hirdetés
Talán 30 voltam, amikor tudatosult bennem, milyen gyorsan telik az idő. Mellbevágott, hogy három évtized hipp-hopp elrepült. Aztán 40 évesen hirtelen szorongani kezdtem, hogy mi várhat még rám érett nőként, színésznőként. Kapok-e majd egyáltalán szerepeket, vagy kiradíroznak, lecserélnek, ahogy sajnos sokszor az 50 pluszos nőket. De az 50. születésnapom elhozta a megnyugvást: már nem akartam senkinek megfelelni és elengedtem az elvárásokat. Ez olyan felszabadító volt, hogy onnantól őszintén tudtam örülni saját magamnak, az életem minden sikerének vagy épp kudarcának is.
Arra is rájöttem: miért kellene elfogadnom, hogy az öregedés azt jelenti, az ember vágja a centiket a végéig? Inkább meg kell élni az élet minden pillanatát. Nekem is bőven van még mit tennem.
Mindig is sokat mozogtam, mert jólesett. De idővel finoman jelezni kezdett a testem – itt-ott kicsi fájdalmakkal –, hogy már nem kellene akkora erőbedobással sportolnom, nem kell megnyernem 50 évesen az olimpiát. A térdoperációm meg is állított, lassabban regenerálódtam, mint húszon évesen, amikor szintén megműtötték a térdemet. Azt mondtam magamban, ez így nem oké, és azóta ebben is tudatos vagyok, odafigyelek, mit bírok és meddig. Azért mostanában van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy a munkám miatt hektikusan sportolok. Pedig ebben is kellene a rendszeresség. Nagyon igyekszem.
Több baráti társaságom is van, akikkel gyakran találkozunk. Az alvás a gyenge pontom, arra nem jut elég idő. A munkámban a szabadságot választottam, otthagytam a kőszínházi létet, saját előadásokat hozok létre. Egy fantasztikus csapattal dolgozunk, én csaknem minden folyamatban részt veszek, az előadás kitalálásától a plakáttervezésen át egészen addig, hogy hol lépjek fel. Tombol bennem a kreatív szenvedély, tele vagyok ötletekkel. Olykor aztán túlpörgetem magam. Itt jön a stresszkezelés: muszáj valahogy rendet tennem az elmémben, időt szánni a lecsendesülésre. Ehhez viszont az kell, hogy elengedjem a munkámban az operatív feladatokat, csak az alkotói folyamatokban vegyek részt.
A meditáció nagyon tud segíteni, számomra az is meditáció, amikor a lakásomat díszítgetem, vagy egyedül sétálok az erdőben. Bármilyen önismereti munka meghozza az eredményét, még ha sokszor fájdalommal jár is.
Nem küzdök az öregedés ellen, az idő múlásának nyomai, ha akarom, ha nem, úgyis meglátszanak. Nekem az anti-aging leginkább arról szól, hogy kényeztetem magam. Szeretek kozmetikushoz járni, élvezem a masszázst, ha van kedvem hozzá, jólesik csinosan felöltözni, kisminkelni magam.
Azzal, hogy leraktam bizonyos dolgokat és vállaltam a felelősséget mindenben magamért, megértettem a működésemet, és ez elképesztő minőségi változást hozott az életemben. Egyszerűen tudom magam szeretni ezért, s az önszeretet belső békét teremt, ami meglátszik rajtam.
A környezetemben rengeteg jó példa van. Nemrégiben ugyanakkor szomorú tényekkel szembesültem. Meghívást kaptam egy kerekasztal-beszélgetésre, és ott egy friss reprezentatív kutatás eredményét mutatták be az életkorral kapcsolatos negatív előítéletekről Magyarországon. A felmérést a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon készítette. Azt eddig is tudtam, hogy öregszik a társadalom, de azt nem, hogy az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot. Ez még nem baj, csakhogy az 50 pluszosok fele azt gondolja magáról, hogy túl öreg bizonyos tevékenységekhez. Több mint harmaduk nem is vág bele valami újba az életkorával kapcsolatos aggodalmak miatt. A kutatásból az is kiderült: akik negatívan tekintenek az öregedésre, kevésbé hajlandók a jólétükért tenni, ezért rosszabbak is a jövőbeli kilátásaik.
Fotó: Jaksa Tímea, Takáts Kriszta
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
hirdetés
