Bármi megtörténhet
Egy pszichodráma foglalkozáson, ahol a színpadon zajló játék során – akár főszereplők, azaz protagonisták, akár az ő játékát támogató segéd-ének, akár megfigyelők vagyunk – nagyon fontos változások történhetnek bennünk. Kijátszhatjuk magunkból a feszültséget, képesek lehetünk megfogalmazni és hangosan kimondani, mire lenne szükségünk, tudunk kérni, haragudni, felvállalni az esendőségünket, sebezhetőségünket, dühünket. A pszichodráma színpadán szabadjára lehet engedni az elfojtott, elnyomott érzelmeket, olyasmik is felszínre kerülhetnek, amelyeket saját magunk elől is rejtegetünk. És nemcsak tudatosítjuk, de ki is élhetjük őket. Bárhová elmehetünk, ahová csak akarunk, bárkivel együtt lehetünk, és szinte bármit megtehetünk. A pszichodráma tele van akcióval, érzelemmel, empátiával, humorral, spontaneitással, kreativitással, és katartikus élményekkel.
A pszichodráma atyja, J.L. Moreno szerint „a spontaneitás új válasz egy régi helyzetre, vagy adekvát válasz egy új helyzetre” (ahogy azt felesége és munkatársa, Zerka Moreno említi a Pszichodráma, az élet duplája – Beszélgetések Zerka Morenóval c. interjúkötetben). A spontaneitás mellett Moreno a kreativitásnak is nagy értéket tulajdonított, a kettőt pedig egymástól szét nem választhatónak gondolta. Elmélete szerint azt a célt szolgálják, hogy felfrissüljünk és újraéledjünk a szerepeinkben. Ez pedig hosszú távon segít minket abban, hogy új megoldásokat találjunk az életünkben felmerülő problémákra, bővüljön a viselkedésrepertoárunk, jobb minőségű kapcsolódást tesz lehetővé emberi viszonyainkban, segít abban, hogy más szemszögből tekintsünk bizonyos eseményekre, élethelyzetekre, és saját magunkra.
A csoport ereje
Minden terápia egyik legfőbb ismérve, hogy a gyógyulás egy másik emberrel való kapcsolaton keresztül zajlik. A csoportterápián pedig amellett, hogy itt több emberrel is kapcsolódhatunk, nem csak a terapeutával, még az is a segítségünkre van, hogy a többiek saját élményeik megosztásával enyhíthetik magányosság-érzetünket, rádöbbenthetnek, hogy nem csak mi küzdünk bizonyos nehézségekkel, nem csak velünk történtek tragédiák, nem csak mi küszködünk.
A csoportban megélhetjük a valahová tartozás érzését, azt, hogy van helyünk a világban, kicsiben lemodellezhetjük a való életben olykor túl szövevényesnek tűnő emberi viszonyainkat. A csoport megadja azt az élményt, hogy szerethetők és elfogadhatók vagyunk: beilleszthetők egy közösségbe, de finoman rávilágíthat arra is – és segíthet megoldani –, ha kapcsolódási nehézségeink vannak, ha odatartozás iránti vágyunkat a való életben nem tudjuk úgy kifejezni, hogy azt a külvilág megértse.
„Társ-színészek vagyunk itt a földön”
Az alapfelállás szerint összegyűlik tíz-tizenöt részt vevő és két csoportvezető. Az alkalomra való rámelegedés játékos gyakorlatok során keresztül zajlik, célja, hogy a csoport egymásra hangolódjon, a csoporton belül pedig az egyének rátaláljanak saját „témájukra”, amivel dolgozni szeretnének. A bemelegedés egy különleges folyamat. Mozgásos és beszélgetős elemei is vannak. Párban, kis csoportokban végzik, vagy az egész csoport együtt oldódik fel valamilyen élményben. A bemelegedés sosem erőltetett, a napra hangolódás spontán módon megy végbe – mire a csoport elkezdi a munkát, az akciót, addigra már kidomborodik egy olyan téma, amely mindenkit érdekel, még akkor is, ha azt csak egy részt vevő fogja megjeleníteni a saját játékán keresztül.
A drámában ugyanis az is nagyon fontos, hogy a protagonista, azaz az a tag, aki egy vagy több jelenetben eljátssza a témáját, akiért a csoport éppen dolgozik, játékával, megoldásaival, katarzisával a többiek számára is gyógyító élményt nyújt. A pszichodráma egyik kulcseleme a realitástöbblet. Ez azt jelenti, hogy a színpadon nem csak valós eseményeket játszhatunk el, hanem meríthetünk a fantáziánkból, vágyainkból, eljátszhatunk olyasmit, ami sohasem történt meg, vagy meg sem történhetne. Időutazást tehetünk a múltba vagy a jövőbe, halottakkal beszélgethetünk, de akár mi magunk is meghalhatunk és feltámadhatunk.
A katarzist sok esetben éppen az adja, hogy ebben a biztonságos közegben eljátszható olyasmi is, ami a valóságban lehetetlen lenne, vagy éppen túl félelmetes, esetleg valóban nem adaptív viselkedés – ezzel pedig hatalmas feszültségektől szabadulhatunk meg, és képesek leszünk a hétköznapi életünkben is olyan megoldásokat használni, amelyek viszont adaptívak, vagy éppen berögzült, nem működő viselkedésmintáinkon tudunk változtatni.
Végül ismét szeretném Zerka Morenót idézni, aki interjúkötetében („Pszichodráma – az élet duplája” Beszélgetések Zerka Morenóval, Animula) azt mondja: „Moreno úgy jellemezte a pszichodrámát, mint a „hogyan éljünk megtanulásának laboratóriumát”: emlékeztetés arra, hogy az egyén nincs egyedül, nincs cselekvés önmagában, társ-színészek vagyunk itt a földön, különösen akkor, ha leküzdendő akadályok és nehézségek állnak előttünk. Azt, hogy milyen módon tesszük ezt, meghatározza harmóniánk vagy diszharmóniánk a többiekkel.”
A teljes cikket megtalálod a Remind Bookazine hetedik lapszámában. Kattints, és rendeld meg most!
Fotó: Getty Images
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
Burn Out Baby – A motivációs tréning, ami ízekre szed
