Be kell vallanom, amikor először rákerestem a nevére, vajmi kevés információt találtam az interneten. Nem veri nagy dobra a munkáját, pedig nagyon érdekes.
Sosem vágytam ilyen jellegű hírnévre. Én inkább csendesen teszem a dolgom. Most éppen a hamarosan nyíló Munkácsy-kiállítás katalógusát terveztem.
Más művészeti katalógusok és a Rubicon történelmi magazin mellett, amelynek több mint két évtizede a tervezője.
Egészen pontosan 1998 óta dolgozom a folyóirat számára.
Mindig is a művészpálya érdekelte?
Már gyerekkorom óta. Emlékszem, a szüleink majdnem minden csütörtökön moziba, vasárnap kiállításra vittek minket. Egy napon megragadott egy képzőművészeti kiállítás, és onnantól kezdve nagyon sokat rajzoltam otthon. Később az Iparművészeti Főiskolán kezdtem a tanulmányaimat, ahol eredetileg könyvtervezés szakra jelentkeztem, majd elvégeztem a fotószakot is. Akkoriban indult el az első fotószak Magyarországon, és elragadott a fotográfia világa. Végül egyszerre tanultam a két szakterületet, és ez a kettősség pedig azóta is meghatározza a pályámat. Ami a tervezést illeti, nemrég fejeztem be a novemberben nyíló Munkácsy-kiállítás katalógusát, illetve a Kieselbach Galéria és Aukciósház őszi katalógusát, hamarosan pedig kezdem a téli kiadvány összeállítását. Ezenkívül készítek egy katalógust egy magángyűjtemény Zsolnay-kollekciójáról is. Az idei Szép Magyar Könyv versenyen két díjat nyertem Maurer Dóra katalógusával. De természetesen a fotográfia is folyamatosan jelen van az életemben, és ha alkalmam van rá, akkor kiállításon mutatom be a munkáimat. Legutóbb két éve volt önálló kiállításom Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeumban, valamint most zárt a Vasarely Múzeumban a csoportos kiállításunk, amelyen Maurer Dóra mellett, négyen, az egykori hallgatói is részt vettünk a munkáinkkal. Ebben a percben még nem tudom megmondani, hogy mikor lesz legközelebb önálló tárlatom, de a terveim között szerepel, hogy a közeljövőben újra kiállítom a képeimet.
Meg sem fordult a fejében, hogy csecsemőket vagy kismamákat fotózzon?
Csak a családomról, gyerekeimről… De készítek képeket emberekről, például a doktori mestermunkám is egy speciális portrésorozat – digitális élőmaszkok – volt. A fotográfiáim inkább a műfaj határterületei: vagy olyan projekteken dolgozom akár önálló képek, akár művészkönyvek formájában, ahol a tipográfia és a fotográfia összefonódik, vagy éppen teljesen új, kísérleti megoldásokat alkalmazok.
Erre szokás azt mondani, hogy messze esett az alma a fájától?
Valóban nem követtem édesapámat a tudományos területen. Nem bánom, hogy így alakult. Számomra nem lett teher egy „nagy” ember szakmai öröksége. Ugyanakkor nem mondanám, hogy nem érdekelt a munkája, vagy hogy ő ne lett volna kíváncsi az én munkámra. Mindig eljött a kiállításaimra, és érdeklődve figyelte a képeimet, ha pedig nem értett valamit, akkor rákérdezett. Bár nagyon fogékony volt a művészetekre, a gondolatai mindig a tudomány körül forogtak.
Hárman vannak testvérek. Ki lépett édesapjuk nyomdokaiba?
A szüleim a bátyámat szánták orvosi pályára, ő volt a kijelölt „utód”. Emlékszem, ezért ment biológia szakra a gimnáziumban, de egy idő után sokkal jobban érdekelte az irodalom. Végül színházrendező lett, és ma is aktívan dolgozik ezen a területen, nagyon szereti. Ez persze okozott némi feszültséget a családban, de ennek ellenére egyikünknél sem erőltették az orvosi pályát. A húgom viszont gyógypedagógus lett, később pedig megalapította a Korai Fejlesztő Központot, amely egyénre szabott fejlesztő és terápiás programokat kínál különböző nehézségekkel küzdő gyermekeknek. Mondhatni, ő vitte tovább édesapánk szellemi örökségét.
Tehát nem a család alapította a híres és szakmailag kimagasló Czeizel Intézetet?
Édesapám tudományos titkárához köthető a Czeizel Intézetet alapítása, a család delegál tagot a kuratóriumba, de ezenkívül nem folyunk bele az intézet munkájába. Édesapám sem gondolkodott ilyen dolgokban, távol állt tőle az üzleti szemlélet. Inkább folytatta a kutatásait, mindig dolgozott, hétköznap orvosként, hétvégén tudósként, hiszen akkor írta a publikációit. A magzatvédő vitamincsalád, amely a nevét viseli, az ő kutatásai alapján készülnek egy független gyógyszergyártó cégnél, amely édesapánk tudására alapozva szeretett volna vitaminokat fejleszteni. Tehát ezek a márkák, amelyek, bár viselik a Czeizel nevet, csak közvetett módon kapcsolódnak apámhoz, aki a tudását adta vállalkozó kedvű pályatársainak.
Ön mit tanult az édesapájától?
Hogy tegyem magasra a mércét a saját szakmámban, ahogy ő is tette. Kisgyerekkorunk óta láttuk, ahogy folyamatosan dolgozott a hétvégéken is, ilyenkor koncentráltan dolgozta fel kutatásai eredményeit a dolgozószobájában, és bizony nem örült, ha a játékunkkal megzavartuk… Nagyon elmélyülten tudott dolgozni, a szorgalom és a kitartás hatalmas szerepet játszott a sikerében, és ezt én is magammal hoztam.
Fotó: Czeizel Balázs
