Elég nagy a távolság a filmgyártás és az ékszerkészítés között. Hogyan sikerült megtenned ezt az utat? Mennyi ideig tartott és mennyire volt könnyű vagy nehéz?
Kívülről nézve valóban nagy váltásnak tűnhet, de belülről inkább egy ív volt, nem pedig törés. A kulturális diplomácia területén végzett tanulmányaim és kutatásaim, valamint a filmgyártásban töltött éveim mind hozzátettek ahhoz, ahogyan ma gondolkodom az alkotásról. A film világa kemény iskola volt: megtanított gyorsan reagálni, felelősséget vállalni, egyszerre több szinten gondolkodni. Amit ott tanultam, ma is meghatározza a munkámat. Ezek a tapasztalatok nem annyira az alkotásban, inkább a márka működtetésében segítenek. Az ékszerkészítés ehhez képest sokkal intimebb tér – számomra ez az igazi történetmesélés, ahol a narratíva anyagban formálódik. A váltás nem hirtelen döntés volt, hanem lassú érési folyamat, egy régi vágy valóra váltása. Az ékszer a vizuális és szimbolikus nyelv természetes találkozása lett a szakmai utamon – mintha minden korábbi tapasztalatom ide vezetett volna.
Miért döntöttél épp az ékszerkészítés mellett? Lehetett volna festő, vagy szobrász is belőled?
A fém mindig különös vonzással bírt számomra: erős, mégis érzékeny anyag. Ahhoz, hogy igazán dolgozni tudj vele, meg kell értened a természetét – hogyan reagál a hőre, az alakításra. Ez a párbeszéd ember és anyag között alázatot, türelmet és kitartást kíván, egyebek között ez fogott meg ebben a gyönyörű mesterségben. Évekig csak messziről csodáltam, és mindig vágytam rá, hogy megtanuljam ezt a nyelvet.
Más médiumok – az építészet, az irodalom, a festészet, a zene, a színház vagy a film – inspirálnak, de sosem éreztem késztetést, hogy ezeken keresztül fejezzem ki magam. Az ékszer számomra a legintimebb kommunikációs eszköz: valaki a testén hordja azt, amit én létrehozok. És ott a kísértés is, hogy maradandót hozzak létre – ez mindig nagyon szép missziónak tűnt.
Művésznek vagy kézművesnek tartod magadat? Az ékszerkészítés, akár a ruhatervezés, valahol a művészet és a kézművesség határán van. Szerinted honnantól lesz művész valaki ebben a szakmában?
Ez nagyon izgalmas kérdés, mert az ékszerkészítésen belül is sokféle irány létezik. Van, aki kifejezetten experimentális, absztrakt vagy műtárgy jellegű ékszereket készít, és van, aki nagyon tudatosan a viselhetőség határain belül marad. Én a kettő között keresem az egyensúlyt: fontos számomra, hogy az ékszereim hordhatók legyenek, de gondolatiság is húzódjon mögöttük. A konceptualitás és a viselhetőség közötti egyensúly megtalálása az, ami igazán izgat. Ékszertervezőnek és aranyművesnek tartom magam. Szerintem a művészet és a kézművesség nem ellentétei egymásnak, mert mindkettőben ugyanaz az emberi késztetés működik: létrehozni valamit, ami tartalommal és jelenléttel bír.
Rengeteg tehetséges magyar ékszertervező van, hogyan lehet kitűnni közülük?
Nem gondolom, hogy a kitűnés önmagában cél lenne. Inkább az számít, hogy az ember megtalálja a saját hangját, és azon keresztül dolgozza fel azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják. Persze van egyfajta zaj, amiben meg kell tudni szólalni, ha életben akar maradni egy márka – de hiszem, hogy a hitelesség mindig átjön a tárgyakon. Az ember úgyis önmagát viszi bele minden alkotásba; ha őszinte, az érezhető lesz. Szerintem ez nagyon kell a szakmai érvényesüléshez.
Ha össze kellene foglalnod néhány mondatban, milyenek Stork Fanni ékszerei, mit mondanál? Kiknek szánod őket?
A st.rk ékszerek a rend és az aszimmetria, a strukturáltság és a szabadság határán mozognak. Számomra az ékszer nem pusztán forma vagy dísz. Minden darab egy gondolatkísérlet, egy apró történet, amelyben a fém a médium. Fontos az esztétikum, de hiszem, hogy az ember igazán a jelentéshez kapcsolódik. Amikor egy ékszerben a szépség és a jelentés együtt van jelen, különleges metszéspontok jönnek létre alkotó és tárgy, tárgy és viselő, viselő és alkotó között. Az én narratívám találkozik a viselőével – ő is hozzáadja a saját történetét. Így az ékszer nemcsak egy kész alkotás, hanem egy nyitott univerzum, amely minden kézben új értelmet kap. Az ékszereimet azoknak szánom, akik érzékenyek a részletekre; akik szeretik, ha valami egyszerre természetes és különös; akik értékelik finoman eltolódó arányokban rejlő harmóniát és a kézzel készült tárgyak őszinteségét.
Vannak férfiaknak szóló és uniszex ékszereid is. Hogy látod, a magyar férfiak mennyire nyitottak az ékszerviselés felé? Milyen típusú férfiak választanak tőled ékszert?
Azt látom, hogy a nyitottság most kezd kibontakozni. Itthon még mindig van némi óvatosság ezen a téren, de egyre több férfi fedezi fel, hogy az ékszer a személyes kifejezés egyik formája lehet. Amikor elindítottam a st.rk-ot, már tudtam, hogy egyszer lesz férfi kollekcióm, de nem terveztem, hogy ilyen gyorsan megszületik. A STONE-t végül a meglepően nagy érdeklődés hívta életre, és ez a tapasztalat csak megerősített abban, mennyi kimondatlan igény van ebben a térben. A STONE kollekció darabjai olyan férfiakhoz szólnak, akik szeretik a karakteres, plasztikus formákat, a nyers és finom textúrák játékát. A THE SIGNET kollekció pedig már a határok lebontásáról szól – a hagyományos pecsétgyűrű újraértelmezése, az identitás szabadságának jelképe.
Hogy látod a mai világban, milyen ékszertrendek vannak? Mi az ékszer szerepe egy nő és egy férfi identitásában?
A trendek jönnek és mennek, de az ékszer lényege időtlen. Azt látom, hogy a személyesség és a jelentés felé mozdulunk: az emberek egyre inkább a történetet keresik a tárgy mögött, sokszor ösztönösen.
A futószalagon gyártott ékszerek világa egyre kevésbé tud valódi kötődést kiváltani; az egyedi darabokban viszont ott van az emberi jelenlét, a kéz nyoma, a gondolat mélysége. Az ékszer az identitás meghosszabbítása: egyszerre jel és emlékeztető, valami ősi vágy megnyilvánulása, hogy a testünkön hordjuk azt, amiben hiszünk, amit szeretünk, vagy amire emlékezni akarunk.
Jordán Adéllal készítettetek egy gyönyörű kampányt, a fotók nagyon bensőségesek, s az ékszereid igazán jól állnak Adélon. Miért pont ő lett az arca a kollekciódnak?
Erős kötődésem van a filmhez és a színházhoz, így ösztönösen jött, hogy színművészeken keresztül mutassam be az ékszereket. Adél régóta inspirál: lenyűgöz a jelenléte, a karaktere, az orgánuma – a mélység és a lágyság, az erő és az érzékenység ritka harmóniája. Már a márka születésének pillanatától ott volt a fejemben, mint archetipikus nőalak, aki magában hordozza mindazt, amit a st.rk képvisel. A fotókon pontosan és finoman ragadja meg a márka lényegét: őszinteséget, természetességet, belső tartást sugároz. Különleges élmény volt látni, hogy valaki a személyiségével és jelenlétével ennyire pontosan képes visszaadni mindazt, amit a márka üzenni szeretne. Ebben nagy szerepe volt Aradi Nóra fotós érzékeny, intuitív látásmódjának is.
Az esküvő alkalmával az ifjú pár általában jegygyűrűt húz a másik ujjára, amit jó esetben életük végéig viselni fognak. Nem mindegy, milyen darabról van szó. Amikor jegygyűrűt készítesz, honnan inspirálódsz?
A karikagyűrű mindig két ember történetéből indul ki. A Resonance esküvői kollekció, amelyet nemrég mutattam be, a kapcsolódás és az összhang érzését jeleníti meg. Aszimmetriák és nyers textúrák jellemzik a darabokat, amelyekben visszatérnek a COSMOS kollekció jellegzetes fémgömböcskéi.
Egy kapcsolat soha nem statikus, hanem élő, folyamatosan változó rendszer – ezt a mozgást építettem bele ezekbe a gyűrűkbe.
A kollekció darabjai személyre szabhatók, nem webshopon keresztül rendelhetők: minden esetben személyes konzultációval indul a közös tervezés, amely során két ember történetéből bontakozik ki a végső forma.
