Ép lélek ép testben – A mentális egészség és a hosszú élet elválaszthatatlan egymástól

A rohanó hétköznapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy gondoskodjunk lelki békénk megteremtéséről, pedig egyre több tanulmány mutat rá, hogy nemcsak a jó gének, a rendszeres testmozgás vagy az egészséges táplálkozás befolyásolják élettartamunkat – mentális egészségünk is nagyban hozzájárul, hogy boldog és hosszú életet élhessünk. Fejes Réka írása.

Okagi Hayashi minden napját házi készítésű dzsúzzal indítja, nyolcvanas éveiben még rendszeresen látogatta Japán meleg vizű forrásait, kertészkedett barátaival, és egészen a kilencvenes évei végéig gyakorolta a kalligráfiát. Edith Ceccarelli egész életében rajongott a táncért, miután 104 évesen elveszítette táncpartnerét és jóbarátját, hirdetést adott fel a helyi újságban új partnert keresve. María Branyas Morera szerint a szerencse a hosszú élet egyik elengedhetetlen összetevője. A világ legidősebb emberei mind másra esküsznek, amikor a titkukról faggatják őket, hiszen mindegyikük más és más életutat járt be, és a maguk mögött tudott több mint 115 év alatt más és más szokásokat vettek fel. Azonban ha jobban odafigyelünk rájuk, ha a választ nemcsak a szokásaikat vizsgálva, a személyiségüket is megismerve keressük, azonnal szemet szúr, hogy mi a közös ezekben a látszólag különböző emberekben. Az életigenlő derű, amely a felettük eljárt évek dacára árad belőlük, egész életükben elkísérte őket. 

A kék zónák titkai

A centenáriusokból áradó derűt a hosszú élet kulcsának egyik legismertebb kutatója, Dan Buettner is a századik életévüket betöltött idősek egyik közös ismertetőjegyének tartja. Buettner munkássága során összegyűjtötte és tanulmányozta az úgynevezett kék zónákat – Okinawát, Ikariát, Szardíniát, a Nicoya-félszigetet és Loma Lindát –, vagyis azokat a régiókat, amelyek lakói az átlagosnál tovább és jobb minőségben élnek. A világot járva ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, ami előbb vagy utóbb minden földi haladó fejében szöget üt: mi a titkuk ezeknek az embereknek? 

A 116 éves María Branyas Morera, a világ legidősebb embere szerint a recept összetett, mégis egyszerű. „Rend, nyugalom, jó kapcsolat a családdal és a barátokkal, kapcsolat a természettel, érzelmi stabilitás, aggodalomtól és megbánástól mentes élet, optimizmus és a mérgező emberek kizárása. Azt hiszem, a hosszú élet szerencse kérdése is. Szerencséé és genetikáé.”

Morera konklúziója igen közel áll ahhoz, amire a témával foglalkozó kutatók és maga Buettner is jutott. Az előttünk álló élet hosszát alapvetően három tényező befolyásolja: hogy mit örököltünk felmenőinktől, hogy milyen körülmények között élünk, és hogy milyen szokások mentén bonyolítjuk hétköznapjainkat. A tudomány jelenlegi állása szerint génjeink azonban csak 25%-ban befolyásolják azt, hogy mennyi időt tölthetünk a Földön. 

Buettner kutatásai során arra jutott, hogy egészséges szokások kialakításával rengeteget tehetünk azért, hogy egy nap a centenáriusok sorát gyarapítsuk. A kék zónák lakóinak vizsgálatával a hosszú élet kilenc alappillérét határozta meg. Ezek: a mozgás fontossága, a mértékletes evés, a hús és a feldolgozott élelmiszerek kerülése, a visszafogott borfogyasztás, az életcélok megfogalmazása, a stresszkezelés, a vallás, a családdal és az egészséges szokásokat képviselő emberekkel való jó kapcsolat. 

A fentiek közül az utóbbi öt közvetlenül kapcsolódik a mentális egészséghez, de persze már azt is tudjuk, hogy ahogyan a testmozgás endorfin hormonokat szabadít fel, úgy bélflóránk állapota sem választható el mentális állapotunktól.

Ha kíváncsi vagy, hogyan alapozhatod meg a mentális jóllétedet, amely a centenáriusok közé emelhet, olvasd el teljes cikkünket a Remind Bookazine hatodik lapszámában!

Fotóanyag: Getty Images, Andrea Piacquadio, Gerson Lozano, José Barbosa / Pexels, Danie Franco / Unsplash

Elindult a Remind Connect! Csatlakozz hozzánk első beszélgetős estünkön május 3-án a MOM Kultban. A részletekért és a jegyvásárlásért kattints ide!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: 5 szokás az egészséges és hosszú életért.

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Az ország többsége a Cápák között befektetőjeként ismerte meg dr. Varga Esztert, de a sikeres bankár, jogász és befektető története...
penzugy_parkapcsolat

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Egy évvel ezelőtt vált elérhetővé az MBH Csoport privátbanki ügyfelei részére a holisztikus családi vagyontervezési szolgáltatás. Czalbert Lászlóval, az MBH...

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz

Volt idő, amikor a vacsora nem a nap végét, hanem a kezdetét jelentette. Egy világ, ahol a vendégek nem csupán...

EZ IS ÉRDEKELHET

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz

„A siker nem magányos műfaj” – Krizsó Szilvia vendége Pataki Ági

A rejtőzködő tehetség és az önszabotázs 6 formája

Így lesz a feltöltő wellnessből hosszútávú egészség