A párkapcsolattól a gyászig – Az elmúlt két év leginspirálóbb idézetei

Minden beszélgetőpartnerrel, minden megvilágító erejű gondolattal nemcsak az olvasó, mi, újságírók is többek leszünk: elgondolkodunk a világgal, a szeretteinkkel, az önmagunkkal való kapcsolatunkról. Az elmúlt két év interjúiból azokat az idézeteket gyűjtöttük most össze, amelyek nagy hatással voltak ránk.

A tudatosságról

„Én azon az állásponton vagyok, hogy mivel az emberi kondíció adott – értem ez alatt az összes veszteséget, amik elkezdenek gyarapodni, ahogy az ember öregszik –, az egyetlen, amink maradt, az a tudatosság.”

Tisza Kata író

Az önismeretről

„Persze az önismeret nem egy befejezett folyamat. Nem olyan, mint egy lábtörés, hogy ha becsülettel végigfeküdted a hat hetet, akkor összeforrt a csontod. Az önismereti úton folyamatosan fejlődhetsz, de vissza is eshetsz, és sosem érsz a végére, hiszen folyamatosan változol, alakulsz, közben pedig új élethelyzetekbe kerülsz, új kihívásokkal kell megbirkóznod.”

Borbély Zsuzsa irodalomterapeuta

Az énidőről

„Egy hosszú, stresszes nap után nagyon ki tud kapcsolni, ha beállhatok a konyhába és főzhetek valami finomat. Ilyenkor minden nyűgömet és bosszúságomat el tudom engedni, mert világossá válik, hogy ezek mind mulandóak, az ételek okozta öröm viszont örök.”

Fiala Borcsa újságíró

A határhúzásról

„Ma már tudom, senki nem engedheti meg magának, hogy bárki kénye kedve szerint ráncigálja csak azért, hogy mások szeretetét, elfogadását kivívja.”

Tóth Vera énekesnő

https://remind.hu/toth-vera/

A fogyasztói társadalomról

„Mert a fogyasztói társadalmat nem az érdekli, hogy mi a véleményem, mik a gondolataim. Az érdekli, hogy hogyan dolgozom – esetleg teljesen unalmas és értelmetlen munkakörben – és mennyit vásárolok az üzletekben.”

Dr. Máté Gábor orvos

https://remind.hu/dr-mate-gabor-interju/

A magabiztosságról

„Talán furcsán hangzik, hogy valaki egyszerre kételkedik önmagában, mégis magabiztos, de a kétely szerintem része a kritikus gondolkodásnak, hogy az ember megtanuljon különböző lehetőségeket mérlegelni, és hogy ne bízza el magát.”

Kepes András író

A párkapcsolatról

„Mindenkinek van nagyon-nagyon rossz, és mindenkinek van nagyon-nagyon jó időszaka. Alapvetően, hogyha szereted a másikat, akkor az elég alap ahhoz, hogy kitarts mellette. Emellett nagyon-nagyon sok kompromisszum kell ahhoz, hogy el tudjuk fogadni, a másik mit szeretne és mit nem szeretne, valamint tiszteletben kell tartani az elvárásait, a kéréseit úgy, hogy azért saját magadat se szorítsd teljesen háttérbe. És neki is tudnia kell, hogy te mit szeretsz és mit nem szeretsz.”

Erős Antónia műsorvezető

A belső hangról

„A neveltetésemből is adódik, hogy jó kislány módjára az erkölcsi normák mentén cselekedjek, így abszolút egy kiszolgáló attitűddel létezem a világban. És ebből sok nehézségem származik. Éppen ezért nekem az az egyik életfeladatom, hogy ebből ki tudjak mozdulni, hogy figyeljek saját magamra, meghalljam a belső hangjaimat, ki merjem mondani az igényeimet. Azt hiszem, ez a probléma a korosztályom sajátja, ami a neveltetésünkből adódik. A mai gyerekek többsége már másképp nő fel, már másképp gondolkozik és másképp áll a világhoz.”

Balsai Móni színésznő

A gyászról

„Van a fájdalomnak egy része, ami mindig velem marad, de ennek az érzésnek nem az a dolga, hogy elhalványuljon, hanem éppen az, hogy emlékeztessen rájuk és arra, hogy egyszer én is meghalok. Ezzel persze nem riogatni akarom magam, hanem tudatosítani, hogy most élek…”

Pokorny Lia színésznő

A népmesék erejéről

„Nagyon sokáig nem tudtam, hogy a mesék boldogságforrásként tudnak funkcionálni. Azt tudtam, hogy nagyon sok fontos egzisztenciális kérdésre képesek pontos választ adni, de hogy ezek között még a boldogság is ott van, erre csak néhány éve jöttem rá.”

Boldizsár Ildikó meseterapeuta

Szeretnéd, ha minden héten inspiráló idézetek landolnának a virtuális postaládádban? Görgess lejjebb, és iratkozz fel hírlevelünkre! 

Borítókép: Vlada Karpovich / Pexels

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

EZ IS ÉRDEKELHET

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést