hirdetés
Hlima negyvenhét éve foglalkozik szövéssel, első szőnyegét legnagyobb fia születése után készítette el. A mesterséget a falu asszonyaitól nem sokkal azután sajátította el, hogy férjhez ment. A harmincas évei elején járó Saadia és Aicha a Magas-Atlasz vonulatainak egyik festői falvacskájában élnek, nemcsak barátok, ugyanannak a szövőközösségnek a tagjai. A nők által vezetett szövetkezetben a szövésen túl a szőnyegek értékesítésének megszervezésével is foglalkoznak. Számukra a szőnyegek a függetlenséget jelentik. Társaik mellett ők azok a nők, akik a mai napig életben tartják Marokkó világhírű, ma is élő népművészeti ágazatát, az háztáji szőnyegszövést. Körösényi Bori, az Abra alapítója öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felkutatja, és elhozza Magyarországra az ő szőnyegbe szőtt történetüket.
Öt évvel ezelőtt, az Abra (akkor Berber Budapest) márka születésének idején Körösényi Borinak az volt a célja, hogy megismertesse a magyar közönséggel a marokkói szőnyegeket. Azonban minél több időt töltött a szövőnők társaságában és minél inkább megismerte a személyes történeteiket, projektje annál inkább vált küldetéssé. „Az általam megismert női szövőközösségek önmagukban rendkívüliek, pláne, ha melléjük tesszük a modern összhatású szőnyegeiket” – mondja.
A kézi készítésű, népművészeti értékkel bíró háztáji szőnyegeket kifejezetten női szőnyegszövő kollektívák készítik, akik többnyire az Atlasz-hegység elszigetelt falvaiban élnek. Sokszor gyerekként, édesanyjuktól tanulnak szőni, de akadnak olyanok is, akik felnőttfejjel kezdenek bele a hagyományosan női mesterségbe. „Van egy fiatal nő” – meséli Bori – „aki sosem tanulta, de amikor megtalálta a nagymamája szövőszékét, autodidakta módon sajátította el a szövést, képezte magát, végül behúzta a barátnőit is. A közösség minden tagja azért tanult meg szőni, hogy vállalkozást indíthassanak. Persze ez senkinek sem a fő tevékenysége, mindenki a földművelés, a háztáji gazdálkodás meg persze a háztartás vezetése és a gyereknevelés mellett foglalkozik vele.”
Sajnos sok szövőnő esik a kizsákmányolás áldozatául. A marokkói szőnyegpiacon úgynevezett middlemanak, azaz áruforgalmi közvetítők tisztességtelen felvásárlásai révén jutnak a boltokba a rurális kézművesek szőnyegei. Bori a problémát felismerve azonban úgy döntött, hogy más utat választ: személyesen keresi fel a szövőnők közösségeit, és fokozatosan épít ki egy közvetlen kapcsolati hálót a női szövő kollektívákkal. Az együttműködés mára méltányos üzleti formátummá nőtte ki magát – a kizsákmányoló middlemanek nélkül. Az ide vezető út azonban nem volt egyszerű.
Bori a helyi dialektusokat beszélő tolmácsokkal járta az Atlasz-hegységet, hogy rátaláljon ezekre a közösségekre. „Sok-sok kutatás és utazás során álltak össze a mostani szövőcsapataink” – magyarázza. „Az útvonalaink ajánlások révén alakultak, de a legtöbbször lyukra futottunk. Sok esetben nem női kollektívákba, hanem férfi szőnyegkereskedőkbe botlottam. Volt olyan szövőcsapat, amivel teljesen véletlenül találkoztunk. Betértünk egy faluba, és megkérdeztük, hogy nincs-e ott véletlenül valaki, aki sző.
Aztán kiderül, hogy a menedékházat üzemeltető férfi felesége szőnyegeket készít, hogy annak az unokatestvére is sző, és mindeközben képbe kerültek a szomszéd nénik is.
Egyszer csak ott termett húsz nő, akik rendszeresen szőttek szőnyegeket, de még nem volt szervezeti formájuk arra, hogy ezt üzletszerűen csinálják. Úgyhogy elkezdtünk velük beszélgetni…”
Boriék olyan közösségekre is bukkantak, akik már szervezetben, üzemszerűen működtek. „Az üzemszerű működés azt jelenti, hogy van egy közös, bérelt helyiségük, ahol felállítottak nyolc szövőállványt, és váltásban használják őket. Nekik sokszor már van üzleti modelljük arra, hogy milyen formában működjünk együtt.”
„Marokkó-szerte keressük a szövőnőket, mindig egy-egy régiót fedezünk fel. Például a Magas-Atlasz tájait járjuk be, és hat-nyolc potenciális szövőkollektívát keresünk fel, akikről vagy hallottunk vagy véletlenül találkoztunk velük. Ezek közül ideális esetben egy olyan közösség lesz, aminek a tagjaival hosszú távon együtt tudunk működni” – mondja Bori, aki az eltökélt szövőnőket magas beszerzési árakkal és állandó megrendelésekkel igyekszik támogatni.
A szőnyegeken fellelhető szimbólumok tájegységenként, közösségenként változnak, azonban a nők általában mindenütt saját élettörténetüket, hangulatukat, örömüket, nehézségeiket és akár közösségük ősi históriáit dolgozzák a szövetbe.
„A textíliákba jókívánságokat is szőnek a használók számára, ezért a szőnyegeknek egyfajta védelmi szerepük is van, megvédik a tulajdonosukat az élettel járó nehézségektől.”
Ha valaki a webshopon keresztül vásárol, mindig tájékozódhat arról, amit az adott szőnyegről tudni lehet: ki készítette, honnan származik, vagy éppen miért került rá dinoszaurusz motívum. „Ha pedig valaki bejön a boltba, az sokkal nagyobb teret biztosít annak, hogy meséljünk a szőnyegekről. Viszont vannak szövőcsapatok, akik nem szeretnek túl sok információt kiadni magukról” – teszi hozzá Bori. „Abba azért ők is belemennek, hogy a vásárlóknak küldjünk róluk képet.”
Azon túl, hogy a színes és puha gyapjúszőnyegek elképesztő kézműves alkotások, amelyek bármilyen lakást otthonossá tesznek, számtalan plusz réteg teszi őket még értékesebbé, olyan tárgyakká, amelyekhez sok kapcsolódási pont vezet.
„A szőnyegek sokszor erőteljesen tükrözik a készítők személyiségét, és ezt a hívóerőt a vásárlók is érzik. Egyre többen gondolkoznak tudatosan a lakberendezés tekintetében és foglalkoznak azzal, hogy ne a tömegtermelésben készült tárgyakkal legyenek körülvéve. A marokkói nők történetein keresztül pedig kapcsolódhatnak a szőnyegekhez” – mondja Bori, aki azt is észrevette, hogy egyre nagyobb az igény az emberekben a természettel való kapcsolódásra, amit a rusztikus, natúr felületek hoznak be.
„Ezeknek a textíliáknak a tökéletlenség is a sajátjuk, ami a háztáji szövésből ered. Ez terápiás hatással bírhat abban a tökéletesség kultuszban, amelyben mindannyian élünk” – folytatja. „A vásárlók szeretik felfedezni ezeket a kis tökéletlenségeket. A szövőnők sem törekednek tökéletességre, sőt! Ha nagyon szabályos vagy szimmetrikus egy szőnyeg, gyakran tudatosan vétenek benne hibát.”
Bori szerint a szőnyegek szerethetőségének esetében az is szempont, hogy kaput nyitnak egy új kultúra megismerésére. Ezért indították el az Abra honlapján a blogot is Történetek néven, amelyen a szőnyegszövő nőket mutatják be. „Szeretném közelebb hozni a szőnyegeket készítő nők kultúráját az emberekhez, mert hiszem, hogy általuk nyitottabbá válunk mind egy másik világ, mind a saját életünkről való gondolkodás felé.”
Fotók: Varga Matti; termékfotók: Biró Dávid; Bori portré: Bazánth Ivola
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
hirdetés
