Ifjúsági regény régebb óta ifjúknak (is) – ilyen az iskolai zaklatás

„Ez egy jó könyv, olvasd el!” – mondta az anyám, és átnyújtott egy színes borítójú könyvet. „Hiszen ez egy ifjúsági regény!” – húztam el a számat, mert én már a legnagyobb jóindulattal se vagyok ifjú a magam 50 évével, és az utolsó ifjúsági regény, amit olvastam, az A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója volt. Hol érdekel ez engem? Lakatos Zsófia írása

A téma az iskolai zaklatás

Végül csak rávettem magam, és nem bántam meg, de mennyire, hogy nem! Az „Otthon, svédes otthon” Keszthelyi Gréta Kata második ifjúsági regénye.

Remind magazin

Az írónő is nagyon fiatal, a húszas évei elejét tapossa, ennek ellenére már írt egy sikerkönyvet két éve, ami el is nyerte az olvasók elismerését: 2023 legjobb ifjúsági könyvének választották. Az a könyv az evészavarról szólt, ez a mostani pedig az iskolai zaklatásról. A könyv narrátora és főhőse Sára, tipikus magyar 17 éves, ha van ilyen egyáltalán. Jól szituált, átlagos családban él – apa, anya, két gyerek – gimnáziumba jár, az élete a suli és a barátok körül forog.

A szüleit szereti a maga módján, de azért megvan a véleménye róluk, amit leginkább azzal fejez ki, hogy a szemeit forgatja. Különösen, ha az anyukája szól hozzá, aki egy multinacionális cégnél felsővezető, és ennek megfelelően nagyon sokat dolgozik.
Én körülbelül a tizedik oldalnál értem egyfajta skizofrén állapotba, mert egyrészt átéreztem Sára gondjait – emlékszem még, hogy milyen volt középiskolásnak lenni – másrészt nagyon mélyen együtt éreztem az édesanyjával, mert nekem is van gimnazista lányom. Ez a kettős állapotom a regény végéig megmaradt, egyszerre aggódtam-szorítottam a kamaszlányért, és értettem meg az édesanya küzdelmét.

Sebészi pontossággal adagolt feszültség

A könyv arról szól, hogy Sára és szülei Svédországba költöznek, és ennek a nagylány egyáltalán nem örül. Konkrétan utálja az egészet, látványosan szenved és bünteti a felnőtteket. Aztán valahogy összekaparja magát – mert azért ő alapvetően jó gyerek – és elkezdi az iskolát. Ahol ő a furcsa magyar lány, aki közepesen tud angolul, és egyáltalán nem tud svédül. Bár először úgy tűnik, sikerül beilleszkednie, mikor véletlenül magára haragítja Miss Svédországot, pokollá válik az élete.

Remind magazin

Az írónő sebészi pontossággal adagolja a feszültséget, és azért különösen nehéz olvasni a kamaszlány kálváriáját, mert nemcsak a történéseket, hanem az érzéseit, gondolatait is megosztja velünk. Szinte érezzük mi is a gyomorgörcsöt, a dühöt és kiszolgáltatottságot, amit Sára érez nap mint nap.
Nem árulom el a történet végét, olvassátok el! De ne csak azért, mert tényleg nem lehet letenni a könyvet, hanem azért is, mert testközelből mutatja meg, hogyan alakul ki és hogyan működik az iskolai zaklatás, mit és hogyan érez egy gyerek, akit zaklatnak. Aki lehet a te gyereked vagy az én gyerekem, a te testvéred, vagy az enyém. Mert bárkivel előfordulhat, hogy a gyermekét zaklatják, és akkor nagyon nehéz kérdésekkel szembesülünk. Miért nem mondta el? Miért nem vettem észre? Hogyan segítsek neki?

A téma nehéz, a stílus magával ragadó

Nehéz könyv az Otthon, svédes otthon? A témája nehéz, de a stílusa magával ragadó, vicces és életvidám. Pont olyan, mint egy alapvetően boldog kamaszlány, aki úgy gondolja, őt senki sem érti meg, visszaszól a felnőtteknek, naponta hatszor becsapja az ajtót és harmincszor néz az égre egy délelőtt. Vagyis valójában nagyon-nagyon szerethető.

Fotó: freepik.com; Libri

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

papp_noemi

Ezek a novellák érzelmi hullámvasútra ültetik az olvasót – interjú Papp Noémivel

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával