Közismert, tény hogy a fekete macskáknak nehéz dolguk van a menhelyeken, mert egyrészt tévesen a balszerencsével társítják őket, másrészt talán csak úgy a szín miatt is (a fekete kutyák is ugyanilyen nehezen örökbeadhatók); azonban az Áradás (Flow) című, Oscar-díjas film, úgy fest, elkezdett segíteni ezen a helyzeten Brazíliában.
A 2024-ben bemutatott lett animációs film egy fekete macska útját követi nyomon, aki más állatokkal összefogva próbál túlélni egy pusztító árvizet. A párbeszéd nélküli film bemutatását követően azonnal globális elismeréscunamit kapott: ez a film hozta el Lettországnak idén a Legjobb Nemzetközi Film és Legjobb Animációs Film Oscar-díját, emellett a Legjobb Animációs Film díját is elhozta a Golden Globe-on, valamint az Independent Spirit Awards-on és a National Board of Review-n is gyűjtötte az elismeréseket, és összesen mintegy 50 díjat besöpört.
A The New York Times így méltatta a főszereplő macskát: „egy nemes karakter, akinek nem lehet nem drukkolni. Dorombol, kapar, és falakra mászik – szinte leugrik a vászonról.” Lettországban különösen mély nyomot hagyott; Rigában, az ország fővárosában egy óriási falfestményt is készítettek a szeretett fekete macskáról.
Ahogy a brazil Metrópoles újság beszámolt róla, Brazíliában az Ampara Animal Institute – egy állatvédő és mentéssel foglalkozó szervezet – azt nyilatkozta:
„Sokan nem is gondolnák, milyen hatása volt a filmnek: megnőtt az érdeklődés a fekete macskák örökbefogadása iránt, akiket sokáig előítéletek sújtottak.” A lap szerint a Flow miatt az emberek kifejezetten fekete macskákat keresnek, sőt, egyre többen használják a „Flow-típusú macska” kifejezést a „fekete macska” helyett, amikor örökbefogadásra ajánlanak cicákat.„
A film főhősének népszerűsége részben annak is köszönhető, ahogyan animálták: a karakterek mozgását valódi állatok ihlették, de a szándékosan leegyszerűsített részletek miatt váltak igazán szerethetővé. „Ha túl sok részletet adsz egy karakterhez, elveszítheti a vonzerejét és kevésbé lesz kifejező” – mondta Gints Zilbalodis, a film rendezője. „Ha viszont kevesebb részlet van, a nézők jobban bele tudják látni a saját tapasztalataikat, és a saját macskájukat is felfedezhetik benne. Nemcsak egy filmben szereplő macska lesz, hanem az ő macskájuk, ami egy sokkal, de sokkal intenzívebb és magával ragadóbb élmény.”
A lengyel és közép-európai hírcsatorna, a TVP World szerint Lettországban ugyan nem lett hirtelen fekete macska-örökbefogadási hullám, de a helyi menhelyek szerint ez nem is baj. „Korábban olyan filmek, mint a Lassie, a 101 kiskutya és a Kutyabajnokok miatt tömeges kutyaörökbefogadási hullám indult el, ám sok állatot később magukra hagytak, mert a gazdák nem tudtak gondoskodni róluk” – írta a TVP World. A Flow fekete macskája viszont már beépült a lett kultúrába, és a menhelyek bíznak benne, hogy ezeknek a cicáknak is hamarosan szerető otthonuk lesz. A rendező, Gints Zilbalodis is örömmel osztotta meg a hírt a saját X-oldalán, ahol rendszeresen posztol rajongói alkotásokat és mémeket a film macskasztárjáról.
Reméljük, hogy a jövőben a fekete macskák – vagy ahogy egyre többen nevezik őket, „Flow-macskák” – szerető otthonra találnak. Hiszen mindig is szerencsét hoztak.
Fotó: IMDB
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!