Mediterrán brokkolisaláta – Kóstolj bele az Égei-tenger ízvilágába

Ropogós brokkoli, csicseriborsó, vörösbab, feta sajt és egy isteni citromos-oregánós vinaigrette – mindössze ennyi szükséges ahhoz, hogy egy ellenállhatatlanul friss és kiadós köretet vagy könnyű vegetáriánus főételt készítsünk, mindössze 20 perc alatt.

Ez a saláta – melyet a mediterrán térség merész, napsütötte ízei ihlettek – is bizonyíték arra, hogy nincs szükség különleges, nehezen beszerezhető hozzávalókra és a konyhában eltöltött sok időre ahhoz, hogy igazán finom ételt készítsünk. Ráadásul a saláta 12-24 óra elteltével még finomabb lesz, és akár három napig is eláll.
A brokkolival általában két baj van a tányéron: vagy túl puha és ízetlen, mert hosszú ideig párolták, vagy nyers és rágós. A savas öntetnek köszönhetően a brokkoli textúráját ebben a salátában biztos, hogy nem éri egyik vád sem. A csicseriborsó és a vörösbab pedig nemcsak színt visz az ételbe, hanem laktatóvá is teszi azt. Ettől függetlenül fogyaszthatunk mellé grillezett csirkét vagy sajtot is. Sőt, még a hozzávalókat is lecserélhetjük: adhatunk a salátához fehérbabot, apróra vágott uborkát, vagy pirított fenyőmagot is.

Hozzávalók

Öntet:
80 ml extra szűz olívaolaj
2 evőkanál vörösborecet
1 evőkanál citromlé
1/2 teáskanál reszelt citromhéj
1 evőkanál dijoni mustár
1 nagy gerezd finomra reszelt fokhagyma
1 teáskanál só
1/2 teáskanál fekete bors
1/2 teáskanál szárított oregánó

Saláta:
2 közepes fej brokkoli, megtisztítva és apró darabokra vágva
450 ml üveg giardiniera (olasz savanyúság), lecsepegtetve és felaprítva
450 g konzerv csicseriborsó, lecsepegtetve és leöblítve
450 g konzerv vörösbab
170 g többszínű édes minipaprika, vékonyra karikázva
170 g koktélparadicsom, félbevágva
150 g morzsolt feta sajt
100 g kimagozott olajbogyó, félbevágva
100 g finomra vágott vöröshagyma

Elkészítés
Először keverjük össze egy nagy tálban az öntet összes hozzávalóit, majd készítsük el a salátát. Szedjük rózsákra és mossuk meg a brokkolit, tegyük egy nagy tálba, és adjuk hozzá a giardinierát, a csicseriborsót, a vörösbabot, a paprikát, a paradicsomot, a fetát, az olajbogyót és a hagymát, végül locsoljuk rá az öntettel. Keverjük össze alaposan, hogy az öntet jól bevonja a zöldségeket. A saláta azonnal tálalható, de letakarva hűtőszekrényben akár 3 napig is eláll.

Fotó: Jake Sternquist / Food&Wine

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?