Van egy pont egy vállalkozó életében, amikor már nem az a legfontosabb kérdés, hogy hogyan lehet még többet elérni, hanem az, hogy mit kezdünk azzal, amit már elértünk. Kürti Tom épp ezen a ponton jár.
Második generációs vállalkozóként egy olyan családi vállalkozásba nőtt bele, amelyet édesapja, Kürti Sándor épített fel. Külföldi tapasztalatok, mérnöki és menedzsmenttanulmányok, majd szervezetfejlesztési munka vezettek oda, hogy ma már saját tapasztalatain keresztül segít vállalatoknak változni.
De a változás számára nem pusztán üzleti kérdés, mert miközben egy szervezetet próbálunk jobbá tenni, közben magunkat is folyamatosan vezetnünk kell.
A siker mögött is lehetnek nehézségek
Második generációs vállalkozónak lenni kívülről könnyűnek tűnhet, hiszen ott van egy működő cég, egy felépített név, tapasztalat és kapcsolatrendszer. Csakhogy egy ilyen örökséggel együtt jár az a feladat is, hogy az ember megtalálja benne a saját helyét, és továbbvigyen valamit úgy, hogy közben ne egyszerűen az előző generáció másolata legyen.
Kürti Tomnak a saját útját részben az mutatta meg, hogy a cégeken belül egyre inkább az emberi működés érdekelte. Miért működik jól egy szervezet? Miért akad el? Miért égnek ki az emberek? Miért mennek el? És miért nem elég pusztán új szabályokat, célokat vagy folyamatokat bevezetni?
A vezetés nem a kontrollról szól
Egy jó vezető nem attól jó, hogy mindent ő tud, és nem is attól, hogy mindig ő mondja meg, mi legyen. Kürti Tom szerint a vezetés egyik legfontosabb eleme a tisztaság: mindenki értse, merre tart a cég, mi a saját szerepe, mit várnak tőle, és hogyan tud fejlődni közben. Ehhez pedig beszélgetések kellenek. Nem évente egyszer, egy formális teljesítményértékelésen, hanem rendszeresen. A teljesítmény ugyanis nem önmagában létezik, hanem az emberrel együtt változik.
Kürti Tom amerikai tapasztalatai kapcsán arról beszélt, hogy ott sokkal természetesebb része a mindennapi kommunikációnak a pozitív visszajelzés. Könnyebb kimondani: „jó volt”, „ügyes vagy”, „örülök neki”. De a dicséret nem jelenti azt, hogy mindent el kell néznünk. Egy vezető akkor is lehet támogató, amikor nemet mond, mert nemet mondani nem feltétlenül konfliktus. Sokszor éppen a tiszta kapcsolat feltétele.
Először magunkat kell megtanulnunk vezetni
Kürti Tom őszintén beszélt arról is, hogy egy ponton coaching segítségét kérte, mert úgy érezte, elérte a saját üvegplafonját. Miközben módszereket keresett, és azt, hogy mit csináljon másképp, mit kellene még megtanulnia, egy sokkal mélyebb kérdéshez érkezett el. Rá kellett döbbennie, hogy ha saját magát sem tudja jól vezetni, hogyan akar másokat vezetni? Ez a felismerés sok mindent átírt, egyebek között a határhúzást, a felelősségvállalást, a kommunikációt, és meghozta azt a felismerést, hogy vezetőként nemcsak mások teljesítményéért vagyunk felelősek, hanem a saját működésünkért is.
Mi marad utánunk?
A beszélgetés során az is kiderült, mit szeretné Kürti Tom, hogy húsz év múlva gondoljanak róla. Nem egy üzleti eredményre, nem egy cégre vagy egy pozícióra lenne büszke, hanem arra, ha úgy gondolnának rá, mint arra az emberre, aki nem ártott senkinek.
Minden döntésünk mögött ott van a kérdés: amit most teszek, az épít vagy rombol? Közelebb visz vagy távolít? Ad valamit a másiknak, vagy elvesz belőle?
A siker, a teljesítmény mérhető eredményekben, számokban, de hogy milyen emberként emlékeznek ránk, azt már nem lehet Excel-táblába rendezni. Éppen ezért érdemes időnként megállni, és feltenni magunknak a kérdést: Milyen nyomot hagyok magam után?
Mert lehet, hogy végül nem az lesz a legfontosabb, mennyit építettünk, hanem az, hogy miközben építettünk, kinek adtunk erőt és kinek nem okoztunk fájdalmat.
