„Nem küzdök az öregedés ellen” – Interjú Pokorny Lia színésznővel

Nehéz megállapítani a pontos életkorát, bár ő maga sosem titkolja. Annyi biztos, a külseje arról árulkodik, hogy rendben van önmagával. Pokorny Lia színésznővel László Krisztina beszélgetett az öregedésről!
 

Ha visszaemlékszel, mikor érezted először, hogy öregszel?

Talán 30 voltam, amikor tudatosult bennem, milyen gyorsan telik az idő. Mellbevágott, hogy három évtized hipp-hopp elrepült. Aztán 40 évesen hirtelen szorongani kezdtem, hogy mi várhat még rám érett nőként, színésznőként. Kapok-e majd egyáltalán szerepeket, vagy kiradíroznak, lecserélnek, ahogy sajnos sokszor az 50 pluszos nőket. De az 50. születésnapom elhozta a megnyugvást: már nem akartam senkinek megfelelni és elengedtem az elvárásokat. Ez olyan felszabadító volt, hogy onnantól őszintén tudtam örülni saját magamnak, az életem minden sikerének vagy épp kudarcának is.

Arra is rájöttem: miért kellene elfogadnom, hogy az öregedés azt jelenti, az ember vágja a centiket a végéig? Inkább meg kell élni az élet minden pillanatát. Nekem is bőven van még mit tennem.

 

Ahhoz, hogy ezt elérd, fizikailag is jól kell lenned. Mit teszel a fizikai erőnléted megőrzésért?

Mindig is sokat mozogtam, mert jólesett. De idővel finoman jelezni kezdett a testem – itt-ott kicsi fájdalmakkal –, hogy már nem kellene akkora erőbedobással sportolnom, nem kell megnyernem 50 évesen az olimpiát. A térdoperációm meg is állított, lassabban regenerálódtam, mint húszon évesen, amikor szintén megműtötték a térdemet. Azt mondtam magamban, ez így nem oké, és azóta ebben is tudatos vagyok, odafigyelek, mit bírok és meddig. Azért mostanában van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy a munkám miatt hektikusan sportolok. Pedig ebben is kellene a rendszeresség. Nagyon igyekszem.

 

A longevity tudomány alappillérei – egészséges táplálkozás, mozgás, alvás, stresszoldás és a szociális kapcsolatok – közül melyik az, ami könnyen megy és melyikben van még mit fejlődnöd?

Több baráti társaságom is van, akikkel gyakran találkozunk. Az alvás a gyenge pontom, arra nem jut elég idő. A munkámban a szabadságot választottam, otthagytam a kőszínházi létet, saját előadásokat hozok létre. Egy fantasztikus csapattal dolgozunk, én csaknem minden folyamatban részt veszek, az előadás kitalálásától a plakáttervezésen át egészen addig, hogy hol lépjek fel. Tombol bennem a kreatív szenvedély, tele vagyok ötletekkel. Olykor aztán túlpörgetem magam. Itt jön a stresszkezelés: muszáj valahogy rendet tennem az elmémben, időt szánni a lecsendesülésre. Ehhez viszont az kell, hogy elengedjem a munkámban az operatív feladatokat, csak az alkotói folyamatokban vegyek részt.

 
pokorny_lia_oregedes
 

Van-e valami bevált módszered a lecsendesedésre?

A meditáció nagyon tud segíteni, számomra az is meditáció, amikor a lakásomat díszítgetem, vagy egyedül sétálok az erdőben. Bármilyen önismereti munka meghozza az eredményét, még ha sokszor fájdalommal jár is.

 

Aging vagy anti-aging?

Nem küzdök az öregedés ellen, az idő múlásának nyomai, ha akarom, ha nem, úgyis meglátszanak. Nekem az anti-aging leginkább arról szól, hogy kényeztetem magam. Szeretek kozmetikushoz járni, élvezem a masszázst, ha van kedvem hozzá, jólesik csinosan felöltözni, kisminkelni magam.

Azzal, hogy leraktam bizonyos dolgokat és vállaltam a felelősséget mindenben magamért, megértettem a működésemet, és ez elképesztő minőségi változást hozott az életemben. Egyszerűen tudom magam szeretni ezért, s az önszeretet belső békét teremt, ami meglátszik rajtam.

 

Hogy látod magad körül, Magyarországon az 50 pluszos embereknek milyen a hozzáállása az öregedéshez?

A környezetemben rengeteg jó példa van. Nemrégiben ugyanakkor szomorú tényekkel szembesültem. Meghívást kaptam egy kerekasztal-beszélgetésre, és ott egy friss reprezentatív kutatás eredményét mutatták be az életkorral kapcsolatos negatív előítéletekről Magyarországon. A felmérést a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon készítette. Azt eddig is tudtam, hogy öregszik a társadalom, de azt nem, hogy az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot. Ez még nem baj, csakhogy az 50 pluszosok fele azt gondolja magáról, hogy túl öreg bizonyos tevékenységekhez. Több mint harmaduk nem is vág bele valami újba az életkorával kapcsolatos aggodalmak miatt. A kutatásból az is kiderült: akik negatívan tekintenek az öregedésre, kevésbé hajlandók a jólétükért tenni, ezért rosszabbak is a jövőbeli kilátásaik.

 

Fotó: Jaksa Tímea, Takáts Kriszta

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

5 longevity trend Vámosi Viktóriától a hosszú és egészséges életért

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

EZ IS ÉRDEKELHET

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób