Az érzelmeink annyira kötődhetnek az étkezési szokásainkhoz, hogy gyakran automatikusan egy finomság után nyúlunk, valahányszor dühösek vagy stresszesek vagyunk; és tesszük mindezt anélkül, hogy átgondolnánk, mit is csinálunk. A döntésünk nem véletlen. Az étel íze, a rágás ugyanis eltereli a figyelmünket és megnyugtat, ha például egy közelgő esemény vagy egy konfliktus miatt aggódnánk, de egy fájdalmas helyzet kezelése helyett is gyakran a vigasztaló ételeket választjuk.
Érzelmi evés: nem a tested eteted
Érzelmi evésről akkor beszélünk, amikor valaki valamilyen hangulati, érzelmi állapot hatására annak ellenére enni kezd, hogy valódi biológiai, testi éhséget érezne. Miután ez az evéskényszer akár 10-20 perccel a jóllakottság után is azonnal jelentkezhet, nem köthető teltségérzethez vagy akár éhséghez.
„Ezért is szokták azt mondani, hogy az érzelmi éhség a nyak felett, vagyis a fejünkben fogalmazódik meg, míg a testi éhség a nyak alatt, vagyis a gyomorban keletkezik. Ám ezek sokkal inkább szimbólumok, mert az „úgy ennék valamit” vagy az „úgy megkívántam valamit” gondolat sokkal mélyebben születik meg bennünk. Az érzelmi evés ugyanis egy érzelemszabályozási probléma, és nem csupán csak egy kósza gondolat.” – mondja dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeuta, aki Mire éhezel? című legújabb könyvében egy középkorú nő küzdelmein keresztül mutatja be, hogy a túlevés mögött milyen lelki okok és milyen megküzdési nehézségek állnak.
Ezek a túlevés lelki okai
Arra kérdésre, hogy milyen lelki okok húzódhatnak meg a túlevés mögött, dr. Lukács Liza azt válaszolja, gyakorlatilag bárminek lehet a hiányát evéssel pótolni. Az érzelmi evést kiválthatja a stressz, a magány, a szomorúság vagy a háttérbe helyezett személyes igények. Ezek a feszültséget okozó érzések a leggyakrabban 8 fajta pszichológiai éhséget váltanak ki. A leggyakoribb hiányállapotok, amelyekre túlevéssel reagálnak az emberek az a szexuális éhség, a szeretetéhség, a kapcsolódási, az elismerési, a cselekvési, az ingeréhség, a produktivitási éhség és a strukturálási éhség.
Nemcsak negatív érzés vezethet érzelmi evéshez
Az érzelmi evést leggyakrabban a ki nem mondott, fel nem ismert vagy az elfojtott érzések váltják ki.
„Van, hogy valaki egyáltalán nem ismeri fel az érzést, ami az étel utáni sóvárgást kiváltja belőle. Van olyan páciens, aki érzi, hogy miért fordul vigaszért az evéshez, csak kifejezni nem tudja, és az is gyakori, hogy valaki egy jóval korábbi elakadás miatt lesz kényszerevő, mert például még gyermekkorában megtiltották, hogy kifejezze valamivel kapcsolatban az érzéseit.” – mondja dr. Lukács Liza hozzátéve: sokáig azt tartották, hogy az érzelmi evés csak negatív emócióhoz kapcsolódhat, azonban pozitív érzelmek is kiválthatják. Megjelenhet valamilyen fokozott izgatottság, például várakozás, öröm vagy boldogság hatására is.
„Ebből is jól látszik, hogy nem feltétlenül az érzelmek minősége határozza meg az érzelmi evést, hanem ez egy általánosabb feszültségkezelési probléma. Ezek az érzelemszabályozási zavarok akár nagyon korai életkorra is visszanyúlhatnak, hiszen az érzelemszabályozásunk gyökerei is a gyermekkorra vezethetők vissza. A körülbelül kétéves korban jelentkező dackorszakban a düh érzésének kifejezése sok gyermeknél meglehetősen látványos reakciókkal jár. Sok múlik azon, hogy a szülők hogyan reagálnak és mennyire engedik a különböző érzelmek kifejezését. Ott vannak mellette és megnyugtatják a gyermeket, ha nagyon fél, nagyon szomorú vagy nagyon dühös, vagy elnyomni, megváltoztatni akarják az adott érzelmet, és nem élheti meg, mondván, nem szabad félni, vagy ha dühös, akkor bezavarják a szobájába, hogy majd akkor jöjjön ki, ha megnyugodott. Ilyen élmények sorjáznak az érzelmi evéssel küzdő emberek történetében.”
Sok múlik az otthonról hozott mintán
Az, hogy valaki túlevéssel, túlzott alkoholfogyasztással, szerencsejátékkal vagy egyéb szenvedélybetegséggel reagál-e a feldolgozatlan érzelmekre, jelentősen függ attól, hogy a családjában kitüntetett jelentősége volt-e az evésnek, szorosan összekapcsolódott-e negatív vagy pozitív társas helyzetekkel, élményekkel. Fontos azonban leszögezni, hogy a falászavar vagy a túlfogyasztással járó evési probléma nem biológiai addikció, hanem viselkedéses függőség.
Az evés kapcsolódhat a közös, jó hangulatban eltelt ünnepekkor megrendezett összejövetelekhez, amikor összegyűlt a család, és egy jó kapcsolódási pont volt a közös főzés, étkezés. Ez még így rendben is van. A kérdés az, hogy az étkezésen túl is tudtak-e egymáshoz kapcsolódni? Része volt-e a kapcsolatoknak a figyelem, a valahová tartozás élménye vagy a támogatás? Ha ezeket az élményeket helyettesíti az evés, akkor mondhatjuk azt, hogy túl nagy jelentőséget kap egy család életében, amelyet a gyermekek hibás evési szokások, evési zavarok vagy érzelmi evés formájában tovább visznek magukkal. A mindennapokban azonban gyakran kapcsolódnak az evéshez negatív megnyilvánulások is, amelyek átszövik egy család kommunikációját, például, hogy ki mit és mennyit eszik, túlsúlyos-e, ne egyen, vagy diétázzon.
„Ha a szülő krónikus diétázó, és sokszor elhangzik a szájából, hogy „jaj, most bűnöztem, ezt nem kellett volna megenni”, akkor a gyerekben ez úgy csapódik le, hogy a jóízű étkezés bűn vagy hiba. Megeshet az is, hogy ha a szülő nehezen elérhető, nem figyel, nem nyújt megfelelő támaszt, akkor a gyerek evéssel nyugtatja magát, mert az étel gyakran kéznél van. Ehhez jön még hozzá, hogy a legtöbb magyar háztartásban sok a feleslegesen felhalmozott étel. Ráadásul, ha még használják önmegnyugtatásra, figyelemelterelésre vagy konfliktusmegoldásra is, akkor hamar kialakul, hogy a gyermek is automatikusan az ételhez nyúl, ha nehézség vagy kudarc éri.” – hangsúlyozza a pszichológus.
A bőség zavara
Bár az evészavarokhoz kapcsolódó tudományos kutatás mindössze néhány évtizedes múltra tekint vissza, az érzelmi evés mögött rejlő feszültségszabályozási nehézség nem újkeletű probléma. Dr. Lukács Liza szerint vélhetően régen is létezhetett, csak nem ebben a formában. Eleve kevesebb étel volt az otthonokban, jobban be kellett osztani. Manapság az élelmiszerek állandó elérhetősége, a felhalmozás, a fogyasztói társadalom folyamatos evésre buzdítása fokozza az érzelmi evés megjelenését. Ehhez jönnek még az otthonról hozott hibás evési minták és szokások, amelyek generációról generációra átadódnak és a változó körülményeink ellenére sem bíráljuk felül azokat.
Azonban nem minden érzelmi evéssel küzdő ember túlsúlyos, ugyanis vannak, akik egészséges ételeket rágcsálnak egy-egy érzelem hatására, vagy akkor, ha nem tudnak mit kezdeni egy adott érzelmi szituációval. Éppen ezért nehéz pontos adatot meghatározni, hogy hazánkban mennyien küzdenek kifejezetten érzelmi evéssel. A túlsúlyos és elhízással élők körülbelül 25 százaléka érintett, férfiak és nők között nagyjából azonos eloszlással.
Akaraterő és gyógyítás
„Az érzelmi evés elhagyása nem az akaraterőn, hanem sokkal inkább az evéshez, az ételhez való viszonyunk átalakításán és az érzelemszabályozás megtanulásán múlik. Annak, aki normál testsúlyú, egészségesen étkezik és nincs gondja a túlfogyasztással, annak más az evési késztetése. Amikor nem érez biológiai éhséget akkor az étel látványa semmit nem vált ki belőle. Míg egy másik ember, aki krónikus súlytöbblettel él, és aki különböző érzelmi állapotaiban nyugtatja magát evéssel, számára az étel olyan többletjelentéssel bír, amely valódi éhségérzet nélkül is fokozza az evési késztetését és elkezd sóvárogni az étel iránt. Az akaraterő szerepét sokan hangsúlyozzák, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen késztetéssel szemben kell mozgósítanunk azt a bizonyos akaraterőt” – véli a krízistanácsadó szakpszichológus.
Jó hír, hogy az érzelmi evés az érzelmi elakadás, a hibás evési minták feltárásával és az érzelemkezelés megtanulásával gyógyítható. Bár a késztetettség élménye olyan erős lehet, hogy a személy úgy érzi drogként vonzza az étel, sokkal inkább érzelemszabályozási zavar áll a probléma hátterében és nem biológiai függőség.
„Az érzelmi evés gyógyítása során a teljes mentális háttérrel dolgozunk, és nem csak a tüneti kezelésre koncentrálunk, bár mindvégig figyelünk az evésre is, hiszen tünetként is jelentősége van. A tünetet okozó érzelmi háttér és a megküzdési készségek rendezése, fejlesztése aztán az evéstől teljesen független egyéb életterületekre és a személy kapcsolataira is pozitív hatással lesz. Ha a páciens elsajátítja azokat a készégeket, amelyek a helyes érzelemszabályozáshoz kellenek, és átalakítja az evéshez fűződő, korábbi hibás viszonyát, akkor a felépülés tartós.”
Fotó: Pexels
Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!
