Amikor az álmok valóra válnak – Interjú Lakatos Zsófia pr-szakemberrel

Csaknem tíz évvel ezelőtt egy interjú zárásaként azt kérdezték Lakatos Zsófiától, hogyan képzeli el a jövőjét egy évtized múlva. Ő akkor lelki szemei előtt egy négygyermekes, kertes házban élő családanyaként látta önmagát, aki továbbra is saját vállalkozását vezeti, de már jóval kevesebb időt és energiát kell befektetnie a siker érdekében. Nos, az álom valóra vált, és nem is kellett rá tíz évet várni. Juhász Marianna írása.

Lakatos Zsófia közgazdász, itthon és nemzetközileg is elismert pr-szakember, a Magyar Public Relations Szövetség korábbi elnöke és Örökös Tagja. Több mint két évtizede dolgozik szakmájában, ügyvezető volt a világ legnagyobb pr-ügynökségének magyar leányvállalatánál, majd 2015-ben elhagyta azt, és megalapította saját ügynökségét, az Emerald PR-t. Tavaly júniusban megszületett negyedik gyermeke, Bora, akinek érkezésével megértette, akkor találja meg az ember leghitelesebb önmagát, ha van bátorsága az álmai szerint élni.

Te, aki mindig nyüzsgő életet éltél, a szakmai és baráti közösségek motorja voltál, hogy viseled, hogy az anyasággal ismét lassabb fordulatszámra kellett kapcsolnod?

Nagy változások vannak most az életemben, de nem csak azért, mert megszületett a negyedik gyermekem, bár egyértelműen ő volt a változás elindítója. Most van egy egyetemista, egy középiskolás, egy általános iskolás és egy kisbaba gyermekem. Elégedett vagyok, mert megvalósult minden, amiről korábban álmodtam, de ez nem jelenti azt, hogy innentől hátradőlök. Csak most mások a prioritások, mert ugyan korábban simán megültem három-négy lovat egyszerre, meg kellett értenem, hogy tíz ló már nekem is sok. Van az a pont, amikor azt kell mondani, hogy minden nem megy. Továbbra is dolgozom, de jelenleg home office-ban, nincs alkalmazottam, csak alvállalkozók, és nincs egyszerre tizenöt ügyfelem, csak kettő-három, amennyi belefér az időmbe. Hiszek a sorsszerűségben, eddig is tudtam, hogy ami velem történik, nem véletlen, és ma már sokkal tudatosabban figyelek a miértekre, és igyekszem tanulni az élet által feladott leckékből.

Hogy érzed, mi a te leckéd most?

Elsősorban az elengedés, hogy ne ragaszkodjak emberekhez, tárgyakhoz és a megszokáshoz, ez újra és újra visszajön. A gazdasági válság miatt szakmailag nehéz év volt a 2023, plusz bejelentettem, hogy 48 évesen kisbabát várok, és háttérbe vonulok egy időre, végül az alkalmazottaim nem akartak a megváltozott környezetben maradni. Két választásom volt: vagy belepusztulok, hogy fenntartsam, amit nem lehet, vagy megtanulom a leckét. Kilenc évvel ezelőtt – a harmadik gyereknél – már megtörtént ugyanez, akkor egy céges átszervezés miatt elhagytak a kollégák, és én majdnem belepusztultam, hogy egy újszülött mellett életben tartsak egy céget és kiszolgáljak több mint tíz ügyfelet. Akkor összeomlottam lelkileg, most pedig hoztam egy tudatos döntést, hogy nem fogok összeomlani. Persze nem volt könnyű, de most jól vagyok, sőt hálás vagyok a történtekért, mert megtanultam, hogyan kell a változó körülményekhez alkalmazkodva megtalálnom a helyemet. Vagyis újra megtanultam, mert egyszer már átéltem ezt, amikor 40 évesen otthagytam a csilliárdos fizetést és a multikultit, és ugrottam egy nagyot a sötétbe a saját vállalkozással. Az én leckém most az, hogy megváltozott, kisebb csapattal is helytálljak úgy, hogy közben ott van egy kisbaba, aki természetesen a százszázalékos időmet és figyelmemet igényli. Olyan csak a reklámokban van, hogy lerakod a játszószőnyegre a gyereket, aki jól elvan órákig, amíg anya a laptopon dolgozik. Dolgozó anyának lenni a valóságban azt jelenti, hogy akkor dolgozol, amikor a gyerek alszik. Ha kell, akkor éjszaka.

A teljes interjút Lakatos Zsófival a Remind Bookazine hatodik lapszámában olvashatod.

Fotó: Kecskés Kala

Elindult a Remind Connect! Csatlakozz hozzánk első beszélgetős estünkön május 3-án a MOM Kultban. A részletekért és a jegyvásárlásért kattints ide!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: olvasd el interjúnkat a magyar sportélet egyik megkerülhetetlen alakjával, Buranits Ildikóval!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

Mitől válik egy közönség valódi közösséggé, és hogyan születhetnek mély emberi kapcsolatok az online térben? Kovács Eszter, a Mat on...

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

Az emlősebészet fejlődésének köszönhetően ma már olyan beavatkozások is elvégezhetők, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A robotasszisztált műtétek új...

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Mit jelent az otthon, ha bármikor elveszíthetjük? És mennyire ismerjük valójában önmagunkat, ha a legfontosabb igazságokat is képesek vagyunk elrejteni?...

EZ IS ÉRDEKELHET

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Harmincöt év egyetlen napba sűrítve – ilyen volt a Toyota 35. évfordulója

Elolvastad? Beszéljünk róla! – A könyvklubok új kora

Közösséget csak bizalomra lehet építeni – interjú Yasur Majidivel, a Jenna Import Kft., Z. Textile ügyvezető igazgatójával