Miért döntöttek úgy, hogy férfi felmenőik nyomdokaiba lépnek?
Dr. Bánhidy Norbert: Számomra már kiskorom óta egyértelmű volt, hiszen természetes volt ez a közeg. Emlékszem, 4-5 éves lehettem, amikor apám hazaért egy hosszú nap után, elővett egy csontváz-modellt, és elkezdte latinul tanítani nekünk a csontok nevét. Akkor még nem fogtam fel, hogy valójában milyen lehet orvosnak lenni, de tudtam, hogy ennél testhezállóbb szakmát sosem találnék.
Dr. Bánhidy Ferenc: Nekem is hasonló emlékeim vannak. Gyakran hallottuk otthon apánkat arról mesélni, milyen esetei voltak aznap a rendelőben. Általa az orvos hivatás mindig is jelen volt az életemben, de érdekes módon apánk sosem kényszerített minket erre a pályára. Épp ellenkezőleg: gyakran kérdezte tőlünk, hogy biztosan ezt akarjuk-e, hiszen ő pontosan tudta, mennyi áldozatot követel a gyógyítás. Talán éppen ez a szabadság tette lehetővé, hogy valóban megtaláljuk a saját utunkat az orvoslásban.
Mit érzett az édesapjuk, amikor megtudta, hogy önök is orvosok lesznek, még ha nem is az ő szakterületén?
Prof. Dr. Bánhidy Ferenc: Természetesen nagyon büszke voltam, amikor a fiúk közölték velem, hogy az orvosira készülnek. De sosem kértem tőlük, hogy kövessék az én utamat. Mindig is tudtam, hogy az orvosi pálya nem könnyű, különösen a szülészet, ami folyamatos készenlétet igényel. Arra neveltem őket, hogy szabadon válasszák meg az útjukat, és ennek eredményeként találtak rá a plasztikai sebészetre, ami bár egy teljesen más világ, de ugyanaz a cél vezérli: segíteni az embereknek, visszaadni nekik valamit, amit elvesztettek – az egészséget.
Miért éppen a plasztikai sebészetet választották? Mi vonzotta önöket ebben az új területben?
Dr. Bánhidy Ferenc: Valóban a plasztikai sebészet az egyik leginnovatívabb területe az orvostudománynak, engem leginkább ezért foglalkoztatott. Nem mondom, hogy sosem játszottam el a gondolattal, hogy vajon milyen lenne édesapánk szakterületén, szülész-nőgyógyászként dolgozni, ugyanakkor jól tudtam, hogy ez sokkal több áldozatot követel: éjszakázás, a sürgősségi esetek állandó ellátása és még hosszan sorolhatnám. Ezzel szemben a plasztikai sebészet kiszámíthatóbbnak tűnt.
Dr. Bánhidy Norbert: Ami engem illet, már fiatalon tudtam, hogy sebész szeretnék lenni. Vonzott a gondolat, hogy így képes leszek rekonstruálni, visszaadni emberek életminőségét, ami egy hihetetlenül szép feladat. Ahogy a nőgyógyászat a születés körül forog, úgy a plasztikai sebészet is az életminőség és a testi funkciók visszaállítása köré épül. Rengeteg olyan rekonstrukciós műtétet végzünk, amelyekre súlyos balesetek, sérülések után van szükség.
Sokan még mindig sztereotípiákkal azonosítják ezt a szakterületet. Hogyan látják a plasztikai sebészet helyzetét?
Dr. Bánhidy Norbert: Sajnos ez igaz, ma is rengetegen vannak, akik tévesen úgy gondolják, hogy a plasztikai sebészet kizárólag a szépségről szól. Az emberek gyakran esztétikai műtétekre asszociálnak, de a plasztikai sebészet nagy része a rekonstrukciós műtétekről szól, például Angliában, ahol sebészként dolgozom, sok késeléses esetet kell ellátni nap mint nap. Persze az esztétikai oldalt is fontosnak tartom, hiszen segít az embereknek jobban érezni magukat a bőrükben, és higgye el, egy sikeres műtét képes visszaadni a páciensek hitét önmagukban, függetlenül attól, hogy milyen szépészeti beavatkozásról beszélünk. A plasztikai sebészet tehát sokkal több a sztereotípiáknál.
Dr. Bánhidy Ferenc: Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a plasztikai műtétek nem a hiúságról szólnak. A társadalom egy része még mindig úgy tekint rá, mint valami felszínes dologra, pedig a valóságban pszichológiai és fizikai értelemben is hatalmas jelentősége van annak, amit csinálunk.
Angliában dolgoznak. Miért döntöttek úgy, hogy külföldön folytatják a karrierjüket? Biztosan nagyon hiányoznak az édesapjuknak.
Prof. Dr. Bánhidy Ferenc: Egy részem mindig remélte, hogy a fiúk Magyarországon folytatják a munkájukat, de megértem, hogy Angliát választották. Az orvosi munkát nem lehet egyetlen országhoz kötni, a jó sebészekre mindenhol nagy szükség van, a fiúk pedig úgy döntöttek, hogy ezt Angliában folytatják. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen szépen indul a karrierjük külföldön.
Dr. Bánhidy Norbert: Ez egy érdekes kérdés, mert valójában nem mi döntöttünk úgy, hogy külföldön folytatjuk az életünket. Én kilenc éves voltam, amikor Angliába költöztünk édesanyánkkal. Ez a lépés a család döntése volt, és így természetes volt, hogy az orvosi tanulmányainkat is ott kezdtük el, és már nem volt kérdés, hogy hol kezdjük a pályát, hiszen Angliában szocializálódtunk, és ott építettük fel az életünket.
Dr. Bánhidy Ferenc: Én hétéves voltam, amikor kiköltöztünk, és bár felmerült bennem, hogy milyen lenne visszajönni Magyarországra, végül Angliát választottam, mert itt több lehetőségem volt arra, hogy tovább fejlesszem magam. Ami azt illeti, máig tanulok.
Nyilván minden országban megvannak a különbségek, ami az egészségügyi rendszert illeti. Előfordulnak szakmai viták a családi asztalnál?
Dr. Bánhidy Ferenc: Nehéz összehasonlítani a kettőt, mert mi már Angliában tanultunk, és itt kezdtük az orvosi pályát, ezért a magyar egészségügyet leginkább apánk történeteiből ismerjük. A brit egészségügy sok tekintetben szervezettebb, de apánk történetei alapján a magyar rendszer sokkal személyesebb, emberközelibb lehet. Mindkét rendszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és igen, beszélünk erről a családban.
Dr. Bánhidy Norbert: Bár különböző területeken dolgozunk, sok közös pont van a munkánkban, hiszen mindannyian az emberek gyógyításával foglalkozunk. Apánk sokszor mesél nekünk a magyar rendszerről, és érdekes látni, hogy mennyire másként működnek a dolgok. Néha megvitatjuk, hogy mi lenne jobb vagy hatékonyabb, de összességében tiszteljük egymás véleményét.
Prof. Dr. Bánhidy Ferenc: Amikor szakmai kérdésekről beszélünk, mindig próbálunk tanulni egymástól. Az én tapasztalataim magyarországi esetekből, az ő tapasztalataik angliai esetekből táplálkoznak, amelyek érdekes módon sokszor kiegészítik egymást. Sokat tanulok a fiaimtól az új technológiákról és megközelítésekről, ők pedig, ha kell, akkor az én harmincéves szakmai tapasztalatomra támaszkodnak.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: olvasd el Bíró Lajossal és Bíró Dániellel készült interjúnkat!
Fotó: Zsigmond László
