„Már nem kell, hogy mindenáron nyerjek”

Komoly sikereket tudhat maga mögött, elismert vállalkozó, sokan mégis Petyának szólítják. Igen, ő „Balogh Petya”, aki egy tévéműsornak köszönheti a nyilvánosságot, de az eredményeit magának. Balogh Edina írása.

A sikeres emberek gyakran túl határozottnak, zárkózottnak vagy épp megközelíthetetlennek tűnnek. Nos, Balogh Petya esetében egyik feltételezés sem igaz. Ő pont annyira segítőkész, közvetlen és emberi, mint ahogy azt a képernyőn keresztül láttuk. No és persze szerény is, pedig igazán lenne mivel dicsekednie.

A nagyközönség a Cápák között című műsorból ismer téged leginkább, a vállalkozói szférában viszont már régóta jelen vagy. Ha egy laikus megkérdezi, hogy mivel foglalkozol, mit válaszolsz?

Nyugdíjas vagyok. De viccet félretéve, az egyetemet hátrahagyva kezdtem az első vállalkozásom építésébe 19 évesen, azóta mindig dolgozom valamin. Az NNG (NavNGo) társalapítójaként és vezérigazgatójaként a kétezres évek egyik meghatározó hazai startupsikerében vehettem részt, melyet 2015-ben hagytam továbbmenni a saját útján. Azóta „angyalbefektetőként” induló startupokat segítek tőkével és tudással.

Igen, köztudottan inkubátorcéget is működtetsz, melynek lényege a kisebb vállalkozások támogatása. Miért fontos számodra ez a fajta küldetés?

Szeretném, ha sokkal több hazai cég jutna el nemzetközi sikerig. Ha nekünk anno sikerült, akkor másnak is sikerülhet. Minden ilyen vállalkozás egy-egy újabb ablak a világra, egy újabb buborék, amiben lehetőség van. Amiben megéri dolgozni, amiért érdemes az országban maradni. Nekem ez az igazi küldetésem.

A sikeres üzletemberek történeteiben van sok-sok bukás, megannyi újrakezdés, jó néhány törés és így tovább, egészen addig amíg fel nem érnek a csúcsra. A te pályád is ilyen volt?

Szerintem minden pálya ilyen. Amikor valami túl jól ment, akkor nagyon könnyen a fejembe szállt. Kellett pár józanító pofon ahhoz, hogy alázatot tanuljak. De sajnos vannak a vállalkozói létnek alapvető dilemmái is. Alkuk, melyeket vagy így, vagy úgy, de végül megkötünk. A sikerért áldozatokat kell hozni, mert nem adják ingyen. A rengeteg munkára pedig rámehet az egészségünk, megsínyli a családunk is. Így talán érthető, hogy túl egy váláson, évekig zsibbadó bal karon, pár pánikrohamon már kevésbé vagyok éhes a sikerre. Már nem kell, hogy mindenáron nyerjek, megtanultam elengedni dolgokat.

Van az a mondás, mely szerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő, de te erre alaposan rácáfolsz, hiszen a feleséged nem mögötted, hanem melletted áll otthon és a munkában egyaránt. Hogy látod, egy női vállalkozónak néha több nehézséggel is meg kell küzdenie?

Nem alaptalan a mondás. Amikor az NNG-t építettem, az akkori feleségem tartotta a frontot minden másban. Ha az ember sikeres céget akar építeni, bizony vannak évek, amikor nincs idő barátokra, hobbikra, sportra, pihenésre, bevásárlásra, háztartásra, semmi másra. Ilyenkor vagy van mellettünk valaki, aki családot épít körénk, vagy nem lesz családunk. A második házasságom már máshogy épül fel, jobban figyelek arra, hogy amit lehet, együtt csináljunk, és otthon is sokkal többet vagyok, kiveszem a részem mindenből. Az a véleményem, hogy női vállalkozóként, főleg gyerekkel még nehezebb elindulni. De ez az egy életünk van, ebbe kell mindennek beleférni.

Ha érdekel, hogyan látja Balogh Petya a vállalkozói szféra jövőjét, akkor vedd meg a Remind bookazine első számát, amelyben megtalálod a teljes interjút vele.

Fotó: saját archívum

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália