásokban gondolkozik, így remélhetőleg egészséges, az árakat lenyomó versenyhelyzet alakul ki. A vízadagolókkal foglalkozó Kara Water nevű cég például olyan vízhűtővel állt elő, ami a környezetből akár napi 10 liter vizet képes kinyerni – igaz, ez az eszköz jelenleg közel kétmillió forintot kóstál, így biztosan nem kerül majd minden irodába.

Hasonló technológián alapul a jelenleg előrendelhető, Kara Pod nevű kávékészítő. Bár szemmel láthatólag nem a kifinomult baristákat célozza meg, és a kapszulák okozta szennyezésben sem jelent előrelépést, ellenben megspórolja a felhasználónak, hogy valaha vízzel kelljen feltöltenie az eszközét. Noha biztosan nem ezzel fogunk hozzájárulni a világ vízhiány problémáinak megoldásához, de az ebből befolyó bevételek talán segítenek a Karának abban, hogy a Source Global mintájára egyéb termékeikkel ők is a hozzáférhetőséget célozzák meg.

 

Fotó: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: új módszer segíti a növények gyorsabb növekedését.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz