Sokat beszélünk arról, hogyan őrizhetjük meg az egészségünket, de vajon mennyire ismerjük a saját testünket? Orvosként mit tapasztalsz, mennyire tudatosak ma a nők az emlőegészségükkel kapcsolatban?
Sajnos azt látom, hogy Magyarországon az egészségtudatosság még mindig nagyon alacsony szinten van. A PhD-kutatásom során azt vizsgáltam, miért nem vesznek részt a nők az emlőszűréseken. Az egyik leggyakoribb válasz az volt, hogy nincs rá idejük. A munkájukat, a megélhetésüket fontosabbnak érzik, vagy attól tartanak, hogy a munkahelyükről való távolmaradásnak következményei lehetnek. A három leggyakoribb indok között az is szerepelt, hogy egészségtelennek, károsnak tartják a mammográfiát. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az edukáció területén még rengeteg feladatunk van.
Magyarországon a szervezett emlőszűrésen való részvétel rendkívül alacsony, miközben a skandináv országokban vagy Nyugat-Európában jóval magasabb arányokat látunk. Ennek a halálozási mutatókban is megjelenik a hatása. Nálunk sokszor már előrehaladottabb állapotban fedezik fel a betegséget, mert a nők nem mennek el szűrésre, vagy későn fordulnak orvoshoz, amikor valamilyen elváltozást tapasztalnak.
Éppen ezért nagyon fontosnak tartom a figyelemfelhívó kampányokat. A rózsaszín szalag, az októberi emlőrákellenes kezdeményezések és a közösségi média mind segíthetnek abban, hogy minél több nőhöz eljusson az üzenet: foglalkoznunk kell a saját egészségünkkel.
A megelőzés kapcsán legtöbbször az önvizsgálat és a mammográfia kerül szóba. Milyen egyéb tényezőkre érdemes odafigyelni, és mit tehetünk a mindennapokban az emlőrák kockázatának csökkentéséért?
Az emlőrák kialakulása összetett, több tényező együttes hatásának eredménye. Vannak genetikai hajlamosító tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, de az életmódunkkal nagyon sokat tehetünk a kockázat csökkentéséért.
Az egyik legfontosabb tényező az alkoholfogyasztás. Már a rendszeres, napi egy egység alkohol fogyasztása is növelheti a daganatos betegségek kialakulásának esélyét. A dohányzás szintén jelentős kockázati tényező, hiszen több ezer olyan káros anyagot juttatunk vele a szervezetünkbe, amelyek különböző daganatok kialakulásához járulhatnak hozzá.
A harmadik kiemelten fontos tényező az elhízás. A túlsúly és az elhízás számos daganatos betegség, köztük az emlőrák kialakulásának kockázatát is növelheti. Ezért rendkívül fontos a testsúlykontroll, a megfelelő táplálkozás és az egészséges életmód. A genetikai adottságainkat nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, hogyan élünk. Ez pedig hosszú távon nagyon sokat számít.
Egyre többet hallunk a genetikai hajlam szerepéről. Kinek érdemes genetikai tanácsadást kérnie, és milyen lehetőségei vannak annak, akinél fokozott kockázatot állapítanak meg?
Az emlőrákos esetek egy részének hátterében örökletes genetikai hajlam áll. A genetikai vizsgálatoknak különösen nagy jelentőségük van a fiatalabb életkorban diagnosztizált betegeknél, illetve bizonyos agresszívebb daganattípusok esetén.
Azoknál az egészséges nőknél is érdemes felvetni a genetikai tanácsadás lehetőségét, akiknek a családjában több emlőrákos megbetegedés fordult elő, különösen fiatal életkorban. Ha egy érintett családtagnál igazolódik egy örökletes hajlamosító génmutáció, akkor a rokonok célzott vizsgálatára is lehetőség nyílik.
Fontos azonban, hogy nem minden genetikai vizsgálat egyforma. Sokan magánlaborokban végeztetik el ezeket, de nem mindegy, milyen géneket és mutációkat vizsgálnak. Korábban elsősorban a BRCA1 és BRCA2 génekről beszéltünk, ma már azonban jóval több emlőrákra hajlamosító génmutációt ismerünk. Ezért fontos, hogy megfelelően összeállított genetikai vizsgálat történjen.
Ha valakinél igazolódik a fokozott genetikai kockázat, több lehetőség is szóba kerülhet, a szorosabb ellenőrzéstől egészen a kockázatcsökkentő műtétekig. Ezek azonban mindig személyre szabott döntések, amelyekhez alapos szakmai konzultáció szükséges.
Milyen félelmekkel találkozol leggyakrabban a pácienseidnél, és mennyire különböznek ezek az egyes generációk között?
Nagyon érdekes látni, hogy mennyire különböznek a félelmek az egyes generációk között. Az idősebb páciensek sokszor könnyebben elfogadják a szükséges műtéti beavatkozásokat, ugyanakkor ma már a hatvan-hetven év feletti nők körében is egyre nagyobb az igény az emlő helyreállítására. A biológiai és a kronológiai életkor ugyanis nem feltétlenül ugyanaz. Van olyan hetvenéves páciensünk, aki rendkívül aktív életet él, és számára elképzelhetetlen, hogy helyreállítás nélkül távolítsuk el az emlőjét.
A fiatalabb nőknél gyakran más kérdések kerülnek előtérbe. Sokszor nem is elsősorban attól tartanak, hogy mi lesz a daganattal, hanem attól, hogy megmarad-e a mellbimbójuk, milyen lesz az emlőjük a műtét után, és szükség lesz-e további helyreállító beavatkozásokra.
Ez részben annak is köszönhető, hogy az onkológiai kezelések rengeteget fejlődtek. Ma már olyan eredményeket tudunk elérni, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A betegek is egyre nagyobb bizalommal fordulnak felénk, különösen akkor, ha részletesen elmagyarázzuk nekik, mi fog történni és miért.
Az emlősebészet az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Milyen új lehetőségeket kínál ma az orvostudomány, és mennyire vált a gyógyítás részévé a későbbi életminőség megőrzése?
Az emlősebészetben ma már nemcsak az a cél, hogy eltávolítsuk a daganatot, hanem az is, hogy a páciens a lehető legjobb életminőségben folytathassa az életét. A helyreállítás és a testkép megőrzése a kezelés nagyon fontos részévé vált.
Az egyik legizgalmasabb fejlődési irány jelenleg a robotasszisztált emlősebészet. Amikor körülbelül fél évvel ezelőtt felajánlották nekem, hogy robottal is operálhatok, először magam sem értettem, miért lenne erre szükségem.
Az emlősebészet alapvetően testfelszíni sebészet, és a hagyományos műtéti technikákkal is nagyon jó eredményeket tudunk elérni. Eleinte azt gondoltam, évente talán tizenöt-húsz ilyen műtétet fogok végezni. Ehhez képest az első két hónapban már elértük ezt a számot, és azóta is rendszeresen alkalmazzuk a technológiát.
A robotasszisztált műtétek egyik legnagyobb előnye, hogy az emlő eltávolítását és helyreállítását kis, oldalsó metszésből tudjuk elvégezni. A robotkarok rendkívül precíz mozgást tesznek lehetővé, a háromdimenziós kamerarendszer pedig tízszeres nagyításban mutatja a műtéti területet. Így olyan ereket is meg tudunk kímélni, amelyeket a hagyományos technikával nehezebb lenne, és bizonyos esetekben a mellbimbó megőrzésére is nagyobb esély nyílhat.
A páciensek szempontjából különösen fontos, hogy megfelelő esetekben egyetlen műtét során elvégezhető az emlő eltávolítása és az azonnali helyreállítás. Ez óriási előrelépés az életminőség szempontjából.
Mennyire számít újdonságnak ez a technológia Magyarországon, és milyen tapasztalataitok vannak az eddigi műtétekkel?
Ez a technológia nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is újdonságnak számít. A beszélgetésünk idején világszerte mindössze körülbelül húsz emlősebész rendelkezik az alkalmazásához szükséges képesítéssel, közülük ketten Magyarországon dolgozunk.
A műtéti technika elsajátításához természetesen komoly felkészülésre volt szükség. Sokat kellett szimulátoron gyakorolni, hiszen a robotkarokat kézzel és lábbal, különböző vezérlőkkel irányítjuk. Ugyanakkor egy tapasztalt sebész számára maga a műtét a technológia elsajátítása után rendkívül jól kivitelezhető.
Az eddigi tapasztalataink nagyon biztatók. A pácienseink gyorsan felépülnek, és a műtét utáni fájdalom is jelentősen csökkenhet. Volt például egy hetvenéves hölgy, akinél kétoldali robotasszisztált műtétet végeztem. Másnap már nem engedte, hogy a nővér segítsen neki összepakolni, mert ragaszkodott hozzá, hogy mindent egyedül csináljon.
Augusztusban egy olyan, tudomásunk szerint világelső beavatkozást is végeztünk, amely során egy genetikai hajlammal rendelkező páciensnél ugyanazzal a robotsebészeti rendszerrel távolítottuk el mindkét emlőt, elvégeztük az emlőrekonstrukciót, valamint a petefészkek eltávolítását is. Az egész műtét körülbelül öt órát vett igénybe. A páciens másnap hazamehetett, és a beavatkozás komplikációmentesen zajlott. Számunkra ez hatalmas előrelépés, mert olyan komplex beavatkozásokat tudunk egyetlen műtét során elvégezni, amelyek korábban több különálló műtétet igényelhettek.
Egy emlőműtét nemcsak fizikai, hanem lelki változásokkal is járhat. Milyen félelmekkel találkozol leggyakrabban a pácienseidnél, és hogyan lehet ezekre már a kezelés megtervezésekor odafigyelni?
Én mindig azt mondom, hogy a gyógyulásnak három fontos része van. Az egyik az onkológiai, fizikai gyógyulás, a második a nő önképének és önbizalmának helyreállítása, a harmadik pedig a pszichoszociális kapcsolatok rendeződése.
Nem elég tehát, hogy a daganatot eltávolítottuk. Az is fontos, hogyan fog a páciens visszatérni a családjához, a munkahelyére, hogyan alakul a párkapcsolata, és hogyan fogja érezni magát a saját testében. Nagyon sokat számít a család és különösen a partner támogatása. Mindig örülök, amikor a férj vagy a pár elkíséri a beteget a konzultációra, mert ez azt mutatja, hogy nincs egyedül ebben a helyzetben.
Érdekes megfigyelni, hogyan változik a nők hozzáállása a kezelések során. Az első konzultáción még gyakran a férjükre néznek, amikor egy fontos döntést kell meghozniuk. A harmadik találkozásnál viszont sokszor már önállóan döntenek, mert megértik, hogy most ők és az ő igényeik vannak a középpontban.
Mennyire különbözően élik meg a nők, amikor egy műtét következtében megváltozik a testük? Milyen szerepet játszik a testkép és a női identitás a felépülés folyamatában?
Amikor egy páciens először megérkezik hozzánk, általában még nem tudja, milyen műtét vár rá. Elképzelhető, hogy emlőmegtartó beavatkozásra lesz lehetőség, de az is, hogy teljes emlőeltávolításra lesz szükség. Vannak olyan nők is, akik genetikai érintettségtől függetlenül kifejezetten a kétoldali emlőeltávolítást szeretnék.
A pácienseink túlnyomó többsége igényli az emlő helyreállítását. Az egyik legérzékenyebb kérdés a mellbimbó megőrzése. Ha anatómiai vagy onkológiai okból nem tudjuk megtartani, azt sokan nagyon nehezen fogadják el. Ilyenkor részletesen elmagyarázzuk, milyen rekonstrukciós lehetőségek állnak rendelkezésre. Ma már a mellbimbó helyreállítására és rendkívül élethű orvosi tetoválására is van lehetőség. Amikor a páciensek fényképeken látják az eredményeket, gyakran megnyugszanak.
Fontos ugyanakkor megérteniük, hogy a teljes emlőeltávolítás az érzőidegeket is érintheti, így a megőrzött mellbimbó érzékelése is megváltozhat vagy megszűnhet. Ezért a döntéseknél nemcsak az esztétikai, hanem az orvosi szempontokat is figyelembe kell vennünk. A célunk mindig az, hogy onkológiailag biztonságos műtétet végezzünk, miközben a lehető legjobban megőrizzük vagy helyreállítjuk a páciens testképét.
Sokat beszélünk a diagnózisról és a kezelésekről, de kevesebbet az azt követő időszakról. Milyen kihívásokkal találkozhatnak a nők, amikor visszatérnek a mindennapjaikhoz?
Ez rendkívül változó, és nagyban függ a páciens személyiségétől. Vannak, akik nagyon nyíltan beszélnek a betegségükről, mások viszont még a közvetlen környezetük előtt is titkolják.
Volt például egy páciensem, aki a műtét után szinte azonnal visszatért a munkájához, pedig még dréncső volt benne, és pihennie kellett volna. A környezetében senki nem tudott a betegségéről, és eleinte még előttem is eltitkolta, hogy már dolgozik. Csak később derült ki, hogy a munkája során komoly fizikai megterhelésnek is kitette magát. Szerencsére nem történt komplikáció, de ez jól mutatja, milyen messzire képesek elmenni egyes nők azért, hogy ne kelljen beszélniük a betegségükről.
Ugyanakkor azt is látjuk, hogy sokan a sikeres kezelés és a felépülés után megnyílnak. Amikor már látják, hogy jól sikerült a műtét, rendben vannak az eredményeik, és elégedettek a helyreállítással, bátrabban vállalják fel a történetüket. Van, aki leveszi a parókáját, megmutatja a rövidre visszanövő haját, és büszkén beszél arról, amin keresztülment.
Nincs általános recept arra, hogyan tér vissza valaki a korábbi életéhez. Ráadásul sok esetben nem is maga a műtét jelenti a legnagyobb nehézséget, hanem a kemoterápia vagy a sugárkezelés hosszabb távú hatásai.
Hogyan hat egy ilyen beavatkozás a párkapcsolatra és az intimitásra?
Mi nemcsak a műtéti eredményeket vizsgáljuk, hanem a páciensek életminőségét is hosszú távon követjük. Ehhez nemzetközileg validált kérdőíveket használunk, amelyek többek között a testképre, a pszichoszociális jóllétre és a szexuális életre is rákérdeznek. Ezeket a kérdőíveket a műtét előtt, majd a beavatkozás után különböző időpontokban, például hat és tizenkét hónappal később is kitöltetik a páciensekkel. Az eredményekből azt látjuk, hogy sok nőnél már fél évvel a műtét után visszaállhat a műtét előtti életminőség.
Sőt, bizonyos esetekben a helyreállító műtét során olyan korábbi esztétikai eltéréseket is korrigálni tudunk, amelyek például a szülés vagy a szoptatás után alakultak ki. Így előfordul, hogy a páciens a beavatkozás után elégedettebb a testképével, mint korábban.
Mindig örömmel fogadom, amikor a kontrollvizsgálatokon megkérdezik, mikor élhetnek újra nemi életet. Ez számomra nagyon pozitív jelzés, mert azt mutatja, hogy már nem kizárólag a betegségre koncentrálnak, hanem szeretnének visszatérni a megszokott életükhöz.
Orvosként mikor tekintesz egy pácienst valóban gyógyultnak? Elég ehhez, ha a betegség már nem mutatható ki, vagy a gyógyulás ennél sokkal összetettebb folyamat?
Számomra akkor teljes a gyógyulás, ha a páciens nemcsak fizikailag épül fel, hanem lelkileg is visszatalál önmagához, és újra teljes életet tud élni. Sebészként szerencsés helyzetben vagyok, mert többnyire olyan betegekkel találkozom, akiknél a daganat műtéti kezelése lehetséges. Ugyanakkor tudjuk, hogy a legjobb kezelés mellett is előfordulhat a betegség kiújulása.
Ezért nagyon fontos a rendszeres utánkövetés. A pácienseinkkel hosszú távon kapcsolatban maradunk, és sokszor ők egymással is tartják a kapcsolatot. Amikor visszajönnek az éves kontrollokra, gyakran a többiek történeteiről is mesélnek. Természetesen vannak nehéz esetek is, amikor a betegség a kezelések ellenére visszatér. Ezeket orvosként is nehéz megélni. De éppen ezért fontos számomra, hogy a gyógyulást ne kizárólag az orvosi leletek alapján értékeljük, hanem azt is nézzük, hogyan érzi magát a páciens, és milyen életet tud élni.
Ha egyetlen tanácsot adhatnál a nőknek az egészségük megőrzésével kapcsolatban, mi lenne az?
A legfontosabb, hogy a nők ne hanyagolják el saját magukat, és merjenek segítséget kérni, ha valamilyen elváltozást tapasztalnak. Az emlőrák nem szégyen, és ma már nagyon jó eredményekkel kezelhető betegség. Minél korábban felismerjük, annál nagyobb eséllyel tudunk segíteni.
Miért éppen az emlősebészetet választottad? Mindig is ezen a területen szerettél volna dolgozni?
Édesapám sebész volt, édesanyám pedig műtősnőként dolgozott, így tulajdonképpen kórházi környezetben nőttem fel. Gyerekként sok időt töltöttem a kórházban, mert ha édesapámat behívták dolgozni, előfordult, hogy engem is magával vitt. Mindig tudtam, hogy orvos szeretnék lenni, és az is egyértelmű volt számomra, hogy sebész leszek.
Onkológiai sebészettel viszont egyáltalán nem akartam foglalkozni. Úgy gondoltam, lelkileg túlságosan megterhelő lenne számomra. Az egyetem után mégis az Országos Onkológiai Intézet sebészetén kezdtem dolgozni, mert ott adódott lehetőségem. Eredetileg azt terveztem, hogy fél év után Angliába megyek, ahogy sok évfolyamtársam is tette. De annyira megszerettem ezt a területet, hogy végül maradtam. Így kerültem az emlősebészet és az onkológiai helyreállító sebészet világába, és azóta is ezzel foglalkozom.
Fotó: Getty Images, Dr. Újhelyi Mihály
