Ezek után a német sorozatok után nem lesz könnyű elaludni

Jómagam A mások élete és a Mű szerző nélkül óta vagyok Florian Henckel von Donnersmark és a német filmek rajongója, így örömmel vettem észre, hogy a streamingszolgáltatók kínálatában az európai sorozatok között szép számmal akadnak német gyártású produkciók is. Akár a szocializmus utolsó éveiben, akár a jövőben játszódó sorozatot keresünk; akár krimit, akár vígjátékot, úgy tűnik, a németek nem nagyon tudnak hibázni: következzen öt, garantáltan izgalmas és tartalmas kikapcsolódást nyújtó sorozat a Netflix kínálatából. Bálint Lilla írása

Kleo

A két évados sorozat egy volt keletnémet bérgyilkosnő, Kleo életét követi nyomon a Vasfüggöny előtti és utáni időszakban. A mosolytalan, szögletes, Stasinak dolgozó kémnő 1987-ben Nyugat-Berlinben elkövet egy gyilkosságot, ám valakik elárulják, és börtönbe kerül – szabadulása után pedig elhatározza, hogy bosszút áll mindazokon, akik oda juttatták. A kissé véres cselekményleírás ne tévesszen meg bennünket: a Kleo egy minden ízében élvezhető, fekete humorral átszőtt sorozat, amelyből nem hiányoznak a szürreális figurák és a 80-as évek Kelet-Európájának ismerős hangulata sem.

Remind magazin

Cassandra

A mesterséges intelligencia, mondhatni, a spájzban van, a Cassandra című sorozat esetében viszont ezt szó szerint kell érteni. Az alapszituáció szerint a négytagú Prill család beköltözik Németország legrégebbi okosotthonába, és váratlan segítőre találnak: Cassandra, a háztartási robot észrevétlenül mindennapjaik részévé válik, majd manipulálni kezdi a családtagokat. A retro-futurisztikus képi világ, a két idősíkon játszódó cselekmény, valamint az ember és a mesterséges intelligencia között kibontakozó dráma feszült, izgalmas sci-fit eredményez.

Remind magazin

Drága gyermek

A Drága gyermek egy emberrablás történeteként indul, ám epizódról epizódra haladva világossá válik a néző számára, hogy többről van szó. Lenát és két gyermekét egy titokzatos férfi tartja fogva egy ablaktalan szobában, ám amikor a nőnek és a kislánynak sikerül megszöknie, újabb rejtélyek merülnek fel. Az évek óta eltűntként nyilvántartott Lenát saját szülei sem ismerik meg, s ahogy telik az idő, úgy válik egyre kétségesebbé, ki is valójában a főszereplő nő. A Natascha Kampus történetére is emlékeztető sorozat remek színészi alakításokkal, nem várt fordulatokkal gondoskodik az izgalmakról, de nem lesz könnyű utána elaludni.

Remind magazin

Biohackerek

A két évados sorozat főszereplője, Mia a freiburgi egyetem orvosi karának elsőéves hallgatója. Az önhitt, ám lenyűgöző tudományos eredményekkel büszkélkedő Tanja Lorenz óráit látogatja, majd bekerül a professzor asszony legtehetségesebb diákjaiból álló, válogatott társaságba. Csakhamar azonban kiderül, hogy Lorenz nem mindig követi a törvény útját, ha tudományról van szó, és ez Mia életére is végzetes hatással van… Mindeközben a szerelem is megjelenik a lány életében, s ahogy halad előre a történet, egyre gyanúsabb, hogy szinte mindenki titkokat rejteget – még ő maga is.

Remind magazin

Gyilkos jelenlét

A „német Breaking Bad” főszereplője egy elfoglalt ügyvéd, Björn, akinek hivatása (maffiózókat véd) olyannyira rátelepszik a magánéletére, hogy már a családja széthullásával fenyeget. Felesége biztatására felkeres egy mindfulness-oktatót, majd a lelki nyugalmából immár kimozdíthatatlan ügyvéd sajátosan értelmezi a technikát: megöli ügyfelét, az alvilági Dragant. Az első gyilkosság további bonyodalmakhoz vezet, miközben Björn rendületlenül gyakorolja a mindfulnesst. A véres cselekmény, akárcsak a Kleo esetében, itt se tévesszen meg senkit (bár időnként azért tényleg jobb oda nem nézni néhány pillanatig): a Gyilkos jelenlét egy fergeteges, olykor morbid, fekete humorú krimivígjáték.

Remind magazin

Dark

A komor hangulatú sci-fi thriller azonnal magával ragadja a műfajtól nem idegenkedő nézőket. A fiktív Winden nevű városban játszódó történet igencsak szövevényes cselekménye egy rejtélyes eltűnéssel indul: a város környéki erdőben nyoma vész egy fiatalnak. Hamarosan kiderül, hogy nem ő az egyetlen, aki szőrén-szálán eltűnt, s az is egyre gyanúsabb, hogy a 80-as évek óta valamilyen sötét titkot rejt a település. A sorozat négy család bizarr módon összefonódó történetét mutatja be, de az emberi döntések okait és következményeit, illetve az idő mibenlétét éppúgy feszegeti, mint a legfontosabb egzisztenciális kérdéseket. Lassú tempójú, aprólékosan kidolgozott mestermű, amelyből, ha nem is tudunk németül, egészen biztosan megjegyezzük a Geheimnis (titok), Anfang (kezdet) és a Zukunft (jövő) szavakat.

Remind magazin

Fotó: Netflix

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?