Több, mint popsztár – Madonna, generációk ikonja új albumot készít

Közeledik a hetvenhez, és még mindig róla beszél az egész világ: Madonnáról szinte semmit nem mond el, ha popsztárnak, ikonnak írjuk le, mert sokkal többet képvisel ennél. Az örök lázadás, megújulás szimbóluma, feminista csillag, zenei kaméleon, olyan kulturális jelenség, aki milliók életét befolyásolta. Jövőre új albummal tér vissza, ennek apropóján végigkövetjük, milyen meghatározó pillanatokat köszönhetünk neki, és miért ő a legfontosabb (női) előadó a zenetörténetben. Országh Kitti írása

Szinte közhelynek számít arról beszélni, hogy Madonna karrierjét végigkísérte a lázadás és megbotránkoztatás, pedig ez az egyik legfőbb ismertetőjegye: úgy lesz közbeszéd témája újra és újra, hogy valójában csak önmagát adja. Jól mutatja, hogy a világ jelentős részén még mindig beszédtáma, ha egy nő felvállalja önmagát: az utóbbi években szinte másról sem cikkezik a bulvársajtó, mint, hogy Madonna nem tud méltósággal megöregedni, az arcát számos kezeléssel próbálja fiatalon tartani, és ennyi idősen miért „mutogatja magát”.
Nos, Madonnáról van szó, aki sosem ment a szomszédba, ha a szexualitás tabumentes felvállalásáról volt szó: a Madonnával az ágyban (Truth or dare) című dokumentumfilmje és a Sex című kifejezetten explicit szexuális tartalommal készült fotóalbum/könyv a kilencvenes években olyannyira úttörőnek számított, hogy popsztártól talán még sosem jelent meg ennyire nyíltan szexuális képanyag. A hozzá kapcsolódó The Girlie show turnéhoz hasonló erotikus zenei élményt mainstream popsztártól talán sosem láttunk, ami Madonnát örökre kategorizálta a szexualitását nyíltan felvállaló, provokatív női előadóként. Ennek persze már a Like a virgin korszakkal is bőven voltak előjelei, de az biztos, hogy a millenium előtti évek örökre a nők, a marginalizált csoportok, az LMBT-közösség hősévé emelték Madonnát, és soha többé nem is lépett ki onnan. 

A szexualitással túlfűtött korszakot a Ray of light introvertáltabb időszaka követte, Madonna itt talált rá a saját spirituális megvilágosodására, és lett Kabbalah-hívő, aminek tanításait a mai napig gyakorolja. Erről beszélt szeptemberben Jay Shetty podcastjában, ahová saját Kabbalah-mesterét (mentorát) is meghívták. Megrázó és egyben rendkívül motiváló gondolatokat osztott meg magáról az énekesnő, aki jó ideje nem tekinti magát áldozatnak. A karrierje számos pontján érték traumák, a munkásságát és a szerelmi életét sajtóhadjárat kísérte, New Yorkba költözésekor megerőszakolták, de ő mégis sikeres karriert épített fel a semmiből úgy, hogy mindössze néhány dollárral a zsebében indult szerencsét próbálni. A Kabbalah segített neki válaszokat találni élettel, halállal kapcsolatban, melyek akkor kezdték igazán foglalkoztatni, amikor első gyermekével várandós lett. „Mit fogok tanítani neki?” – kérdezte önmagától. A Kabbalah segítségével jött rá, hogy az életét a materiális dolgok és a saját egojának megszállottjaként élte, pedig ő magát csak leginkább egy közvetítőnek tekinti, aki fényt hoz az emberek életébe a művészetén keresztül. Madonna eddig nem sokat beszélt életének erről a részéről, most viszont egy kurzus is elérhető vele és Kabbalah-mesterével. Viszatérve a Ray of light-korszakra: a figyelmes hallgatók sok mindent leszűrhettek a Ray of light dalszövegeiből és zenei hatásaiból: egy beérett, megérkezett előadót hallhatunk; a lemez producerével, William Orbittal működött a kémia, ők ketten a következő években is nagyokat alkottak.

Ezt követően Madonna visszatért a klasszikus diszkóérzéshez, a Music album is a zenetörténet egyik ékköve, ezen is Orbittal dolgozott együtt, a címadó Music, Don’t tell me és a What it feels like for a girl fémjelezték a lemezt, és Madonna évekig készített ikonikus, semmivel sem összetéveszthető poplemezeket (Confessions on a dance floor, Hard candy).
Madonna nem maradt távol a politikától (American life), Madame X kísérletező, sötét hangvételű 2019-es megjelenése óta azonban nem adott ki új albumot. 2016-ban érzelmes beszéddel vette át a Billboard Woman of The Year díját, és elmondta, hogy a legmegosztóbb dolog a karrierjében az, hogy nem adta fel, és kitartott. Tény, hogy hasonló művészt nem nagyon találunk a popkultúrában, talán David Bowie-hoz hasonlíthatnánk, de ő pihenőpályára tette a karrierjét a kilencvenes évek végén. A két előadó párhuzamba állítása egyébként is gyakori, nem véletlenül, mert a popzenében egyedülállóan kreatív módon újultak meg, érzelmeket váltottak ki az emberekből, a saját korukat megelőzve készítettek új zenéket.

Madonna több magánéleti, személyes válságon van túl, ennek ellenére vagy talán éppen ezért az önmagába vetett hite mindennél erősebb – sokat tanulhatunk tőle. 67 évesen új nagylemezre készül, ami jövőre jelenik meg anyakiadójánál, a Warner Musicnál. Két éve azt hittük, a teljes karrierjét ünneplő Celebration turné után visszavonul, de éppen ekkor Madonna a semmiből előjön egy újabb albummal. Az említett turné próbafolyamatai során súlyos fertőzéssel került kórházba, kómában volt, ami csak tovább erősítette saját spirituális misszióját. Vajon mire számíthatunk 2026-ban a poptörténelem egyik legnagyobb csillagától? Egészen biztos, hogy nem fogunk tudni nem odafigyelni rá. 

Fotó: The Rolling Stone, Madonna/Instagram

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália