A március 20-án 86 éves korában elhunyt Chuck Norris mémmé válása nem véletlen. Egy könnyen felismerhető karakter, egy közösen épített mítosz, és egy jó adag irónia találkozása kellett hozzá. Az internet pedig pontosan az a közeg, ahol ezek a tényezők felerősíthetik egymást, és így egy akciófilmsztárból digitális (nép)mesehős válhat.
A mémek alapanyaga: felismerhetőség és túlzás
„A kutatások szerint elsősorban azokból válik mém, akik valamilyen módon „kiemelkednek” a tömegből, eltérnek az átlagtól, például különleges a megjelenésük, a viselkedésük, vagy van egy könnyen azonosítható, kiragadható karakterjegyük, egy harsány karakterük, jellegzetességük. Jó példa erre a hazai mémsztár, Arató András nyugdíjas villamosmérnök, vagy ismertebb nevén Hide the Pain Harold, akinek jellegzetes, fájdalmat leplező mosolya univerzális élethelyzetek szimbólumává vált” – mondja dr. Zelena András hozzátéve: „Chuck Norris esetében nem egyetlen arckifejezés vagy gesztus lett ikonikus, hanem maga a „típus”: az elpusztíthatatlan, rendíthetetlen, lehetetlen felett is úrrá lévő férfi archetípusa. Bár ezt a karakter a filmvásznon testesítette meg a színész, ez a jellem vagy figura könnyen leválasztható a konkrét filmjeiről, és szinte bármilyen helyzetre „ráhúzható”.
Kollektív jelentésadás: amikor a közösség mítoszt épít
A szakember szerint a jelenség megértéséhez kulcsfontosságú, hogy megismerjük az úgynevezett kollektív jelentésadás fogalmát is. Ez azt jelenti, hogy egy közösség közösen ruház fel egy figurát bizonyos tulajdonságokkal, amelyek idővel túlmutatnak a valóságon. Úgy kell ezt elképzelni, ahogyan például a magyar néphagyományban Mátyás király az „igazságos” jelzővel él tovább, vagy Rózsa Sándor, aki a narratívában „a szegények megmentője” lett azáltal, hogy a gazdagoktól elvette a javaikat.
Ugyanígy Chuck Norris is egyfajta modern folklórhőssé vált. A különbség csak annyi, hogy ez a mítosz már nem szájhagyomány útján, hanem az interneten terjed.
Az irónia mint hajtóerő
A Chuck Norris-viccek lényege egyebek közt a túlzás is, hiszen a nemrég elhunyt színészt olyan tulajdonságokkal ruházzák fel a róla szóló mémek, amelyek nyilvánvalóan lehetetlenek, ám épp ez adja a humor forrását. A közösség egyszerre tiszteleg és ironizál, és miközben „mindenhatónak” állítja be, pontosan tudja, hogy ő is „közülünk való”. Ez az irónia különösen jól működik az online térben, ahol a tartalmak gyorsan terjednek, és a felismerhető sémák könnyen újrahasznosíthatók.
Bár Chuck Norris figurája – főként a filmekben megformált keménykezű igazságszolgáltató szerepeinek köszönhetően – nem hétköznapi, a rá épülő mémek mégis gyakran hétköznapi helyzeteket dolgoznak fel. A „végtelen erő” vagy a „legyőzhetetlenség” túlzó képe kontrasztba kerül a mindennapi nehézségekkel, és ez a feszültség humorforrásként működik. Valójában ugyanez a titka a korábban már említett Hide the Pain Harold-nak is: a mém akkor igazán hatékony, ha valamilyen módon kapcsolódik a saját életünkhöz.
Amikor a mítosz túléli a valóságot
A mémesítés egyik legérdekesebb aspektusa, hogy még a halál sem feltétlenül vet véget neki. Ahogy Freddie Mercury esetében is megfigyelhető egyfajta legendásítás, úgy Chuck Norris figurája is várhatóan tovább él majd a kollektív képzeletben. Sőt, paradox módon épp a halandóság ténye erősítheti a mítoszt: a közösség újabb és újabb történetekkel „írja felül” a valóságot, mintha ezzel próbálná megőrizni a karakter halhatatlanságát.
Fotó: Getty Images; Facebook
