hirdetés
Közvetlenül a Covid előtt és után szinte évente költöztem. Általában személyes okok miatt, de olyan is volt, hogy kitettek a lakásból vagy a munkám miatt jobbnak éreztem egy másik környékre vándorolni, esetleg jobb ár-érték arányú lakást találtam. Egy idő után mindegyik albérletet otthonomnak tudtam tekinteni, amihez a meghitt, személyiségemet tükröző saját tér kialakítása nagyban hozzájárult. Hamar rájöttem, hogy a lakás vagy szoba berendezése nagyban befolyásolja a hangulatomat, illetve azt, hogy hogyan érzem magam benne.
Éppen ezért – egy alapos takaríás után – mindig az első dolgom volt, hogy kihelyezgessem a személyes tárgyaimat – ez a költözéssel járó stressz után egyfajta csendes énidőnek is tökéletes. A kedvenc fotóim, ereklyéim, könyveim kipakolása, az íróasztalom home office-szá alakítása, a tér saját képemre formálása által lett igazán az „enyém” az adott lakás. Ha ez valamiért kevésnek bizonyult és újdonságra vágytam, akkor beszereztem pár apró designtárgyat, vagy elnéztem egy-két régiségboltba (például a 9. kerületi Erkel utcaiba, ahol kissé lejjebb Cseriti bolt is van). Mindezek mellett körbevettem magam kedvenc szobanövényeimmel – ezek nemcsak a levegőt tisztítják, de az elhelyezésük, gondozásuk segít abban, hogy jobban kötődjek a lakóteremhez és az erkélyemhez. Utóbbi kidekorálása szintén egy izgalmas kreatív misszió, és ma már nehezen tudom elképzelni az életemet erkély nélkül – persze lehet, hogy hamarosan muszáj lesz, mert lassan megfizethetetlenek a balkonos ingatlanok Budapesten.
Ami még nagyban segítette, hogy azonosuljak a térrel, az a világítás optimalizálása. A meleg fényű izzók, hangulatvilágítások, sólámpák, fényfüzérek teszik fel a pontot az i-re az albérletemben. A lényeg, hogy ha valami nem úgy sikerül a nap folyamán, ahogy elterveztem, egy nyugis, engem reprezentáló lakásba hazatérve valahogy mindig kisimulok.
Tisztában vagyok vele, hogy a mai árak mellett egyedül lakni úri huncutság. Éppen ezért többször megfordult a fejemben, hogy összebútorozom valakivel, noha szerencsés a helyzetem, mert eddig sikerült szólóban is megfizethető lakásba költöznöm. Hogy ez meddig lesz tartható, az bizonytalan. (És igen, a saját lakás kérdése is rendre felmerül bennem, de ez egyelőre nem opció esetemben.)
Az összeköltözésből adódó nehézségekben nekem is volt részem. Kezdetben olyasvalakivel költöztem össze, akit korábban nem ismertem, és akivel teljesen más volt a felfogásunk, értékrendünk, a kommunikációs stílusunk, ráadásul jelentős korkülönbség is volt köztünk. Nem sikerült megbeszélni a nézeteltéréseket, így kiköltöztem, amint tudtam. Később a tesómmal laktam együtt, vele sokkal gördülékenyebben ment minden, de másfél év után bebizonyosodott, hogy mindkettőnknek jobb, ha külön élünk. Mivel jelenleg nincs tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy milyen az élet egy közös albérletben, megkérdeztem néhány korombéli, 30-as, 40-es ismerősömet, ők hogyan vészelték át a kezdeti nehézségeket és mit tanácsolnak a békés együttélés fenntartásához.
A nem reprezentatív kutatásomban 10 ember vett részt, akik a megfelelő kommunikációt tartják a legfontosabbnak ezen a téren. Vagyis azt, hogy akárki is a lakótársad (barát, rokon, ismerős, pár, vagy akár idegen) mindig mindent beszélj meg vele nyíltan és őszintén. Akár a házimunkák elosztásáról vagy a csendes időzónák letisztázásáról van szó, fontos, hogy mindkét fél elégedett legyen a megállapodással és be is tartsa azt. A lakástulajdonossal kötött szerződés mellett a lakótársaddal is készíthettek egy nem hivatalos, de iránymutató dokumentumot. Persze nem muszáj olyan részletesnek lennie, mint Sheldon Cooperéké, de a főbb meglátásokat nyugodtan bele lehet foglalni.
A következő dolog, amit több ismerősöm kiemelt a zökkenőmentes együttéléssel kapcsolatban az az, hogy mindenkinek szüksége van némi privát térre. Fontos, hogy mielőbb ki legyenek jelölve a határok és ne másszunk bele egymás életébe, saját tereibe, ne nyúljunk hozzá egymás cuccaihoz, ha az kényelmetlen egyik vagy másik félnek. Ezzel együtt fontos – a megkérdezettjeim szerint is –, hogy az együtt élők törekedjenek a jó kapcsolat kialakítására és fenntartására. Nem kell minden időt együtt tölteni, de néha érdemes közös programokat szervezni a lakásban, például főzni, filmezni, vagy szimplán egy kávé mellett beszélgetni.
Többféle környéken éltem már Budapesten, összességében mindegyiknek megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Új környékre költözni elsőre félelmetesnek tűnhet, de minél előbb rájössz, mi hol van, kit hol kell keresni, hogyan juthatsz el egyik pontról a másikra, annál hamarabb kerekedhetsz felül az érzésen, hogy minden idegen.
Ezzel együtt egy-egy kerületnek sokféle arca van, illetve folyamatosan változik. Ma már például nem jelenthető ki, hogy a nyolcadik egy kerülendő környék, sőt egyes részei a legizgalmasabb, legfeltörekvőbb gócpontok lettek. Ez egyébként a világ számos városában megfigyelhető; a korábban szegénynegyedként elhíresült, olcsónak számító környékek vonzzák a fiatal, kreatív közeget, művészeket, designereket átalakíva ezzel a városrészt. Később a tehetősebb réteg is megjelenik környéken, és tanúi lehetünk a dzsentrifikációnak…
A lényeg, hogy úgy érdemes kerületet választani, hogy tisztában vagy vele, mit tud adni és mit nem, illetve mennyire felel meg az igényeidnek – például mennyire zöld vagy csendes, annyira lüktető-e, mint szeretnéd, milyen árai vannak, jó-e a közlekedése, elfogadható-e a közbiztonság. Jó, ha mielőbb bejárod a környéket, elnézel a helyi parkokba, piacokhoz, kávézókba, üzletekbe, illetve szóba elegyedsz azokkal, akik ott élnek már egy ideje. Ha jobban megismered a környéket, előbb-utóbb szerves részévé válsz az ökoszisztémájának. Ami engem illet, nem vagyok könnyen barátkozós típus, de tudom, hogy megkönnyítem a saját dolgom azzal, ha minél előbb megnyílok és kialakítom saját a törzshelyeimet.
Talán mondanom sem kell, hogy rengeteg időt töltöttem albérletkereséssel eddigi életem során – talán ez ennek a folyamatnak a legkellemetlenebb része, bár maga a keresés engem nem frusztrált soha annyira, mint a körülöttem lévőket. Az ismerőseim, barátaim közül többeknek okoz ez fejtörést, főleg azért, mert aki 8 órában dolgozik, nem tud csak úgy elmászkálni albérleteket nézegetni, pedig a helyszínen dől el minden. Ami a keresést illeti, az ingatlan.comhoz hasonló oldalak mellett ma már a Facebook-csoportokban is érdemes szétnézni, illetve albérletkeresőként is lehet hirdetést feladni akár a saját közösségi média oldalakon.
Az én módszerem az volt, hogy mindig írtam egy listát, mielőtt albérletkeresésbe fogtam. Ez a lista azokat a dolgokat tartalmazta, amik nélkül nem tudnék élni vagy csak kompromisszumok árán tudnék lemondani. Emellett persze meghatároztam a büdzsét és hogy meddig tudok elmenni árban. Ezután a rokonaimat, ismerőseimet is ráállítottam az ügyre, szinte egész nap a hirdetéseket bújtam, és ennek többnyire meglett az eredménye. Ha tetszett a lakás, akkor igyekeztem jó benyomást tenni a tulajdonosra vagy az ingatlanosra, de nem vittem túlzásba a jópofizást. Próbáltam türelmes maradni, hiszen az albérletkeresés folyamata időigényes folyamat. Mindig időben, több hónappal előtte fogtam bele, és kivártam addig, amíg megtaláltam azt a helyet, ahol valószínűleg tényleg jól fogom érezni magam, és ami anyagilag sem fog ki rajtam. Ez egy bonyolult és soktényezős döntés, nem éri meg elkapkodni.
És nyilván akkor sincs semmi gond,ha a kezdeti lelkesedés után rájössz, a választott albérlet nem megfelelő számodra. A bérlés egyik nagy előnye, hogy könnyedén ki lehet költözni a lakásból, ha az valamiért nem kedvedre való (persze a bérleti szerződésben foglaltakkal érdemes mindig tisztában lenni).
Kiemelt kép: Pexels / Ketut Subiyanto; további fotók: Pexels / Dương Nhân, Ketut Subiyanto
hirdetés
