A mesterséges intelligencia megölheti a valódi zenét?

Hamarosan mesterséges intelligencia írja és adja elő a legnagyobb slágereket? A zenészek szerint lassan a testtel! Szalóky Bálint írása.

Amióta a különféle chatelési és rajzolási lehetőségeknek hála a mesterséges intelligencia széles körben megismerhetővé vált, az emberek kíváncsisága mellé természetesen belopózott a félelem. Mi történik, ha a gépek teljesen elveszik a munkánkat? Mi történik, ha leuralják vagy tökéletesen imitálják a kultúránkat? Attól egyelőre nem kell tartanunk, hogy úgy járunk, mint a Terminátor-szerű jövőképekben, ugyanakkor a megfelelő szabályozás sürgetése a különféle területeken rendkívül indokolt – nem véletlen, hogy az amerikai forgatókönyvírók jelenleg zajló sztrájkjának is sarkalatos pontja, hogy korlátozzák a mesterséges intelligencia írói munkában való részvételének lehetőségeit.

Remind magazin

Every Breath You Take

A különféle zenei alkotók sorra fogalmazzák meg aggályaikat, hiszen a mesterséges intelligencia bárki kérésére ír például verset vagy dalszöveget egy-egy kedvelt alkotó stílusában. Ezen a ponton pedig már csak idő kérdése, hogy ne mindössze utánérzés, hanem az eredeti szerző munkáitól megkülönböztethetetlen műalkotás kerekedjen belőle. A Police zenekar egykori frontembere és basszusgitárosa, Sting nemrégiben a BBC-nek nyilatkozva elmondta, „a zene alapjai az emberiséghez kötődnek, és az elkövetkező években mindannyiunknak meg kell majd vívnia a mesterséges értelemmel szembeni csatát”. Az ausztrál Nick Cave is kritizálta, hogy többtucatnyi szám íródott a saját stílusában a ChatGPT segítségével. A zenész szerint ez az emberi lét felettébb groteszk megcsúfolása.

Azért nem minden alkotó zárkózik el ennyire radikálisan az új technológiától. David Guetta, a népszerű francia DJ például szeretné jobban megismerni az ebben rejlő lehetőségeket, ugyanakkor egyetért azzal, hogy a mesterséges intelliencia felvet bizonyos etikai aggályokat – itt természetesen a szerzői jog kérdéskörére gondol. Sting úgy véli, ha valahol működőképes lehet az AI, az valóban az elektronikus zene, de sietve hozzáteszi: „az érzelmet kifejező daloknál elképzelhetetlennek tartom, hogy egy AI szám megérintsen. Számomra a számítógépekkel generált képek is rendkívül unalmasak, és ugyanezt érzem a mesterséges zenéknél.” Ugyanakkor az elektronikus zene művelői bizonyára kétkedve fogadják Sting állítását, miszerint a számítógépes technológiák és az érzelmek nem férnek össze, és hasonlóan gondolhatják a CGI-t használó szakemberek és művészek.

Remind magazin

Úton a toplistákra

Még áprilisban hódította meg a TikTokot és más social platformokat a látszólag két nagyágyúhoz, Drake-hez és The Weekndhez köthető Heart on My Sleeve című szám. A probléma csupán, hogy a két zenésznek a dalhoz valójában semmi köze. Egy lelkes TikTok felhasználó az AI segítségével használta a két művész hangját, az egyik feltöltés alatti comment tanúsága szerint pedig nem a technológiai lehetőségek demonstrálása, hanem egyfajta bosszú vezérelte. Állítja: éveken át nagy kiadóknak dolgozott szellemíróként fillérekért, a jövő azonban már itt kopogtat az ajtón.

Harcra fel!

Az egyik legnagyobb kiadónak számító Universal Music Group levélben értesítette a streaming platformokat – például a Spotify-t, YouTube-ot és az Apple Musicot –, hogy figyeljenek rá: számos valódi előadóhoz társított, valójában viszont mesterséges intelligencia generálta, „fiktív” zene tűnhet fel a közeljövőben, így legyenek résen, mit engednek át a szűrőiken. Természetesen a Heart on My Sleeve-et már a figyelmeztetések előtt eltávolították, de nem elég gyorsan: mindössze néhány nap elég volt ahhoz, hogy 11 millió nézőhöz jusson el, és azóta újra és újra feltűnik a színen. A Universal arra kérte a szolgáltatókat, a tartalmaiknak egyáltalán ne adjanak hozzáférést az AI-nek. Abban bíznak, hogy így nem lesz lehetősége az ott rendelkezésre álló zenékből tanulnia és gyakorolnia.

Remind magazin

Sting a BBC interjúban az eddigiekhez hozzátette, „az eszközök akkor hasznosak, ha mi irányítjuk őket. Azonban körültekintőnek kell lennünk, nem szabad teljesen átadnunk a kormányt.” A Universal Music Group a CNN-nek eljuttatott közleményében ennél sarkalatosabban fogalmazott: „A zenei ökoszisztéma összes szereplőjének oldalt kell választania. Vajon a művészek, zeneszerető rajongók és az emberi kreativitás oldalára állnak, vagy a csalók, hamisítók és szerzői jogokat sárba tiprók mellé?”

A jövőben bizonyára nem csak a ChatGPT és társai, de azok a módszerek is rohamosan fejlődnek, amelyek segítik az AI tartalmak kiszűrését. Remélhetőleg a jogszabályi környezet figyelembe fogja venni a jogos szerzői aggályokat, és a bürokrácia fel tudja venni a tempót a technológiával.

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el a jövő automatizált háztartásáról szóló cikkünket is!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?