Kánya Kata megtanulta, hogy a változás nem ellenség, hanem lehetőség. Pályája során többször váltott, új szakmákat tanult, vállalkozást indított, könyveket írt, párkapcsolati szakértőként emberek ezreit segítette, és ma is ugyanazzal a kíváncsisággal vág bele új dolgokba, mint évtizedekkel ezelőtt.
A Kösz, jó(l) vagyok! legújabb epizódjában nemcsak a karrierjéről vagy a párkapcsolatokról beszélt, hanem arról a szemléletről is, amely végigkíséri az életét. Ez pedig nem más, minthogy mindig tovább kell menni. Az évek ugyanis megtanították arra, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy beleragadjunk a saját fájdalmunkba. Ehelyett jobban járunk, ha keresünk egy következő élményt, egy új kihívást, ahol ismét tanulhatunk valamit.
A problémából feladat lesz
Kánya Kata szerint az egyik legfontosabb életstratégia, hogy átkeretezzük a nehézségeinket. Ha egy problémára feladatként tekintünk, máris más pozícióból indulunk. Ha pedig túl nagynak tűnik, akkor apró darabokra kell bontani – akár egy puzzle-t –, és egyenként megoldani őket. Nem egyszerre kell legyőzni az egész hegyet, elég mindig csak a következő lépést megtenni.
Talán ez a titka annak, hogy Kánya Katán soha nem lett úrrá a bénító félelem. Természetesen voltak helyzetek, amikor ő is megijedt, de szerinte a szorongás önmagában semmit nem old meg. Ehelyett sokkal hasznosabb végiggondolni, mi a realitás, mire van ráhatásunk, majd ennek tükrében cselekedni.
A kudarcok és határok
Bátorság nélkül nincs valódi élet – vallja Kánya Kata, aki úgy véli, csak rajtunk áll, milyen életet élünk. A csendes egyhangúságot választjuk, és nem indulunk el – így nyilván kudarcot sem fogunk vallani, azonban sikert sem élünk majd át. A sikernek ugyanis ára van, éppen ezért természetes, hogy időnként nem sikerül valami, és az is természetes, ha a csalódás földre kényszerít minket. Ilyen esetben az egészséges önbizalom segíthet a talpra állásban. Kánya Kata szerint gyermekkorban éppen ezért nem alaptalan a dicséret, hanem sokkal inkább megerősítés abban, hogy képesek vagyunk megoldani a feladatainkat. Ha elhisszük, hogy sokkal többre vagyunk képes annál, mint amit elsőre gondolunk magunkról, akkor felnőttként is könnyebben hiszünk önmagunkban.
Az önbizalom mellett a színésznő szerint szintén nagyon fontos, hogy az ember tudjon nemet mondani. Ilyen határhúzás volt Kánya Kata életében, amikor eljött a színház világából, mert már nem érezte ott jól magát. Nem azért, mert nem szerette a szakmáját, hanem mert nem akart olyan rendszerben dolgozni, ahol teljes mértékben mások döntenek az élete fölött. Ekkor lett műsorvezető, majd később pedig saját vállalkozást épített.
Azt mondja, felszabadító felismerés volt rájönni, hogy nem kötelező minden lehetőségre igent mondani. Szerinte az önismeret egyik legfontosabb jele, amikor már tudjuk, mire mondunk nemet, és ezt bűntudat nélkül tesszük.
Miért olyan nehéz ma társat találni?
Kánya Kata harminc éve dolgozik párkapcsolati szakértőként, így pontosan látja, hogy kapcsolatainkat illetően is sokat változott a világ. Úgy érzi, ma sokkal nehezebb ismerkedni, mint az internet előtti időszakban, mert a folyamatos feszültség, az állandó türelmetlenség és a stressz nem kedvez a párkeresőknek. Görcsösen pedig nem lehet társat találni.
A párkapcsolat ugyanis nem egy kipipálandó feladat, hanem egy találkozás, amihez nyitottságra és jó lelkiállapotra van szükség. Ha azonban valakit kizárólag a hiányérzete motivál, sokkal nehezebben talál kapcsolódást másokkal.
A párkapcsolati szakértő ugyanakkor arra is őszintén kitért, hogy bár sokan irigylik a függetlenségét, az egyedüllétnek is megvannak a maga nehézségei.
Mindig kell egy új cél
Talán ez az a gondolat, ami röviden és tömören összefoglalja Kánya Kata életfilozófiáját. Meggyőződése ugyanis, hogy az embernek mindig szüksége van egy következő célra, ami nem kell, hogy feltétlenül egy hatalmas álom legyen, elég, ha úgy érezzük, amiatt minden reggel érdemes felkelnünk.
Katának ezt az örömöt a folyamatos tanulás adja meg. Például elkezdett sakkozni, hogy eddze az agyát; kertesházba költözött, ahol ma már saját gyümölcseiből készít lekvárt és kompótot. Mindezt nem azért teszi, hogy bizonyítson, hanem azért, hogy élményeket gyűjtsön. Ahogyan ő fogalmaz: olyan, mint egy delfin, amely saját magát szórakoztatja. És talán éppen ez a kíváncsiság az, ami újra és újra mozgásban tartja.
