Az Artistát 1993-ban hatan alapítottátok, ami most 2025-ben nagyon furcsának tűnik. Hogyan lehetett akkoriban, friss diplomásként, ekkora csapatban egy komoly márkát összehozni?
Imre Katalin: Könnyű dolgunk volt akkor, nem nagyon kellett semmit sem alapítani, folytattuk azt, amit az Iparművészeti Főiskolán is csináltunk. Nem úgy történt, mint most, hogy először csinálsz egy Insta- és egy Facebook-oldalt, elkezded a márkádat építeni és ahhoz passzítod a ruhákat, hanem pont fordítva: először készítettünk ruhákat, és utána a márka magától kezdett el épülni.
Rácz Nóra: A márka szót akkor még egyáltalán nem is használtuk.
Mi csak az Artista voltunk. Minden tervező a saját elképzeléseit valósította meg, gyakorlatilag egy multibrand store-ként működtünk.
A divatbemutatókon is egymás után vonult fel a hat tervező egy-egy kollekciója. Külön dolgoztunk, de egy közösséget alkottunk.
Bátorságnak tűnt akkor, vagy teljesen evidens volt, hogy a Főiskola elvégzése után együtt maradtok, és közösen próbálkoztok valamit csinálni?
Rácz Nóra: Nem volt evidens, csak adódott egy lehetőség, amivel éltünk. Forrai Miki barátunk, akinek a nagyszülei butikosok voltak és volt kapcsolatuk a gyártáshoz is, felajánlotta a segítségét, a menedzserünk lett. Arra gondoltunk, hogy mi tervezzük a ruhákat, az ő kapcsolatai révén pedig legyártatjuk őket.
1994
Miért választottátok pont az Artista nevet?
Imre Katalin: Ez egy szleng szó volt akkoriban a Főiskolán, jelzőként is használtuk. Ha azt mondtuk valakire, ez olyan artista, az azt jelentette, hogy artisztikus, de egyben vagány is. Mi ezt a vonalat követtük, nem akartunk tudatosan megfelelni a névnek, egyszerűen így alakult.
Az első üzleteteket a Petőfi Sándor utcában nyitottátok, abban a házban, ahol anno Király Tamásnak is volt egy ikonikus boltja. Szerencsét hozott nektek ez az egybeesés?
Imre Katalin: Később jöttünk rá arra, hogy ebben a házban volt Király Tamás üzlete is. Mi még nagyon fiatalok voltunk, amikor az az üzlet létezett, leginkább csak vágyakoztunk Király Tamás ruháira és otthon mi varrtuk meg magunknak. A mi üzletünk egy földszinti udvari lakásban volt, amit mi alakítottunk át. Azért kellett ehhez a megoldáshoz fordulnunk, mert sokan voltunk, nem fért volna el az összes kollekció minden darabja egy butikban.
1995
Hogyan találtak meg az emberek a Petőfi Sándor utcai lakásban? Kik voltak az első vásárlóitok?
Rácz Nóra: Nem volt nehéz akkoriban kitűnni a tömegből, mert nem volt túl nagy kínálat a ruhaüzletek, ruhamárkák terén. Bármit csináltunk, azonnal ott termett egy tévéstáb, örültek, hogy végre történik valami, amiről hírt lehetett adni. Láttak minket az emberek a tévében, ami jó reklám volt.
Imre Katalin: Rengeteget plakátoztunk a városban, mi készítettük el a plakátokat is. A divatbemutatóinkat nem online hirdettük, hanem plakátokkal. Ez is szuperül működött.
Az emlékezetes budapesti Gellért fürdő halljában megrendezett bemutatónkra 800-an voltak kíváncsiak, szájhagyomány útján terjedt a hír, hogy lesz ez az esemény.
Stampf Katalin: Az első ismertséget a Zebra bemutatónk hozta meg nekünk, nem volt anyagi keretünk a megszervezésére, a fantáziánkat használtuk, abból dolgoztunk, amink volt. A barátainkat kértük modelleknek, az Örökmozgó filmszínházban felállított paravánok mögött öltöztek át. A moziból kértük az áramot, az utcán egy magnóból üvöltött a zene, és a „manökenek” a zöld jelzésre átvonultak a zebrán, majd a következő lámpaváltásnál visszajöttek.
2019
Kik voltak akkoriban a konkurenciáitok? Volt egyáltalán konkurencia, aki hasonlókat csinált, mint ti?
Rácz Nóra: Nem nagyon voltak akkor még befutott magyar tervezők. A Kaláka Design Stúdió a 90-es években már elég ismert volt, ők nálunk idősebbek, illetve utánunk egy évvel indult el az Orlando márka. Zoób Kati is akkoriban indította a márkáját és S. Hegyi Luciának is volt már akkor üzlete. De ők teljesen más irányvonalat képviseltek, nem tekintettük őket konkurenciának.
A 90-es évek igazi „aranykor” volt Magyarországon, a rendszerváltás után kinyílt a világ, a fiatalok rengeteg lehetőséget kaptak, mindenki bizonyíthatott. Aztán átcsúsztunk a 21. századba, az internet megjelenésével iszonyatosan felgyorsult a világ. Ti hogyan éltétek meg ezt a változást?
Rácz Nóra: Magyarországon a divatmárkák közül nekünk volt először saját weboldalunk, 1997-ben vettük meg a domain nevet. Akkoriban volt egy angol befektetőnk, aki nagyon képben volt a technikai újdonságok terén.
Hogyan kerültetek kapcsolatba egy külföldi befektetővel a 90-es években?
Imre Katalin: Patrick nemzetközi jogász volt, Magyarországon élt, Köves Ábel – aki akkoriban még az Artista tervezője volt – tolmácsolt neki, így ismerte meg az Artistát, és látott benne lehetőséget. Először az ő bérelt villájában, a Rózsadombon mutattuk be a ruháinkat külföldi ismerőseinek, diplomata feleségeknek, akik megvásárolták a darabokat. Csináltunk néhány Artista Klasszik kollekciót, ami nem is volt annyira klasszikus stílusú. Az angol befektető kinyitotta előttünk a világot, vele együtt vettünk részt a Virtual Mirror projektben közösen a Glasgow-i Egyetemmel.
Egy olyan virtuális tükröt fejlesztettünk, amellyel a vevő otthon virtuálisan felpróbálhat egy kollekciót, s csak akkor rendeli meg a ruhákat, ha azok tetszenek saját magán.
2020
Ez egy úttörő kezdeményezés lehetett akkoriban! Mi lett a sorsa ennek a projektnek?
Rácz Nóra: Több évig dolgoztunk ezen a projekten, annyira lekötötte az időnket, hogy nem tudtunk kollekciókat csinálni. Őszintén szólva, idővel nagyon unalmassá vált, mert nekünk a teszteléseket kellett elvégeznünk. Egy tudományos folyamatba csöppentünk bele, ami nem volt annyira érdekes, ezért mi idő előtt kiszálltunk belőle.
Imre Katalin: 2001-ben tértünk vissza újra a tervezéshez, akkor még hatan voltunk a csapatban. Az angol befektető hatására, aki váltig az állította, hogy egy kollekciót kell csinálni, elkészült az első Artista közös kollekció.
Most már hárman vagytok csak. Hova lettek a többiek?
Imre Katalin: Mindenki máshol akadt le a horogról. Köves Ábel, Nóra férje filmproducer lett. Korábban több filmben, reklámfilmben dolgoztunk stylistként, Ábelt elhívták egy filmgyártó céghez dolgozni, és mivel már váltani akart, át is nyergelt a filmes bizniszbe. Iván Juli a férjével kiköltözött Portugáliába, Schön Edina pedig elment tanítani, a KREA iskola textil tanszékét vezette sokáig. Patricktól is elbúcsúztunk, most hárman visszük a márkát.
2022
Jelenleg milyen a munkamegosztás köztetek?
Rácz Nóra: Katival mi ketten tervezzük a ruhákat, Kati pedig egyedül készíti hozzájuk a táskákat.
Stampf Katalin: Sokáig én is ruhákat terveztem, de amikor 2006-ban, a lányom születése után visszajöttem dolgozni, szükség volt táskákra is, amiket egy ideig a ruhák mellett én készítettem. Aztán kiderült, hogy ez a kettő túl sok nekem, Nóra és Kati elegek ketten a ruhákhoz, így megmaradtam a táskakészítésnél.
Most hány kollekciót készítetek egy évben és egy-egy kollekció hány darabból áll?
Imre Kati: Van egy tavaszi-nyári kollekciónk és egy őszi-téli is. Eddig 60-80 darab volt egy kollekcióban, de úgy gondoljuk, ez túl sok. Éppen ezért elhatároztuk, hogy az idei őszi-téliben már csak 40- 45 darab lesz majd.
Rácz Nóra: Azért is kell csökkenteni a darabszámot, mert 2022 óta az összes kollekciónkkal fenn vagyunk egy brit multibrand store – Wolf and Badger – oldalán.
Bármilyen ruhát le tudunk gyártani, amihez van anyagunk, ez azt jelenti, hogy 400 termékünk rendelhető meg ezen az oldalon.
És mivel az a webshop a teljes angol nyelvterületet lefedi, mind a négy évszak működik szinte egész évben, vagyis mindenből szoktak rendelni, nyáron akár a téli kollekcióból, télen a nyáriakból. De a saját webshopunknak is hoz plusz vevőket.
2023
A digitális világ és az online eladás rohamos fejlődése mellett a személyes eladás mennyire fontos még nektek?
Imre Katalin: Azért nagyon fontos, hogy az eladásnak legyen személyes lába is, mert így nem csak saját magunkon próbáljuk fel a ruhákat, hanem valós vásárlókon is. Ez nemcsak a magyar, hanem az osztrák vevőkre is igaz. 1995 óta vannak divatbemutatóink Ausztriában, 2004-ben nyitottuk meg a bécsi üzletünk. Egy ideig Bécsben más multibrand store-okban is kaphatóak voltak a ruháink, de sajnos a Covid járvány ezt elvitte.
S nektek, hogy sikerült túlélni a Covid időszakát?
Stampf Kati: A webshoppal és a maszkokkal. A mikor elkezdődött a Covid, konkrétan március második felében mi már maszkokat csináltunk.
Rácz Nóra: Azért is sikerült túlélni a Covidot, mert nagyon edzettek vagyunk. Sokszor voltunk már a becsukás szélén, de soha nem kellett bezárnunk, mindig történt valami, aminek köszönhetően megmenekültünk. Úgyhogy nem vagyunk ijedősök.
Megtanultuk, hogy egyszer fenn, egyszer lenn, megtanultunk egyensúlyozni, a nevünk is kötelezett erre.
2024
Most éppen hol tartotok? Lenn vagy fenn?
Imre Katalin: Jelenleg egészen kiegyensúlyozottak vagyunk. Mindennek megvan a helye, beállt egy jól működő rendszer, aminek megvan az online lába és a személyes vásárlási lába is.
Meséljetek egy kicsit a márkátokról! Amikor megtervezitek a ruhákat, milyen nőket képzeltek el, akik viselni fogják őket?
Imre Kati: Csak olyan darabokat tervezünk, amiket mi is szívesen viselnénk. Nem a legkönnyebben hordható ruhákat készítjük, de akik megtalálnak minket, mernek játszani.
Szeretnék elvőarázsolni magukból az összes nőt, aki bennük lakozik.
A mi ruháink megerősítik a viselője személyiségét, anélkül, hogy megváltoztatnák őt.
Rácz Nóra: Engem a tervezésnél nem az izgat, hogy milyen típusú nőnek tervezem a ruhát, hanem az, hogy milyenné szeretném tenni a viselőjét. Nem szoktunk senkire semmit ráerőltetni, de ha az üzletben azt mondom a vevőnek, hogy szerintem ezt vagy azt próbálja fel, nem kell megvennie, csak bújjon bele, általában úgy érzi magát a ruhában, mint egy erős, érdekes, izgalmas, igazi nő. Aztán sokszor megveszi, mert úgy érzi, a ruha megváltoztatta – nyilván nem, inkább megtalált benne valamit vagy valakit inkább, akit szívesen lát és elfogadja ezt a változást. Önbizalmat kapott tőle, személyisége legjobbját hozza ki belőle.
2025 és Rácz Nóra, Imre Kati és Stampf Kati
A ruhákat Magyarországon gyártjátok, az anyagokat honnan szerzitek be?
Imre Katalin: Egy olasz ügynökön keresztül többnyire Olaszországból, s ha természetes anyagra nyomtatunk mintákat, akkor azt Olaszországban, vagy Lengyelországban nyomtatjuk, a szintetikus anyagokra pedig itthon kerülnek fel a printek. Nagyon sok saját printünk van, képzőművészekkel dolgozunk együtt például Ludovic Thiriez, Kovásznai György, Duliskovich Bazil, Sarah Arnett és Gaya Arutunjan alkotásait használjuk fel a nyomatokhoz, természetesen az ő engedélyükkel.
Rengeteg mindennel foglalkoztok, mekkora stábbal dolgoztok?
Rácz Nóra: Mi hárman , de van két asszisztensünk, három varrónőnk és egy marketinges kolléga.
Mindannyian nők vagyunk a csapatban, a női erő jól működik nálunk.
Imre Katalin: És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy az Artista mellett mivel foglalkozunk még. Nóráéknak és nekünk is birtokunk van vidéken, ahol gazdálkodunk, és mindhárman sokat táncolunk.
Stampf Kati: Én meg ásvány ékszereket készítek még szabadidőben. S ott van a család is, hármunknak összesen hat gyereke van.
Fotó: Artista
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
