A hosszú élet elérésében akadályoznak önszabotáló döntéseink

Mibe kerül az örök ifjúság forrásából inni? Megtudhatjuk egy amerikai techmogul ambiciózus projektjéből, ami bár első hallásra excentrikusnak tűnhet, ha sikeresnek bizonyul, komoly hatással lehet nemcsak a saját, de az emberiség jövőjére is. Szente Mónika longevity tanácsadó írása.

Bryan Johnson harmincévesen alapította Braintree nevű techcégét, amit hat évvel később 800 millió dollárért adott el. Itt akár jöhetne is a boldogan élt, míg meg nem halt rész, de (szerencsére) nem így történt. Bryan túlsúlyos és depressziós lett, önszabotálásra hajlamos, mihaszna énje, akit Evening Bryannak nevezett, állandóan rossz életmód-döntéseket hozott, aminek meg is lett a böjtje.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Az öregedési hányados

Miután Johnson egy nap úgy döntött, kezébe veszi sorsát és – saját szavaival élve – kirúgja Evening Bryant, megszületett a Blueprint Protocol.

Különc milliárdosokról ezelőtt is hallottunk már, akik a legkülönbözőbb módszerekkel próbáltak szembeszállni az öregedéssel, de Johnson az első, aki nyilvánosságra is hozta kutatása eredményeit. A Blueprint teljes terve elérhető online, így ha rendelkezel kellő fegyelmezettséggel, idővel és erőforrásokkal, te is megpróbálhatod visszafordítani az idő kerekét. Johnson azonban még egy lépéssel továbbment az átláthatóságot illetően. Saját eredményeit is publikálta, amiket számtalan teszttel bizonyít. Mondjuk van is mivel büszkélkedni: 46 évesen epigenetikai kora 41 év, öregedési hányadosa 0.76, ami azt jelenti, hogy 365 nap alatt mindössze 277 napot öregszik.

A hosszú élet receptje

Ehhez persze kellett 2 millió dollár, 30 orvos, hihetetlen önfegyelem és idő. A legtöbbünknek ez nyilván nem pálya, mégis érdemes elgondolkodni a Blueprint néhány olyan alapvetésén, ami közel sem ilyen elrugaszkodott. Három egyszerűnek tűnő dolog, amiről már én is írtam (és még fogok is, ezt nyugodtan vegyétek fenyegetésnek) alvás, evés, kiegyensúlyozott életmód. Mondom, nagyon egyszerű, vagyis mégsem.

Johnson reggel 5-kor kel, egy órát edz, délig befejezi az étkezést, ami minden nap ugyanaz a mikro- és makrotápanyagokból összeállított, magas antioxidáns tartalmú vegán étrend, így nagyjából 16-18 órát böjtöl, minden nap fél kilenckor lefekszik (ebben nem ismer kompromisszumot), nem nassol, nem iszik alkoholt. Egy videóban elmondta, hogy a sleep score-ja (akinek van okosórája és használja is, az tudja ez mit jelen;t akinek nincs, javaslom minél előbb szerezzen be egyet) 6 héten keresztül 100-as volt. Azt hiszem ez önmagában elég lenne egy egészségesebb, hosszabb élethez.

Az önszabotálás böjtje

A legtöbb ember hajlamos az önszabotolására, ezt már jó ideje tudjuk. Ezért eszünk többet és ezért eszünk egészségtelen ételeket, ezért iszunk alkoholt, ezért dohányzunk és ezért használunk tudatmódosítókat. Hogy túléljük a mindennapokat. Mert Evening You azt látja az egyetlen túlélési stratégiának, ha este a tévé előtt megeszel egy doboz pilóta kekszet, vagy órákon át görgeted az üres tartalmakat, ahelyett, hogy időben lefeküdnél aludni. Mert úgy gondolja, egy ilyen nap után megérdemled. Pedig ennél sokkal jobbat érdemelnél, mert az életet nem túlélni, hanem megélni kell.

Kiemelt kép: Pexels / Anastasia Shuraeva, további fotók: Pexels / Polina Tankilevitch, Vincent Rivaud

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Szente Mónika előző írását is, amiből kiderül, miért élhetsz tovább a természet közelségében!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Mi történik, ha egy testnevelő tanár egyszer csak rájön, hogy az igazi munka nem a tornateremben, hanem a testünk legmélyebb...
vago_reka_batz

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

Megérkezett a Batz X REKAVAGO 5. születésnapi kollekciója. Papucsok, amelyek túlmutatnak a funkcionalitáson: a Batz X REKAVAGO darabjai ma már...
NEW YORK, NY - MAY 08: Dakota Johnson

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

Ha filmekről beszélünk, New York sokkal több mint forgatási helyszín: önálló karaktere van, amely megtestesíti az amerikai álmot és annak...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

„Nem a kommunikáció sok, a zaj túl nagy” – a Tudatos döntések podcast vendége Bőhm Kornél

Slow life otthon – gondolatok az otthon új ritmusáról

Ökopszichológia: miért lassít le a kert? – és miért válik a jelenlét az egyik legértékesebb luxussá