Gratulálok ehhez a projekthez, igazán hiánypótló történet. Engem különösen érdekel, mert én is célcsoport vagyok, magyar nő túl az 50-en. Te is beletartozol az érintett korosztályba?
Konkrétan még nem, mert én most 47 éves vagyok, de hangolódom az ötödik x-re. Azt gondolom, sokat lehet tanulni ettől a korosztálytól, érdemes rájuk figyelni.
Illetve fontosnak tartom, hogy erről a témáról ne csak az érintett korcsoport, hanem a jóval fiatalabbak is minél többet halljanak, hogy a húszas-harmincas lányok ne rettegjenek attól, mi lesz 30 vagy 50 éves koruk után. Ma már ott tartunk, hogy a huszonévesek is botoxra és ajakfeltöltésre járnak, az öregedés a rettegésük tárgya. Ha most kezdünk el jó példákat mutatni, talán nem fognak megijedni, amikor elérik ezt a kort.
Mi adta az inspirációt számodra, hogy elkezdj ezzel a projekttel foglalkozni?
Tavaly tavasszal elmentünk páran a legendás divatfotográfus, Peter Lindbergh kiállítására a Műcsarnokba. A képeket nézvegetve számoltam utána, hogy Cindy Crawford és modell társai már a hatvanhoz közelítenek. Ekkor jött az ihlet, hogy milyen jó lenne megmutatni a mai valóságukban a hatvanhoz közelítő nőket – természetesen, sallangok nélkül. Nem hírességeket akartam lefotózni, hanem inspiráló, hétköznapi nőket, akik élik az életüket, dolgoznak, túl vannak nehézségeken, de kívül-belül abszolút nőként definiálhatjuk őket.
Fotósként a portré fotózás eddig is közel állt hozzád?
Igen, 25 éve fotózom, a portréfotózás mindig is közel állt hozzám. Az utóbbi években különösen. A Helikon és a Park kiadónak sok szerzőportrét készítettem, például fotóztam Lackfi Jánost, Várkonyi Juditot, Kőhalmi Zolit, Cserna-Szabó Andrást és még nagyon sokakat a civil és üzleti szférából, akiknek nem győzök elég hálás lenni.
Mennyire volt nehéz megtalálni az alanyaidat, illetve kaptál bárhonnan valami anyagi támogatást a képek elkészítéséhez?
Már a kiállításon eldöntöttem, hogy a sorozatomban lesznek hommage jellegű képek, például az ikonikus Vogue címlap, amelyen 5 szupermodell szerepel. Így ehhez a koncepcióhoz kellett öt nőt találnom. Tudatos döntés volt a részemről, hogy ne közismert arcok szerepeljenek, sőt! Szerintem a nézők sokkal könnyebben azonosulnak a civil történetekkel. De szerettem volna, ha van közöttük egy-két ismert szereplő, akik hidat képeznek a hírességek és a hétköznapi nők között.
Nem az volt a célom, hogy leutánozzam a Lindbergh- képeket, csak a belőlük áradó könnyedséget, spontaneitást szerettem volna átadni. A környezetemből találtam meg a szereplőket, egyik adta a másikat, a legvégén Für Anikó is megérkezett. Később készültek önálló portrék is, melyek egyikén Lőrinc Katalin táncművész a főszereplőm. A projekt mögé szponzorként beállt a DM, médiatámogatóként pedig a Képmás magazin. Ezúton is nagy köszönet nekik.
Miért épp Csepelen fotóztatok?
Lindbergh szerette a gyári negyedek hangulatát, ezt szerettem volna én is a képeimen visszaadni. Azonban a csepeli etap után folytatódtak az egyéni portrésorozatok, melyek főként a budapesti belvárosban, illetve a Duna-parton készültek.
Mi lesz a képek sorsa? Gondolom, szeretnéd megmutatni őket a nagyközönségnek is.
Már az elején tudtam, hogy kiállítást szeretnék csinálni belőle… és nem is egyet. Ami már biztos, hogy egy éven keresztül fog utazni az anyag az egész országban. Szeretném, ha minél többen láthatnák. Az a célom, hogy a projekt által a fejekben elinduljon egy pozitív változás, ahol az érett kor nem egyenlő a láthatatlansággal. A nyitó kiállítás Budapesten lesz a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban, ahol április 1-jéig lehet megnézni a képeket. Majd következik Szentendre, Óbuda, az Ördögkatlan Fesztivál, Pécs, Tata. Nyárra a Balaton van betervezve, de oda még keresem a helyszínt. És természetesen a social médiában és a weboldalamon is folyamatosan látható lesz a képanyag.
Ez egy tipikusan olyan kiállítás, amelyre lehet kísérőprogramot is szervezni. Van tervben ilyen?
Igen, ahol erre lehetőség van, ott Tollár Mónika rendező a Ha a nő elmúlt 40 című képzeletszínházi előadása kapcsolódik egy este erejéig. De szervezünk kerekasztal-beszélgetéseket a témába vágó szakértőkkel. Lesz online tartalom is: minden résztvevővel készítettem villáminterjút, a képek mellett olvasható lesz az életútjuk is. Fontosnak tartom, hogy a néző ne csak egy jó karban lévő ötvenest lásson a fotón, hanem ismerje meg a történetét, amelyből akár ő maga is erőt meríthet.
Mit szeretnél, mit vigyenek haza magukban a látogatók a kiállításodról?
Az a célom, hogy a projekt által a fejekben elinduljon egy pozitív változás, ahol az érett kor nem egy negatív stigma. Ami fontos, hogy nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is szól a kiállítás. Szerintem lényeges az ő hozzállásuk is, a kedvező fordulathoz nagy szükség van rájuk is.
Akkor ez több lesz, mint egy kiállítás.
Bízom benne, hogy ez egy folyamat kezdete. Mint amikor a pillangó meglebbenti a szárnyát. Remélhetőleg a kiállításnak köszönhetően bekerül a köztudatba, hogy az öregedést nem eltakarni, hanem megélni kell. Hogy az 50 pluszos nők nem láthatatlanok.
