A Minden fair (Disney+ / Hulu) az év egyik legnagyobb csalódása. És nem kicsit hanem egészen elképesztően nézhetetlen. Spoiler alert: az alábbi kritikában konkrét részletek is szerepelnek a sorozatból.
Két platform és az értékelhetetlen produktum
A sorozat mindössze egy napja debütált és máris történelmet írt, csak nem abban az értelemben, ahogy a készítők remélték. A Rotten Tomatoes-on 0 százalékos kritikusi értékeléssel indult (nem elírás, tényleg nulla), az IMDb-n pedig alig 3.0 pontot kapott a tízből. Ez az a pont, amikor azt hinnéd, hogy a 0 százalék csak valami netes poén. De nem. Komolyan ennyire rossz.
Pedig minden adott volt
Ryan Murphy neve, a legendás alkotó, aki az American Horror Story-val egy generációt ejtett rabul (én is azok közé tartozom, akiket tizenévesen beszippantott az AHS világa). Glenn Close, Naomi Watts, Sarah Paulson, Niecy Nash – olyan szereplőgárda, amire Hollywoodban is felkapják a fejüket. És ott van a közepén: Kim Kardashian. Próbáltam nyitottan nézni. Tényleg. De mintha Murphy egyenesen Kim Kardashian köré írta volna a forgatókönyvet, hogy megmutassa: „lám, ő is tud drámázni.” Csak épp nem tud. És ez nem gonoszkodás, tényleg egyszerűen nem színészi tapasztalat van mögötte, hanem reality-kamerás rutin.
A The Guardian szerint
“Fascinatingly, incomprehensibly, existentially terrible.”“It’s so awful, it feels almost contemptuous.”Azaz: „Lebilincselően, felfoghatatlanul, egzisztenciálisan borzalmas.”
„Olyan rossz, hogy már-már sértő.”
És tényleg. A történet üres, a karakterek üresek, a párbeszédek… Hát, finoman szólva is kínosak.
De miről is szól ez az egész? (avagy hogyan lett üres a történet)
A The Guardian kritikája pontosan rátapint arra, miért tűnik ennyire sekélyesnek a történetvezetés. A Minden fair középpontjában egy fényűző Los Angeles-i ügyvédi iroda áll, ahol három nő – Allura (Kim Kardashian), Liberty (Naomi Watts) és Emerald (Niecy Nash) – az ország legkeresettebb válóperes ügyvédei. Az irodájuk kizárólag nőket képvisel, méghozzá olyanokat, akiknek férjei nemcsak mesésen gazdagok és befolyásosak, de legalább annyira elviselhetetlenek is.
Papíron a koncepció akár izgalmas is lehetett volna: három sikeres, magabiztos nő, akik a férfiak uralta világban végre a saját szabályaik szerint játszanak. A kivitelezés viszont inkább emlékeztet egy túlfényelt reklámfilmre, mint valódi drámára. A női sorsok és dilemmák helyett minden a márkás táskák, magánrepülők és drámai pózok körül forog, mintha a hatalom és az önállóság kizárólag a Goyard-bőröndök számában és a Dior kosztümök árnyalatában lenne mérhető.
Az egyik epizódban például egy fiatal feleség történetét látjuk, aki beleszeret abba a nőbe, akit a férje hívott meg harmadiknak a kapcsolatukba. Tíz perccel később már 210 millió dolláros válási egyezséggel távozik az irodából, miután Emerald megszerzi a férj kényes perverzióit bizonyító videókat – részletekbe nem is érdemes bocsátkozni.
Egy másik esetben egy gazdag, New York-i feleség kerül bajba amikor hűtlenségen kapják. Liberty természetesen azonnal felszáll Kaliforniában a privát jetjére, hogy megmentse, és egyetlen mondata elég a győzelemhez:
„A negyvenmillió dollárt érő ékszergyűjteményed ajándék, kedvesem – a kaliforniai törvények szerint a tiéd.”
Az ügy ezzel le is zárul, a nő diadalmasan távozik, pukkan a pezsgő és mindenki boldog.
A Guardian szavaival élve: ezek az ügyek „gyorsabban zárulnak le, mint ahogy Kim körömlakkja megszárad”. És valóban: minden konfliktus pillanatok alatt oldódik meg, a dráma helyét átveszi a csillogás, az üres női empowerment-szlogenek és a fényesre polírozott semmi.
Divatfotók dráma helyett
Hiába a gyönyörű ruhák, a luxusjelenetek és az A-listás kolléganők, semmi nem menti meg a sorozatot. A karakterek papírvékonyak, a motivációk nincsenek kifejtve, és az egész történet olyan, mintha valaki beletett volna tíz divatfotót egy ügyvédi irodába, aztán azt mondta volna: „Na, ebből lesz a feminista jogi dráma.” Az „erős nő” koncepció itt nem felszabadító, hanem üres díszlet: minden férfi gonosz, minden nő sértett és két perc alatt kiperelnek mindent, ami mozdítható.
„Tegyük a csapatot a csapatmunkába” – és más felejthetetlen mondatok
„Let’s put the ‘team’ in ‘teamwork’.” – „Tegyük a csapatot a csapatmunkába.”
„My flight was turbulent and so is my mood.” – „Zavaros volt a repülésem, és most a hangulatom is az.”
Az ilyen mondatok után az ember csak néz maga elé és nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.
A díszletként használt A-listások
És közben ott vannak Glenn Close-ék, akik tényleg mindent megtesznek, de nincs mit játszaniuk. Sajnálom őket, mert méltatlan ez az egész helyzet Naomi Watts-hoz, Sarah Paulsonhoz vagy Niecy Nash-hoz. Hogy miért mondtak igent? Passz. Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, arra ott van a Reddit. De valakik azt gondolták, hogy jó ötlet Kim Kardashian köré írni egy sorozatot, ahol az A-listás hollywoodi sztárok csak díszletként szolgálnak.
Összegzés: minden, csak nem fair
Hát… nem lett. Egy csillag, mert végignéztem az első három részt és mert ezek a nők már bizonyították, hogy ha valódi anyagot kapnak, abból felejthetetlen történetek születnek. A Minden fair sajnos pont az ellenkezője annak, amiről szólni akart: nem a női erő, hanem a kreatív üresség győzelme. És hogy Kim vagy Ryan a nagyobb ludas… azt döntse el mindenki maga.
Fotó: Disney/Ser Baffo
