Kreatív energiák szabad áramlása

A Kastner Kommunity egyszerre reklámügynökség, közösségi tér, kávézó és kreatív játszótér. Alapítói hisznek abban, hogy a kapcsolódás nemcsak az ügyfelek, hanem a művészek, a szabadúszók és a környék lakóinak életét is gazdagítja. Tóth Andreával, a reklámügynökség ügyvezetőjével és vezető kreatívigazgatójával, valamint Járadi Judittal a Kastner Kommunity projektvezetőjével László Krisztina beszélgetett.

Szerintetek a Kastner Kommunity közösségi térbe járó emberek mennyire vannak képben a Kastner sztorival, vagyis, hogy a hely mögött igazából egy reklámügynökség áll?

Andi: Ez egy abszolút publikus történet, nem rejtegetjük, sőt ellenkezőleg, szeretjük kitenni az asztalra. Amikor ezt a helyet kitaláltuk, a rokonszakmákat, a kreatív iparban dolgozókat, a szabadúszókat szerettük volna megcélozni. Az volt a kiindulási pont, hogy egy olyan helyet nyissunk, ahol szakmailag is lehet egymáshoz kapcsolódni, és így a kreatív energiák szabadon áramolhatnak. Amikor újraépítettük az ügynökségünket 2019-ben, ez volt a koncepciónk. De egyébként, ha a szomszéd hivatalból átjön valaki kávézni, és ő nem tudja, hogy ki áll a közösségi tér mögött, szerintem nem nagy baj.

Judit: Az ügynökség 2002 óta létezik Magyarországon, amikor újrapozicionáltuk a működésünket új irodahelységet kerestünk. Akkor született az ötlet, hogy ne egy Váci úti irodaház 15. emeletére üljünk be egy menő tetőterasszal, ami persze nagyon vonzó lehet az új ügyfeleknek, hanem próbáljuk meg egy kicsit ezt máshogy megközelíteni. A tulajdonos beleszeretett az ötletünkbe, hogy létrehozzuk ezt a közösségi teret, ahova az utcáról is be lehet jönni és ide költözzön az irodánk is. Így mindig nyitva állunk mindenki előtt, aki egy ötlettel, vagy megbízással akar megkeresni minket, vagy egyszerűen csak egy jót akar beszélgetni.

Kastner_kreativ

Tudatosan választottátok a 8. kerületet, ami öt évvel ezelőtt még nem számított annyira menő kerületnek?

Andi: Eleinte visszafogottabban fogtunk a helyszínkereséshez, még újak voltunk a csapatban, nem tudtuk, a nemzetközi vezetőség mennyire bevállalós. A Kastner csoport vezérigazgatója bátorított minket, hogy keressünk „egy rút kiskacsát” és higgyük el, hogy jó lesz. Akkor vettük az irányt a 8. kerület felé és találtuk meg ezt az üzlethelyiséget a BUVÁTI (Budapesti Városépítési Tervező Iroda) ház aljában, ami egy ’66-ben épült társasház, a brutalista építészet egyik jelentős képviselője Budapesten.

Judit: Nem feledkezhetünk el a környezetről sem, mellettünk van II. János Pál pápa tér, az egykori Köztársaság tér, egy óriási egybefüggő zöld felület. Azt tapasztaljuk, hogy az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően a környék közönsége is kezd kicserélődni, a kerület igyekszik gondos gazdája lenni ennek a térnek. Nem akarom a saját jelentőségünket föltupírozni, de talán velünk kezdődött el itt egy kis mozgolódás, mi kezdtünk el eseményeket a parkba kiköltöztetni. Felújítottuk a csőszházat is, az önkormányzattal közösen adtunk neki egy falfestést és egy fotófalat. Nem csak befelé próbáljuk építeni ezt a közösséget, hanem kifelé is, a park irányába.

A ti közösségépítésetek mennyire rezonál a reklámiparban végbemenő változásokra, vagyis arra, hogy ma már a közösségépítés tematikája nagyon fontos az ügyfelek számára és ezt a hirdetéseikben is megjelenítik?

Andi: A Covid okozta elszigetelődés után egyre nagyobb az igény az kapcsolódásra. Úgy, mint munkaadó, és úgy is, mint kommunikációs szakember mondom ezt. A közösségépítés egy nagyon felértékelt üzenetté vált az elmúlt időben, ha csak a márkákat nézzük, 10-ből 9-nek biztos, hogy a zászlóján van ez, a márkája értékei mentén közösséget szeretne építeni. Ilyen értelemben, ha a saját márkaépítésünket nézzük, nálunk is jelen van. Nyilván a Kommunity a megbízók felé nekünk inkább egy márkaüzenet saját magunkról, kommunikációs eszközként nem értékesítjük direktben a reklámügynökségi tevékenységünkben. De például szakmai szervezetekkel, egy magazinnal vagy egy képzőművésszel való kapcsolódásban nagyon fontos eszköz lehet.

Kastner_kreativ

Judit: Ne felejtsük el, hogy a közösségi térben coworking szolgáltatás is üzemel, ma már 300 freelancer dolgozik tőlünk alkalomszerűen vagy rendszeresen. Közülük sokukkal szakmai kapcsolatokat tudunk kiépíteni. A közösségépítésben a rendezvényeknek is nagyon nagy szerepe van. Elég sok kísérletezésnek adunk teret a művészeti eseményektől – képzőművészeti kiállítás, színházi produkciók- kezdve az olvasópartin át a nappali DJ szettes munkanapig. Lehetőségünk van olyan dolgokat kipróbálni, amelyek itthon még nem léteznek.

A Kasnter Kommunity üzemeltetése egyébként rentábilis vállalkozás? Vagy inkább az ügynökség CSR tevékenysége?

Andi: Mint reklámügynökségnek mindig is volt elég munkánk, úgyhogy nem akartunk egy másik vállalkozást a nyakunkba venni, de tulajdonképpen végül ez történt. Az elején felmerült, hogy esetleg valakivel kollaborációban nyitjuk meg a helyet, a vendéglátó részt egy vendéglátós céggel közösen üzemeltetjük, de aztán rájöttünk, hogy ha ez a mi saját koncepciónk, akkor a saját irányunkat kell képviselni. Másrészt az a tény, hogy mi is vállalkozók vagyunk, ügynökségként sokkal érzékenyebbé tett minket az ügyfeleink problémája irányába. Amikor ügynökségként leülünk beszélgetni egy ügyféllel és azt mondjuk neki, de hát ez a film csak ennyibe kerül, akkor, ha a vállalkozó sapkánkat vesszük fel, sokkal empatikusabbá válunk, hiszen tudjuk jól, hogy mennyit kell azért az 5-6-7-10 millió forintért dolgozni. Tehát ilyen értelemben nehéz különválasztani a Kommunity és a Kastner működését, mert nem csak forintosítható, de indirekt haszna is van.

Judit: Több lábon áll maga a Kommunity is, a kávézó önálló egység, mellette ott van a coworking szolgáltatás a tárgyalóbérléssel és mint rendezvényhelyszín is működik a tér. Vannak saját eseményeink, amelyek belépősök, de nagyon sok ingyen látogatható programot is szervezünk, merthogy szeretnénk visszaadni a közösségnek. Ilyen pl. a Külkörút, vagy a Zsugapest. Egyébként ez a vállalkozó szellem a Kastner-hálózatban már korábban is megvolt, minden irodának van valamilyen „garázsprojektje”. Los Angelesben korábban egy sneaker kultúrára építő vállalkozás működött, Svájcban van egy veteránautó-szalon, a madridi irodánkban volt egy nagyon menő barber shop. Ezért is tetszett meg a központnak az ötletünk, nem volt szokatlan számukra ez a megközelítés. A Kommunity az ügynökségi stratégia részeként is fontos láb, üzleti vállalkozásként is fontos láb, HR szempontból is fontos láb, sok irányból meg tudtuk támogatni a létezését. Meg hát az ügynökségnek kellett egy új iroda. Azóta már van egy lakásirodánk is, nem minden dolgozónk ül már a Kommunity-ben, mint régebben.

De van még egy másik üzleti vállalkozásotok is, ami kevésbé látható a nagyközönség számára.

Andi: Igen, van egy animációs filmstúdiónk, ez a Kastner Kartoon, ami szinte egyidős a budapesti vállalkozással. A legnagyobb globális megrendelőnk a Red Bull, az ikonikus tévés rajzfilm reklámjai itt készülnek. Pécsett indult a történet, először egy külön vállalkozás volt, aztán bekerült a Kastner cégcsoportba. A tavalyi évben előre léptünk egy nagyot és egy budapesti egységet is létrehoztunk ehhez az animációs stúdióhoz, mert a megrendelő még mindig annyira hisz ebben. És miért ne hinne, hiszen nagyon jól működik és a magyar kollégáink kiemelkedően tehetségesek ebben.

Kastner_kreativ

Ha előre nézünk a jövőbe, hol és hogyan látjátok a Kastner Kommunity-t és az egész reklámügynökséget? Mik a vágyaitok?

Andi: Mi továbbra is márkákat szeretnénk építeni, az elmúlt 35 évben a hálózatban felhalmozódott tudást szeretnénk minél több megrendelőnek a javára fordítani. Lehet, hogy ez marketing szövegnek hangzik, de a valóság az, hogy egyre több termék, szolgáltatás van a világban, amelyek nagyon hasonlóak és itt jön be a márkaépítés fontossága. Arra törekszünk, hogy a márkaépítési tudást minél több megrendelő felé értékesíteni tudjuk, miközben a saját márkánkat is építjük. Most például a saját kávénkat csomagoltuk újra, merthogy a Kommunity-nek egyedi, saját pörkölőmesterrel összeállított kávé blendje van, most ezt szeretnénk jobban termékesíteni. Egy együttműködés keretében akár otthoni kávékészítő eszközökkel is kacérkodunk, de nem akarok spoilerezni, ez még titkos projekt. Szeretnénk a kortárs képzőművészeti közegben még inkább egy beágyazott, elismert hellyé válni. De gondolkodunk például olyan workshopokban is, amelyek kifejezetten a kreatívok kiégése ellen próbálnak tenni. Biztos, hogy a jövőben is tovább fogunk kísérletezni, nem süppedünk bele az unalmasba. A nemzetközi Kastner ügynökségtől kaptunk egy saját játszóteret, ahol ki tudjuk próbálni az ötleteinket, amiket lehet, hogy később egy ügyfélnek is értékesíteni tudunk.

Judit: A kollégáink, akiknek óriási szerepe van a Kommunity sikerében, pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a saját kreatív vénájukat kiteljesítsék, akár mint kurátorok, rendezvényszervezők, tartalomkészítők, de szert tehetnek kávéval kapcsolatos ismeretekre is. A célunk az, hogy ez a játszótér ne csak a miénk legyen, hanem mások is bekapcsolódhassanak, vagy úgy, hogy heti egyszer-kétszer eljönnek hozzánk és tőlünk dolgoznak, vagy úgy, hogy részt vesznek az eseményeken.

Fotók: Mohai Balázs, Tarnai Júlia, Péterbencze Natália

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália