Depresszió, koncentrációzavar, fáradság – A PMDD nem úri mulatság

Melyik nő ne ismerné a PMS, azaz a premenstruációs szindróma jellemzőit? A menstruáció előtt jelentkező hangulatingadozás, az alhasi görcsök, a pᆳás, a fáradságérzet a vérzés előtti hormonszint-zuhanással együtt járhatnak. A tudomány álláspontja szerint egy ideális ciklus nem befolyásolja a nők teljesítőképességét, de mi a helyzet akkor, ha már hetekkel a menzesz előtt jelentkezik a PMS – méghozzá extrém erős tünetekkel? Országh Kitti írása.

Utazásom a PMDD körül

Az Instagram és a Tiktok (legalábbis a női egészséggel kapcsolatos, jelentéktelenebb része) tele van olyan reelekkel, melyekben a nők keserédesen viccelődnek azon, hogy minden hónapban egy-két hétig el akarnak válni a férjüktől. Még a The Sun is lehozott egy beszámolót a témában. Abból is látszik, mennyire kevés a hiteles információ a PMDD-t, vagyis a premenstruációs diszfóriás zavart illetően, hogy az érintettek online fórumokon, csoportokban beszélik át a hatékonynak tűnő praktikákat hangulatingadozás ellen.

Engem nagyjából nyolc hónapja ért el a PMDD gyanúja, a férjem hívta fel a figyelmemet az egyetlen napon belül is radikálisan váltakozó hangulatomra. Persze a bennem élő feminista azonnal farkast kiáltott, hát nekem ne mondja egy férfi, hogy PMS-ezek! Később, némileg higgadtabb hangulatban végiggondoltam az egyébként finoman és kedvesen megfogalmazott észrevételeit – és aggódni kezdtem.

Ugyan másfél éve szültem, de az orvostudomány egyelőre nem támasztotta alá vagy cáfolta volna, hogy ez összefügghet a PMDD megjelenésével. Már az ovulációm után, akár két héttel a menstruációm előtt letaglózó fáradságérzet jelentkezett napközben is, egy-két óra alatt olyan mélységekbe repítve, hogy le kellett feküdnöm a semmiből felbukkanó melankólia kíséretében. A depresszió érzete nem véletlen, a PMDD-vel élők hangulatzavara a depresszió súlyosságáig fajulhat.

Mi az a PMDD?

A premenstruációs diszfóriás zavar súlyos állapot, amiben az érintett nők idegrendszere fokozott reaktivitással válaszol a ciklus egyébként természetes hormonális ingadozásaira. Ez az érzékeny állapot akár a vérzést megelőző két, de minimum egy héttel kezdődik, a hangulatzavar pedig elérheti a klinikai depresszió súlyosságát, a teljesítő- és koncentrációs képesség ilyenkor jelentősen romlik, pihenésre sem enyhülő a fáradságérzet, aluszékonyság vagy éppen álmatlanság kísérhetik.

Jellemzőek az emésztési gondok, nem ritka az öngyilkossági gondolatok felbukkanása sem. A PMDD vizsgálata a tudománynak is feladja a leckét, akárcsak a női egészség, a hormontudomány számos területe, így a PMDD kutatása is gyerekcipőben jár, és könnyen lehet, hogy a jelenlegi diagnosztikai kritériumok pár év múlva idejét múltnak számítanak.

pmdd

Hogyan vedd észre?

Mára szerencsére létezik tudományos követelményrendszer a PMDD leírására, ám ha magyar nyelven keresünk szakembert a problémánk kezelésére, tátongó ürességérzettel zárhatjuk a Google-keresést. Annyi biztos, hogy korábban a hormonegyensúly zavaraként tartották számon, mostanra viszont a tudomány álláspontja az, hogy a PMDD a ciklusunk során természetesen emelkedő, majd csökkenő ösztrogén és progeszteron hormonok miatt bukkan fel, a fiatalkorban elszenvedett traumák hajlamosíthatnak hajlamosíthatnak rá, de idősebb életkorban is kialakulhat.

Hogyan kaphatjuk vissza önmagunkat?

A jelenlegi orvosi protokoll a hormonális fogamzásgátlót és az antidepresszánsokat, pszichoterápiát alkalmazza a PMDD tüneteinek enyhítésére, én is pszichiáter gyógyszeres segítségét kértem. Önmagában ez természetesen nem elég, mert a tüneti kezelés mellett komplex megközelítés kell: terápiára, valamint endokrinológushoz is eljutottam. Sokan félnek a PMDD gyógyszeres kezelésétől, én is ellenálltam az utolsó pillanatig, de rájöttem, feleslegesen. A PMDD kezelése ugyanis teljes életmódváltást kíván. Az elmúlt másfél év érzelmi hullámai miatt én is kimerültem fizikailag, lelkileg is (hello, friss anyukák!), így extra támogatást adok a szervezetemnek.

A barátcserjét kifejezetten hasznosnak tartják a PMS és a PMDD kezelésére is. A vérzésem előtt jelentkező, és napokig éjszaka is kínzó fejfájásom enyhülését remélem tőle. Gyógyszertárban kapható még a kisebb dózisú Premens kapszula: ezzel még csak most ismerkedem. A Healthline cikke ajánlja még a ligetszépe olajat és a gingkót is, én az orvosom tanácsára Ashwhagandhát szedek, hétről hétre érezhetően jobban lettem tőle.

Attól mindenkit óvva intenék, hogy bevásárolja az összes, piacon elérhető étrend-kiegészítőt, különösen gyógyszer szedése mellett. A fenti felsorolás a személyes tapasztalataimból merít, de nem biztos, hogy az említett készítmények mindenkinek használnak. Az én tapasztalatom az, hogy érdemes egyszerre csak egy újdonságot kipróbálni, és nem árt orvossal egyeztetni, mielőtt valamilyen kúrába belevágnánk.

A PMDD nem vicc, nem úri mulatság, nem csak a fejedben létezik, hanem egy, – végre – a tudomány által is komolyan vizsgált tünetegyüttes, aminek a feltérképezésével a kutatók régóta adósai a nőknek. Egyelőre keveset tudunk róla, de ez napról napra változik.

Fotó: Darina Belonogova / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében...

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében...

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna