Húsz évvel ezelőtt rövid ideig egy utazási irodában dolgoztam. Remek fizetést, érdekes feladatokat ígértek, az idegen nyelvek gyakori használatát, fiatalos csapatot, így izgatottan vártam az első munkanapot. A másodikat már nem annyira: kiderült, hogy a négy-ötfős csapatban az lenne a feladatom, hogy külföldi szállodák rövid ismertetőit nyomtassam ki, majd vagdossam fel a papírt, és fűzzem le különböző irattartókba. A miértre azóta sem tudom a választ, hiszen a munka nagy részét már akkor is számítógépen végeztük.
Egy hét után már szinte sírva mentem be. Az járt a fejemben: vajon ezért tanultam évekig, ezért sajátítottam el két idegen nyelvet, hogy papírcetliket vagdossak? Péntek délután, amikor fél hatkor szedelőzködni kezdtem, a kis csapat legidősebb tagja (és szemlátomást vezéregyénisége) megállított. „Mi nem szoktuk ám fél hatkor eldobni a munkát, hanem túlórázunk” – közölte. „Túlórázok majd, ha szükség lesz rá” – feleltem, és megkérdeztem, miért számít, hogy ma este hatkor vagy hétfő reggel kilenckor vagdalom fel a papírlapokat. „Ennél a cégnél így szokás” – felelte. Nem maradtam. Sem aznap, sem a cégnél: a következő héten felmondtam.
X, Y, Z
Mindez húsz évvel ezelőtt történt, és mint ebből sejthető, engem még a legnagyobb jóindulattal sem lehet Z generációsnak nevezni. A GenZ, azaz a 2000 után születettek (egyes források az 1997-2012 közötti tartományt adják meg, bár az éveket néha vitatják – a szerk.) immár néhány éve jelen vannak a munkaerőpiacon is, feletteseik viszont jellemzően a náluk idősebb X vagy Y generációból kerülnek ki.

Így munkahelyi tapasztalataikat az idősebb generációról átszínezi egyfajta alá-fölérendeltségi viszony. Vajon vannak-e olyan tulajdonságok, amelyek az egyes munkavállalókra generációsan jellemzőek? Jobb munkaerő egy X vagy Y generációs, mint egy Z-hez tartozó? Mit gondolnak rólunk, idősebbekről a legfiatalabb munkavállalók, és mit tanulhatunk egymástól? Különböző generációkhoz tartozó munkavállalókat kérdeztünk arról, hogyan látják egymást.
GenZ: magas önérzet, nagy egó?
„Alapvetően úgy akarják az idejüket eltölteni, hogy mérlegelik, hogy az adott tevékenység mennyiben van hasznukra, és nem szeretik azokat az időtöltéseket, amiből szerintük nem származik személyes előnyük. Ez számomra nagyon furcsa, meg kellett szoknom, mi nem ilyenek voltunk. A saját tapasztalataikból akarnak tanulni, ezt is érdekesnek tartom” – osztja meg Z generációsokkal kapcsolatos tapasztalatait egy 12 fős vállalat operatív igazgatója, aki a negyvenes évei végén jár.
„A Z generációsoknak számtalan lehetőségük van, sokkal több, mint nekünk volt. Képesek küzdeni, el is érik a céljaikat, de nem mások érdekében. Egy Z generációs nem azért lesz jó munkaerő, hogy a főnöke büszke legyen rá, hanem saját maga és a saját céljai miatt. Nem tepernek mások elismeréséért, és nehezebben is vehetőek rá másra, mint amit a fejükbe vettek” – vélekedik.
Nem minden munkaadó alkalmazza szívesen a GenZ tagjait: „Tudják, hogy nem kell megbecsülniük az éppen aktuális munkalehetőséget, hiszen könnyedén találnak másikat. Ez a generáció gyengébb oktatást kapott, úgy kerültek ki a közép- vagy felsőoktatásból, hogy kevesebb tudással, alacsonyabb problémamegoldó képességgel, ugyanakkor magas önérzettel és nagy egóval rendelkeznek. Ez a kombináció nem túl szerencsés, én sem szeretem a csapatomat ezzel a korosztállyal bővíteni, ami tudom, hogy nem jó. De nem bírják a túlórát, nincs feladattudatuk, ha vége a munkaidőnek, akkor is hazamennek, ha nincs kész a feladat. Nemrégiben késő estig dolgoztunk egy fejlesztésen, hárman voltunk órák óta vonalban, mindenki a saját otthonából. A legfiatalabb, a Z generációs kérte először, hogy hadd pihenjen egy órát. Másfél óra múlva bukkant fel, és persze nem kért elnézést. Egy területet tudok mondani, ahol sokkal jobbak, ez pedig az egészségtudatosság. De ez valószínűleg azzal függ össze, hogy sokáig szeretnének szépek maradni, ahhoz pedig elengedhetetlen az egészség is.”

Ki megy szemben az autópályán?
Más X generációsok inkább pozitív benyomásokról számolnak be: „Összességében nekem több negatív tapasztalatom van a saját korosztályom vagy a nálam idősebb kollégák munkához való hozzáállásáról. Két fantasztikus kolléganőm is volt, akik meghazudtoltak minden GenZ-hez kapcsolódó előítéletet, és akiktől nagyon sokat tanultam. Szerintem ehhez azonban az kell, hogy nyitottak legyünk. A mi generációnkkal az a baj, hogy elvárjuk, hogy a korunk miatt tiszteljenek bennünket, és elvárjuk azt is, hogy ha valaki fiatalabb, akkor a hierarchiában alánk tartozzon. Aki nem képes X-esként ezt elengedni, sosem fog velük normálisan kijönni. Ha ők felállnak rövid idő után egy munkahelyen, el kellene gondolkoznunk azon, hogy vajon ki megy szemben az autópályán, mert lehet, hogy nekünk is követni kellene a példájukat, és nem elhibázott kötelességtudatból a rendszerbe simulni” – vélekedik egy kulturális területen dolgozó, X generációs munkavállaló.
Az X generáció tagjainak szüksége lenne a pihenésre
Mindezek után lássuk, hogy hogyan látnak minket, X-eseket a fiatalabbak. Nos, kaptunk hideget-meleget egyaránt: „Pedagógusokkal dolgozom egy általános iskolában. Sokszor kevéssé nyitottak az új lehetőségekre, az újfajta tanítási vagy szabályozási módszerekre. Igyekeznek, de a fokozott leterheltség és a fokozott elvárások mellett nemigen van idejük a tanítási módszereiket, élménypedagógiát, hozzáállást is elsajátítani a fejlődő szemléletben, így sokszor megmaradnak abban a szemléletben, amit ők egy teljesen más rendszerben tanultak. Ettől függetlenül vannak nagyon lelkes, segítőkész kollégák, de legtöbbjüknek nagy szüksége lenne a pihenésre” – mondta el egy 24 éves fiatal.
Munkamániás X-esek
Mások sarkosabban fogalmaznak. Meglehet, hogy az a teljesítménykényszer, amiben a mai negyvenesek-ötvenesek élik mindennapjaikat, egy fiatal számára idegennek, riasztónak és értelmetlennek hat. Egy 25 éves angoltanár-idegenvezető szerint például „az idősebbek általában érezhetően fáradtabbak, néhányan akár cinikusak, kiégettek”.
„Az X és az Y generáció sokkal munkamániásabb. A Z generációs nyolc óra után menne haza, pihenni, töltődni, kikapcsolódni” – írta egy másik Z generációs munkavállaló. Egy ügyvédi irodában dolgozó fiatal nő hasonlóan látja a helyzetet: „Számukra a karrier gyakran az élet egyik központi eleme, amelyért sok esetben hajlandóak más szempontokat háttérbe szorítani. Ezzel szemben az én tapasztalatom szerint sok kortársam – hozzám hasonlóan – a munkát az élet fontos, de nem kizárólagos részének tekinti. Emiatt például a rendszeres, kifizetetlen túlóra kevésbé elfogadható számunkra, még akkor is, ha azzal érvelnek, hogy ezáltal több tapasztalatot szerezhetünk és szakmailag fejlődhetünk.”
Sértett főnökök
Az egyik legmarkánsabb különbség tehát a mentális jóllét fontosságában és a munka-magánélet egyensúlyában nyilvánul meg: a Z generációsok ezt érezhetően fontosabbnak találják, mint idősebb kollégáik.

Egy válaszadó az érzelmi intelligencia és az önismeret hiányát érzi az idősebb generáció gyengéjének, mások kommunikációs nehézségekről számoltak be, de érdekes módon az idősebb kollégák érzelmi érettségének hiánya mutatkozik itt meg: „Bár elvileg nyitottságot mutattak a véleményünkre és kritikus észrevételeinkre, amikor ezeket valóban megfogalmaztuk, a beszélgetések olykor személyeskedésbe fordultak, annak ellenére, hogy kifejezetten bátorítottak bennünket a visszajelzésre. A felmondás kezelésével kapcsolatban is hasonló tapasztalataim voltak: azt gyakran személyes sértésként értelmezték. Ilyen helyzetekben előfordult, hogy a felmondási idő alatt a légkör feszültté vált, és a vezetők sértett módon viselkedtek, ami a mindennapi munkavégzést kellemetlenné tette.”
Kibeszéljük egymást?
A kommunikációs problémák más szituációban is jelen vannak: „Az idősebb generációnak sokkal fontosabb a formalitás a kommunikáción belül. A GenZ-nek szüksége van a miértekre, míg a többiek általában szó nélkül csinálják, amit a főnök kér.”
„Mi, a Z generáció a gyors, rövid kommunikációhoz szoktunk. Az X és Y generáció inkább meetingeket és e-maileket használ, ami időpocsékolás és unalmas.” A pletykálkodásból viszont, úgy tűnik, visszavehetnénk mi, X-esek: „Amikor a konyhában vagyok, és más csapatok idősebb tagjait hallom beszélgetni, néha felidegesít, hogy kibeszélik egymást egymás háta mögött, és folyton kárognak.”
Legyünk rugalmasabbak és empatikusabbak!
Úgy tűnik, hogy az unos-untalan hangsúlyozott csapatszellem az idősebb kollégák között leginkább csak egy jól hangzó szólam: „Gyakran hangsúlyozták, hogy »csapatként« működünk, ugyanakkor ha komolyabb probléma – például egy hiba – merült fel, ez a csapatszellem gyorsan háttérbe szorult.”
Sok válaszadó említette negatívumként a nyitottság hiányát, a ragaszkodást a régi, megszokott, ám nem jól működő rendszerekhez vagy folyamatokhoz. A fiataloknak jólesne, ha idősebb kollégáik egyenrangú félként kezelnék őket: „Számomra fontos lenne, hogy elérhetőek legyenek a kollégák, és az igazgató is. Ne csak nekem kelljen utánuk futni, hanem ők is keressenek, ha kérdésük vagy elintéznivalójuk van. Ne vegyék alapnak, hogy mindent tudnak. Támogassák a fiatal és pályakezdő kollégákat, legyenek rugalmasabbak és empatikusabbak.”

Határidők, struktúra, problémamegoldás
Másoknak vegyesek a benyomásaik idősebb kollégáikról. „Kissé idegesítő tulajdonságuk a feledékenység és a halogatás, cserébe viszont közvetlenek, érdeklődők és segítőkészek.” „Sok szakmai és élethelyzeti tapasztalatuk van, így jó mentorok. A határidőket komolyan veszik. Hosszabb távon gondolkodnak, nem csak gyors eredményekben, és jól strukturálják a munkát.”
A Z generációsok problémamegoldó-képességek és tapasztalatok tekintetében is jobbnak érzik maguknál az idősebbeket: „Sokkal több tapasztalatuk van, és átfogóan látják a problémát, a projektet, így pillanatok alatt útba tudnak igazítani, ha kérdésem van.”
Szexizmus helyett tisztelet
A válaszok között többször is megjelent az idősebb (általában férfi) kollégák atyáskodó, ne adj’ isten szexista hozzáállása a fiatal kollégák (általában a nők) felé. „Amikor ezekkel kapcsolatban jeleztem, hogy számomra problémásak, a reakció sokszor az volt, hogy túlérzékenynek vagy humorérzék nélkülinek bélyegeztek, mintha az ilyen jellegű megjegyzések elfogadása a munkahelyi kultúra természetes része lenne” – írta egy fiatal nő.
Hozzátette: a kiszámítható elvárások, a valódi szakmai mentorálás és a jól működő rendszerek mellett a megfelelő munkahelyi kultúra fontos része az alapvető, mindenkit megillető tisztelet, ami nem csupán deklarált érték, hanem a mindennapi viselkedésben és döntésekben is megjelenik. Ebben, valljuk be, nehéz egyet nem érteni, akármelyik generációhoz is tartozzunk.
Fotók: Pexels

