Autókon túl, a kultúrához közel

Becsült olvasási idő: 6 perc
Luxus, minőség, innováció, a BMW modellek legjellemzőbb tulajdonságai és egyben az autógyártó vállalat értékrendje is, ami CSR-tevékenységeiket meghatározza. A kultúra, a művészetek támogatása több mint 50 éve fontos szerepet játszik világszinten a márka életében, így Magyarországon is.
auto

hirdetés

A kultúra sokkal többet jelent annál, mint hogy mi, halandó emberek színházba, moziba, kiállításokra járunk, könyvet olvasunk, zenét hallgatunk és közben jól szórakozunk. A kultúra, a művészetek adta élmények láthatatlan szálakkal kötnek össze minket egymással, bárhol is élünk a világban, segítik a tudás, az értékrend, a hagyományok öröklődését generációkról generációkra. Hozzájárulnak a kreatív gondolkodás fejlesztéséhez, ami az élet más területén is jól kamatoztatható. A BMW autómárka számára éppen ezért a kultúra támogatása nemcsak egy hangzatos, nemes cél, de hosszú távú befektetés is, hozzájárulás új ötletek, perspektívák, innovációk megszületéséhez. Art&Culture nemzetközi programjuk keretében számos országban, ahol a prémiummárka sikeresen jelen van, támogatói együttműködést kötnek egy-egy kulturális intézménnyel, amely lehetővé teszi, hogy visszaadhassanak valamit az adott ország társadalmának a kultúra elkötelezett támogatásán keresztül.

auto

A Magyar Állami Operaház támogatója

Magyarországon a BMW Group 2015 februárja óta tart fenn sikeres stratégiai partnerséget az Operával, idén ünneplik együttműködésük tizedik évfordulóját. A Magyar Állami Operaház a lehető legjobb választás volt a márka részéről, mind maga az intézmény, mind pedig az opera műfaja hasonló értékekkel büszkélkedhet, mint a BMW márka. Egyszerre őrzik a múlt klasszikus hagyományait és nyitnak a modern világ innovációi felé. 

Az Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz épület immáron 140 éve a főváros egyik büszkesége, 2017-es felújításának hála mára a modern kor igényeit kiszolgáló színházzá vált, miközben megőrizte évszázados múltra visszatekintő kulturális örökségét és eleganciáját. Az Opera új műszaki bázisa és játszóhelye, az Eiffel Műhelyház is rendelkezik az opera- és balettprodukciók megszületéséhez szükséges legmodernebb technológiai megoldásokkal egy olyan felújított, modernizált épületben, amely szintén a 19. században épült. A Magyar Állami Operaház repertoárján klasszikus darabok mellett egyre több kortárs mű is feltűnik, céljuk, hogy a fiatalabb nézőket is megszólítsák, s ehhez a rendezők attól sem rettennek el, hogy a múlt nagy mestereinek műveit újraértelmezve, meghökkentő díszletekkel, jelmezekkel mutassák be.

A Magyar Állami Operaházban számos külföldi művész lépett már fel, akiknek magyarországi tartózkodását a BMW Group Magyarország tette kényelmessé. Jonas Kaufmann, Anna Netrebko, Placido Domingo, hogy csak néhány nevet említsünk a világsztárok közül, BMW modellekben utazva fedezték fel Budapest látványosságait. De nem csak művészek utazhattak ezekben az autókban, az Opera újranyitása alkalmából több vidéki kisiskolást és kísérőiket szállították a márka elektromos modelljei az előadásokra, így támogatva az Opera Diákpremier programját. A BMW Group Magyarország jóvoltából exkluzív fotósorozatok készültek operaénekesekkel és balett-táncosokkal az Opera épületében, amelyeket a nemzetközi sajtó is átvett, és számos eseményt szerveztek újságíróknak, a márka kereskedőinek, VIP-ügyfeleknek, amelyek közül a legemblematikusabb a tavaly októberi Opera Excellence Night volt.

auto

BMW az Opera színpadán

Az Opera Excellence Night eseményen tavaly októberben a múlt és a jövő egyszerre jelent meg az Operaház színpadán egy különleges, immerzív, a nézőket is bevonó est alkalmával, ahol a főszerepet a BMW ikonikus modellje, a Neue Klasse játszotta. Klasszikus zene találkozott a kortárs hangzásvilággal, miközben a háttérben a BMW Neue Klasse jellegzetes formaterve és a jövő futurisztikus víziója volt látható a kivetítőn. A 144 meghívott vendég a színpadon felállított asztaloknál fogyasztotta el a vacsoráját, miközben rövid részleteket nézhettek meg a Carmen, A hattyúk tava, a Traviata operákból, valamint a Duda Éva Társulat Ramazuri című művéből. Végül pedig iamyank DJ erre az estére komponált műve szólalt meg, amit Hans Zimmer zeneszerző a BMW számára szerzett dallamai inspiráltak. 

A tradíciók és az avantgárd dizájn előtti tiszteletet két BMW modell jelenítette meg, a múltat egy gyűjtői Neue Klasse testesítette meg, amihez a jövőbe mutató BMW Concept Skytop modell csatlakozott. Ez utóbbinak különlegessége, hogy eredetileg koncepcióautónak készült egyetlen egy példányban, de amikor a Concorso d’Eleganza Villa d’Este eseményen bemutatták a nagyközönségnek, akkora lelkesedés fogadta, hogy a BMW végül egy kis széria gyártása mellett döntött. Az egyik ilyen modell Magyarországon is gazdára talált.

Remind

Neue Klasse: ikonikus modell újraértelmezett változatban

A 60-as években a BMW 1500/1800-as modellekkel indult a Neue Klasse sorozata, amelynek sikere határozta meg a márka modern arculatát és jelölte ki a BMW számára a sportos prémiumgyártó irányvonalat. 

A Neue Klasse legújabb generációja egy dedikáltan elektromos autócsalád első képviselője, a vadonatúj debreceni BMW gyárból 2025-ben, az ősz folyamán gördül majd ki. Az új generációban számos modell megjelenik majd, amelyeket a BMW vásárlók ma és a jövőben igényelnek – a sportos limuzintól kezdve megannyi típuson keresztül egészen a modern SAV modellcsaládig. 2024-ben több eseményen, köztük a Párizsi Autószalonon is sikeresen bemutatkozott már a BMW Vision Neue Klasse X tanulmányautója, ami a debreceni modellt vetíti előre, és amiből jól látszik, hogy minden eddiginél átfogóbb újraértelmezés történt a márkánál. A BMW AG Igazgatótanácsának egyik tagja szerint az új Neue Klasse nem egy új fejezet, hanem egy új könyv lesz majd a márka életében.

Technológiai újítások

Az autók legfontosabb újítása a fejlettebb akkumulátortechnológiában rejlik. Az új akkumulátorok 30 százalékkal nagyobb hatótávolságot biztosítanak, mint a jelenlegi elektromos járművek, miközben a töltési idejük szintén 30 százalékkal rövidül. A Neue Klasse modellek tervezése során kiemelt figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra. Az új autók nemcsak az elektromos hajtásláncnak köszönhetően terhelik kevésbé a környezetet, de a gyártásuk során alkalmazott, újrahasznosított anyagok és technológiák is fenntarthatóbbak. Maga a debreceni gyár az egyik legmodernebb autóipari létesítménynek számít majd, a gyártás során megújuló energiaforrásokat használnak, minimalizálják a szén-dioxid-kibocsátást, illetve logisztikai rendszere is környezetbarát megoldásokra épít. 

S milyen lesz a Neue Klasse dizájnja? Modern és letisztult, megőrizve a BMW hagyományos eleganciáját visszakacsintva az 60-as évek stílusára. A belső térben a digitális technológia kiemelt szerepet kap, az autó egyik különlegessége a panorámakivetítő, a szélvédő alsó sávjában teljes szélességben megjelenik a műszerfal kivetített képe, ezzel is segítve a kényelmes, biztonságos vezetést.

auto_bmw

Határfeszegető alkotások

A német autógyártó vállalat a képzőművészet területén is maradandó műveket alkot, a BMW Art Cars kollekció egy rendkívüli művészeti projekt, amelyet 1975-ben indítottak el. Az ötlet lényege, hogy világhírű művészek (például Andy Warhol, Roy Lichtenstein vagy Jeff Koons a múltban) egyedi dizájnt álmodnak meg BMW modellekre. Így az autók nemcsak közlekedési eszközökként szolgálnak, de a művészet és a dizájn határvonalait feszegető műalkotásokká válnak. A különleges gyűjtemény darabjai nem csupán otthonukban, a müncheni BMW Múzeumban tekinthetők meg, de a világ számos híres tárlatán és múzeumában is feltűnnek, Ázsiától kezdve Európán át egészen Észak-Amerikáig.

Remind

A BMW Art Cars kollekció jubileumi, huszadik darabját Julie Mehretu New Yorkban élő, etióp származású kortárs képzőművész készítette, akinek művészetére jellemző, hogy a háromdimenziós valóságot a festmények és síkfelületek kétdimenziós valóságába helyezi át. Julie folyamatosan vizsgálja a városok dinamikáját, a kultúra változásának sebességét és az irányvonalakat, ezek mind olyan témák, amelyekre a BMW Art Car guruló műalkotásai is rezonálnak. Az autóból nem lesz kiállítási tárgy, olyan működő, hibrid hajtású jármű marad, amely teljesítmény tekintetében is figyelemre méltó, sőt versenyautóként is sikeresen teljesített. A BMW M Hybrid V8 Art Car tavaly júniusban állt rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen.

Remind

A BMW és Julie Mehretu közötti együttműködés nem csupán az autóversenyre koncentrálódik. Az afrikai kontinensen kevés lehetőség nyílik a művészek találkozására, a közös kibontakozására, illetve olyan kísérletezgetésekre, amelyek elősegítik a helyi kontextusokon átívelő együttműködéseket. Julie Mehretu és az Emmy-díjra jelölt producer, író, az afrikai média-ökoszisztéma erősítésén dolgozó Mehret Mandefro kilenc hónapon keresztül nyolc afrikai városban rendez művészeti találkozókat, hogy teret adjanak az afrikai művészek eszmecseréjének, amelyek lehetőséget adnak az együttműködéseiknek. A találkozósorozat eredményei és alkotásai a huszadik BMW Art Car guruló műalkotás társaságában mutatkoznak majd be 2025-ben, a fokvárosi Zeitz Museum of Contemporary Art Africa múzeumban. A BMW márka CSR-tevékenységei jó példák arra, hogy egy autógyártó nagyvállalat nemcsak technológiai innovációkban, környezetvédelmi megoldásokban gondolkodhat, ha a fenntarthatóság kérdéséről van szó. A kultúra erejét kihasználva, még több embert elérve segíthet a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság erősítésében.

A fenti írás támogatott tartalom!

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn