Megünnepelhetjük-e a nőnapot?

Honnan indult és hová tart? Van-e ma létjogosultsága? És ha igen: mégis mit ünneplünk nőnapon?

Évekkel ezelőtt egy olyan munkahelyen dolgoztam, ahol a nőnap szitokszónak számított. Női kollégáim a szemüket forgatták, ha szóba került a téma, és a hideg rázta őket a gondolattól is, hogy férfi kollégáink ne adj’ Isten virággal meg csokival kedveskedjenek nekik aznap (nem is mert ilyesmire vetemedni senki). Ők nem csak évente egyszer, minden nap nőnapra vágytak.

Vajon, ha azt szeretnénk, hogy a nemek közötti egyenlőség minden lehetséges területen megvalósuljon, tényleg fel kell hagynunk a nőnap ünneplésével? 

Én nem gondolom. Sokkal inkább hiszek abban, hogy újra kell gondolunk, mit jelent számunkra a nap, amikor megállunk egy pillanatra, visszanézünk saját és nőtársaink eredményeire, és büszkén, egymást támogatva haladnunk azon az úton, amelyen az őseink indultak el.

Honnan hová tartunk?

A nőnap eredete azokhoz a nőjogi mozgalmakra vezethetők vissza, amelyek elindították az nemek közötti egyenlőségért folytatott harcot. Az első nőnapot 1909-ben az Egyesült Államokban tartották többek között az előtt a negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő előtt tisztelegve, akik egy kora tavaszi napon 1857-ben a téli álmából ébredező New York utcáira vonultak, hogy felemeljék a hangjukat a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentéséért. Egy évvel később aztán a Koppenhágában tartott Szocialista Internacionálén Clara Zetkin és Luise Zietz német politikusok javasolták, hogy tegyék nemzetközivé az ünnepet. Ezt követően Ausztria, Dánia, Németország és Svájc is megtartotta a nőnapot.

Bár már azelőtt is szerveztek hozzá kapcsolódó eseményeket, Magyaroszágon a nőnap ünneplését a Rákosi-korszakban tették kötelezővé, és tűzték ki az időpontját március 8-ra szovjet mintára. Valószínűleg azok az országok, akik Zetkin és Zietz vagy Emmeline Pankhurst meg Florence Nightingale nevére asszociálnak Leniné helyett, könnyebben engedik bele magukat a nőnapi ünneplésbe, és lássuk be, elüzletiesedése sem dobott március 8. renoméján.

A Nemzetközi Nőnap hivatalos honlapja azonban úgy definiálja az eseményt, mint a nők társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai eredményeit ünnepli. Emellett a nemek közötti egyenlőség létrejöttének felgyorsítását támogató kezdeményezések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ha jólesik, ünnepeld meg bátra a nőnapot! Tisztelegj a múlt- és jelenbéli nőjogi aktivisták előtt, legyél büszke a női sikerekre – a nagyszerű tudósokra, sportolókra, írókra vagy akár a mindennapok hőseire –, és gondold végig, mit tehetsz te azért, hogy a nők közösségének támogató tagja lehess, hogy hogyan állhatsz ki családtagjaid, barátaid vagy éppen kollégáid mellett.

Ezt a hetet szeretnénk azoknak az inspiráló nőknek szentelni, akiknek értéket hoztak a világba, és akiktől rengeteget tanulhatunk, ha megismerjük a történetüket. Kövesd az oldalunkat vagy a közösségi média platformjainkat, ahol megosztjuk azokat az írásainkat, amelyek ránk is nagy hatással voltak. Következzenek ezek közül kedvenceink:

Leonora Carrington regényes élete

A lovaktól származtatta magát, vászonra vetette az őt kísértő lidércnyomásokat és soha senkinek sem hajtott fejet. Leonora Carrinton különc gondolkodó és kora kiemelkedő szürrealista művésze volt. Regényes életéből erőt meríthetünk ahhoz, hogy felülvizsgáljuk a felénk irányuló társadalmi elvárásokat és a magunk útját járjuk.

Kattints, és olvasd el a cikket!

Remind magazin

A Gerbeaud-unoka, akik sosem hajolt meg

Elischer Edit neve a legtöbbünk számára valószínűleg ismeretlen, pedig a 20. század regénybe illő alakja Gerbeaud Emil unokája volt, akit mégsem a híres nagyapa, sokkal inkább saját érdemei miatt érdemes megismernünk. Hulej Emesével, az Unoka a Gerbeaud-házból című kötet szerzőjével beszélgettünk.

Kattints, és olvasd el a cikket!

Remind magazin

Ha egy nő nagyon akar valamit, azt eléri

Mörk Leonóra az újságírást, szerkesztést cserélte fel az írói karrierre, nemrégiben jelent meg tizenkettedik könyve, ami egy kicsit eltér a rá jellemző, cselekményekben gazdag, történelmi témájú regényektől. Most ugyanis 15 vagány nő történetét meséli el három évszázadból, akik a férfiak uralta világban a saját útjukat járták.

Kattints, és olvasd el a cikket!

Remind magazin

Baleset bénította meg a jobb kezét, ma festőként ad vissza a világnak

Három évvel ezelőtt, egy piciny görög sziget lankáin robogózva érte baleset az akkor még pénzügyi területen tevékenykedő Antalik Lilit. A testi-lelki traumák feldolgozásának folyamata igazi katalizátorként hatott: vászonra, majd falakra kezdett festeni, végül a multik világának is búcsút intett. Gyógyulástörténete inspirációt jelenthet mindenkinek, aki a tudatos döntések erejét kutatja, hiszen Lili egyfajta projektként tekintett elhatározására: újra mozgatni fogja a kezét.

Kattints, és olvasd el a cikket!

Remind magazin

Számára nincs lehetetlen

A Junior Prima-díjas Eke Angéla, miután elvégezte a Színművészeti Egyetemet, a Márkus Sándorral közösen alapított Nylon Group nevű formációval kísérleti bábszínházon dolgozott. A világ számos pontján léptek színpadra, nemzetközi díjat nyertek el. Angéla több nagysikerű televíziós sorozatban szerepelt, mint például a Tűzvonalban és az Apatigris, szabadúszó színművészként szerepeit mostanában többek közt a Trojka Színházi Társulással játssza.

Kattints, és olvasd el a cikket!

Remind magazin

Fotó: Tima Miroshnichenko / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Semmi sem számít jobban emberi kapcsolatainknál

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...
japan_magyar_sef

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A sushi pultnál nincs kapkodás. Inkább a csend és a koncentrálás uralkodik. Az olaj itt nem serceg a serpenyőben, a...

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Az utóbbi időszakban egyre többen fogalmazták meg, hogy a Gen Z már nem az a generáció, amelyik csak vár és...

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

Május első vasárnapján az anyaságot ünnepeljük. Amikor ezen a napon az érzéseimen gondolkodtam, eszembe jutottak azok az idők, amikor minden...

EZ IS ÉRDEKELHET

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

„A jó szex nem luxus: hormonálisan és lelkileg is véd az öregedés ellen” – Krizsó Szilvia vendége Bibók Bea

Nem a sport miatt lesz alacsony növésű a tornász és ó-lábú a focista

„Ami korábban félelmetes volt, ma már szabadság” – a Tudatos döntések vendége Pokorny Lia