Anti-aging helyett aging! – Beszélgetés László Krisztina főszerkesztővel a Remind legújabb lapszámáról

A kor vajon csak egy szám, vagy sokkal inkább iránytű, amely megmutatja, merre érdemes tovább haladnunk az életünkben? Nem szolgál-e minket jobban, ha az örök fiatalság helyett a kiegyensúlyozott, egészséges öregedés kulcsát keressük? László Krisztinával, a Remind Bookazine főszerkesztőjével a legújabb lapszám kapcsán beszélgettünk.
 

Mit gondolsz, a kor valóban csak egy szám?

Mivel az életünk véges, én úgy gondolom, hogy nem. Mindenki, aki megszületik, egyszer elmegy erről a földről. Persze sokat tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk, és viszonylag jó fizikai, mentális és érzelmi állapotban éljük végig azt az időt, ami megadatott nekünk. Vannak, akik azt gondolják, hogy a kor valóban csak egy szám, és ötvenévesen is úgy szeretnének élni, ahogyan húsz-, harmincéves korukban, de ez idővel rányomja a bélyegét a lelki és a mentális állapotukra, merthogy csalódni fognak.

A sejtjeink öregednek, a testünk pedig – bármennyire szeretnénk karban tartani – idővel meg fog változni, és ehhez hozzá kell szoknunk.

De természetesen – ahogy ez a lapszám is rámutat – valamilyen szinten mindenkinek a saját kezében van az egészsége, és sokat tehetünk azért, hogy megőrizzük a mentális, fizikális és lelki egészségünket.

 

„Lassan mindent tudok az anti-agingről, de mit kell tudnom az agingről, anti nélkül?” – teszi fel a kérdést Forgács Nóra Kinga is a Minden, amit mindig is tudni akartam az öregedésről – de féltem megkérdezni című cikkében.

Ez az egyik kedvenc cikkem! Nóra arról ír benne, hogy ideje lenne az anti-aging helyett az agingre koncentrálnunk, vagyis nem arra, hogyan küzdjünk az öregedés ellen, hanem arra, hogy hogyan simuljunk bele és próbáljunk meg a lehető legszebben, legegészségesebben, legkönnyedebben bizonyos kor fölött. Ez a kérdés általában negyven és ötven év között szokott felmerülni az emberek életében, amikor először suhintja meg őket az idő múlása.

 

A longevity mit mondd erről?

A longevity sem azt mondja, hogy maradjunk örökké fiatalok. Szalóky Bálintnak van egy érdekes írása a bookzine-ban a témában. Egyúttal azt a kérdést is felteszi, hogy miért vágyunk az örök életre? Vannak olyan anti-aging biohackerek, akik iszonyatosan küzdenek azért, hogy minél jobban kitolják az életkorukat. Én viszont azt gondolom, hogy fontosabb az, hogy inkább nyolcvan-kilencven évet éljünk, de az utolsó tíz évünk jól teljen. A tudomány próbálkozik azzal, hogy minél jobban kitolja az életünket, és azt is látjuk, hogy sokkal tovább élünk, mint nagyanyáink, de én csak akkor szeretném megélni a százhúsz éves kort, ha garantálva van, hogy minőségi életet élhetek.

 
aging
 

Neked milyen eszközeid vannak arra, hogy egészséges, minőségi életet élj?

Az én titkom a jóga. Tizenhárom évvel ezelőtt kezdtem el intenzíven jógázni és felfedezni a jótékony hatásait. Felismertem, hogy nemcsak a fizikális testre hat, mentálisan is képes helyre rakni az embert és a lelki állapotát is egyensúlyba tudja hozni. Ez egy olyan eszköz, ami minden fronton fel tudja venni a harcot az öregítő problémákkal, azokkal a működésekkel, amelyek mellett gyorsabb az öregedés folyamata és a minőségi élet is egyre távolabb kerül. Mivel huszonöt éve a női sajtóban dolgozom, és sok mindenről írtam már, rengeteg érdekes emberrel találkoztam és szakértővel beszélgettem, van már egyfajta rálátásom arra, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy egészséges életet éljek, és erre igyekszem odafigyelni. Rendszeresen mozgok: jógázom és túrázok. Évente kétszer tartok léböjt kúrát, ami igazi energiabomba, ilyenkor érzem, hogy fiatalodnak a sejtjeim. Természetesen a táplálkozásomra is odafigyelek, ahogy megyek bele az időbe, egyre kevesebb édességet eszem, egyre kevesebb alkoholt iszom és egyre több zöldség van a tányéromon. Nekem ezek az eszközeim.

 

A munkádnak köszönhetően ezúttal szintén egy izgalmas emberrel ismerkedhettél meg, ugyanis te készítetted el a címlapinterjút Vámost Vikivel, akinek nemcsak az életútja, a szakmája is nagyon izgalmas.

Viki élő bizonyíték arra, hogy van élet a modell karrier után, és bele lehet vágni valami teljesen újba negyven felett. Viki táplálkozási terapeutaként dolgozik Londonban – magyarként ezzel nagyon kevesen foglalkoznak –, emellett elindult a longevity irányába. Magát health check expertnek nevezi, én magyarul úgy fogalmaznám meg, hogy egészségügyi mérések szakértője. A munkája nagy részét az teszi ki, hogy véranalízist készít orvosok számára: olyan vérteszteket, amelyek sokkal összetettebbek egy laboratóriumi rutinvizsgálatnál. Rengeteg mindent meg lehet állapítani a vérből. Viki testén most is volt egy vércukorszint mérő eszköz, amelynek az eredményeit folyamatosan mutatta a telefonjára telepített applikáció. A fotózás alatt megmutatta nekünk, hogy az, hogy mikor és mit eszik, hogyan hat a vércukorszintjére.

Mivel a kutatások azt mutatják, hogy a korral nő a vércukorszint, ötven év felett fokozottan oda kell figyelnünk arra, hogy mit és mikor eszünk, hogy ne ugráljon jobbra-balra, mert abból hosszú távon baj lehet.

 

Rengeteg izgalmas és elgondolkodtató anyag született ebben a lapszámban is. Mit mondanál, mi az, amit ezek a cikkek egységesen üzennek?

Az öregedés sokáig tabutéma volt a társadalomban. Nem beszéltünk róla – ahogyan a halálról sem –, mindenki titkolta a korát. Én azt veszem észre, hogy hál’ Istennek ez ma már változik. Egyre többet beszélünk a témáról, egyre inkább tisztában vagyunk vele, hogy föl kell készülnünk az öregedésre, ahogyan arra is, hogy mi lesz velünk az utolsó éveinkben. Ennek a lapszámnak az az üzenete, hogy ne tabusítsuk az öregedést, ne tabusítsuk a halált, hiszen mindkettő az életünk része, mindkettőre fel lehet készülni. Idejekorán tehetünk azért, hogy az öregedés folyamata szép legyen.

 

Felcsigáztunk? Kattints, és rendeld meg a Remind Bookazine tizedik számát, amelyben bővebben olvashatsz az öregedés témájáról!

Kiemelt kép: Lábady István; fotó: Szente Lulu

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

A lét kérdéseinek megfejtései – A kulisszák mögött Vági Bencével, a Recirquel alapítójával

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...
japan_magyar_sef

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A sushi pultnál nincs kapkodás. Inkább a csend és a koncentrálás uralkodik. Az olaj itt nem serceg a serpenyőben, a...

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Az utóbbi időszakban egyre többen fogalmazták meg, hogy a Gen Z már nem az a generáció, amelyik csak vár és...

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

Május első vasárnapján az anyaságot ünnepeljük. Amikor ezen a napon az érzéseimen gondolkodtam, eszembe jutottak azok az idők, amikor minden...

EZ IS ÉRDEKELHET

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

„A jó szex nem luxus: hormonálisan és lelkileg is véd az öregedés ellen” – Krizsó Szilvia vendége Bibók Bea

Nem a sport miatt lesz alacsony növésű a tornász és ó-lábú a focista

„Ami korábban félelmetes volt, ma már szabadság” – a Tudatos döntések vendége Pokorny Lia