„Nem bizonyítani akartam, hanem hiányérzeteket betölteni” – a Tudatos döntések podcast vendége Pistyur Veronika

A siker mögött ritkán húzódik meg egy egyenes út, leginkább kanyarok, hiányérzetek és újrakezdések sorozata van a háttérben. A Tudatos döntések podcast legfrissebb epizódjában Pistyur Veronika mesél arról, hogyan lett egy nehéz gyerekkorból induló, folyamatosan kereső fiatalból a hazai üzleti közeg egyik meghatározó alakja. Szerző: Juhász Marianna

A hiányérzet, mint iránytű

Pistyur Vera története nem klasszikus karrierív. Gyerekkorában musicalénekesnő, később jogász szeretett volna lenni, de ami igazán meghatározta az útját, az a korai tapasztalatokból fakadó belső hiányérzet volt. Ez a hiányérzet – saját megfogalmazásában – a méltóság keresése. Annak a világnak a vágya, ahol az emberek igazságosabb és egyenlőbb feltételek között élnek. Bár tisztában van vele, hogy a szerencse óriási szerepet játszik minden életútban, mégis folyamatosan azt kereste, és ma is azt keresi, hogyan lehetne ezt a hatást csökkenteni, és tudatos eszközökkel egy kicsit igazságosabbá tenni a világot. Ez a gondolat nemcsak személyes motiváció, hanem minden döntésének közös nevezője lett.

Tanulás mint menedék

Gyermekként a tanulás számára nem egyszerűen eszköz volt, hanem biztonsági zóna. Eminens diákként gyorsan megtapasztalta a siker és az elismerés érzését; azt, amit otthon kevésbé kapott meg. Ez a minta felnőttként is végigkíséri az életét, hiszen ha hiányzott neki valami, azt tanulással pótolta.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen televízióst tanult, ami akkoriban kiemelkedő lehetőség volt, hiszen a kereskedelmi televíziózás első generációját ismerhette meg személyesen. De már az első év végén újabb egyetemet, újabb területet keresett, így elősként a kulturális antropológiában, majd a nemzetközi kapcsolatok tudományában mélyedt el. Látszólag ezek széttartó irányok, valójában azonban Pistyur Veronika, aki jelenleg a Bridge Budapest ügyvezetője és az Octogon Ventures partnere tudatos építkezésbe kezdett. Ahhoz, hogy több lábon állhasson, többféle világot meg kellett értenie és ismernie. „Nem bizonyítani akartam, hanem hiányérzeteket betölteni” – így magyarázta meg mérhetetlen tudásszomját a podcastbeszélgetésben.
A beszélgetés egyik fontos felismerése, hogy a tudatosság nem feltétlenül egy előre megtervezett, lineáris pálya, hanem sokkal inkább döntések sorozata, amelyek mögött belső motivációk – kíváncsiság, izgalom, hiány – húzódnak meg.

A Budapest Bridge megszületése: hatás, nem profit

A Bridge Budapest 2013-ban született meg, és nem cégként, hanem tudatosan egy olyan szervezetként, amelynek célja nem az volt, hogy profitot termeljen, hanem az, hogy hatást gyakoroljon. A kiindulópont egyszerű volt: az üzleti közegben nem mindig a teljesítmény és a tudás határozza meg az érvényesülést, és ezen szerettek volna változtatni. A Bridge így lett egyfajta híd különböző világok, startupok, nagyvállalatok és a szélesebb társadalom között. A Budapest Bridge kapcsán Pistyur Veronika saját szerepét először olyan tolmácsként határozta meg, aki a különféle világokat összeköti, majd építő lett, mert általában szeret a nulláról létre hozni új dolgokat. De ott van benne a történetmesélő is, aki narratívákban gondolkodik, ma pedig már sokkal inkább olyan karmesterként látja önmagát, aki összhangot teremt.

Az üzlet mint történet

Veronikának meggyőződése, hogy az üzlet valójában történetek rendszere, vagyis jó és rossz történetek egyensúlya. Az üzlet célja pedig nem más, mint hogy egyre több jó történet szülessen; olyanok, amelyek nemcsak sikeresek, hanem értéket is teremtenek. Ez a szemlélet magyarázza azt is, miért lett Pistyur Veronika az üzleti élet „csendes szupersztárja”: nem láthatóságra törekedett, hanem hatásra.
A beszélgetés végén visszatér egy személyes, mégis univerzális motívum: az izgalom szerepe a döntésekben. Pistyur Veronika számára ugyanis fontosabb iránytű, hogyha valami érdekes és energiát ad, abból nagy eséllyel születik valami értékes. Ez a hozzáállás pedig jól összefoglalja az egész eddigi pályáját, és egyúttal azt üzeni: nem mindig a „helyes” döntések visznek előre, hanem azok, amelyek valóban megmozgatnak bennünket. A világ pedig nem lesz tökéletes, de minden döntéssel lehet egy kicsit jobb. És talán épp ez a tudatosság lényege.

Regisztrálj a Revolut Businessre a linkünkön keresztül, és szerezz 35 000 Ft üdvözlő bónuszt. Minimum 0,01 EUR vagy ennek megfelelő összegű helyi pénznemben történő feltöltés szükséges. Csak új felhasználók számára. A promóció 2026.04.29-ig érvényes. Előfizetési díjak, valamint a promóció és a Business ÁSZF érvényesek. @RevolutBusiness #RevolutBusiness
Szponzorált tartalom. A részletekért és a feltételekért látogass el a weboldalra.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

„Szeretnék inspiráció és példakép lenni más nők számára” – Interjú Axente Vanessa divatmodellel és üzletasszonnyal

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

Lehet-e úgy élni, hogy ne a félelmeink, hanem a kíváncsiságunk vezessen? Kánya Kata szerint igen. A színésznő, televíziós műsorvezető és...

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

Az idén immár 35. alkalommal megrendezendő Művészetek Völgye Fesztivál a kortárs művészet bemutatásán túl a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, és...

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

A Tudatos Döntések EXTRA négyrészes podcastsorozata különleges utat járt be Erdélyi Zoltán hagyományos tibeti orvossal és buddhista tanítóval. A beszélgetés...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

Tudatos vagy ösztönös? – villáminterjú Al Ghaoui Hesnával

Bőrfiatalító kezelések kisokos

Már nemcsak azért eszünk, hogy ne éhezzünk – Te tudod, mik azok a funkcionális élelmiszerek?